Vizuál

Le Corbusier-ről nyílik kiállítás New Yorkban

2013.06.10. 16:00
Ajánlom
Csaknem ötven évvel a halála után nagyszabású kiállítás nyílik Le Corbusier francia építészről, városrendezőről, festőről és irodalmárról a New York-i Modern Művészet Múzeumában (MoMA).

A Le Corbusier, a modern tájak atlasza című kiállításon a mester mintegy 320 műve, rajzok, makettek, fotók, tervek, vázlatok láthatók, számos vászon és akvarell társaságában, amelyekkel a gyakran hajlíthatatlan látomásos művész festőként is az elismertségre törekedett.

"Le Corbusier a tájat megfigyelve alkotott tájakat. Azt tartották róla, hogy a városokat megvető építész, aki mindent ugyanolyan léptékűre akart csökkenteni, azt is mondták róla, hogy a nagy épületegyüttesek atyja volt, ami teljesen hamis. Ez az életmű megérdemli, hogy másképp - költői és művészi értékei szerint - is felfedezzék" - mondta Jean-Louis Cohen, a kiállítás egyik kurátora, a New York-i Egyetem építészet tanára.

A kiállítás kronologikus és egyben földrajzi sorrendben mutatja be Le Corbusier életművét, kezdve a svájci Jura-hegységtől, ahol Charles-Édouard Jeanneret-Gris néven 1887. október 6-án megszületett, és ahol előbb festészetet tanult, egészen a francia Riviérán fekvő Roquebrune-Cap-Martinig, ahol 1965. augusztus 27-én elhunyt, követve pályafutását Párizson, Olaszországon, Ausztrián, Németországon, Isztambulon, Görögországon, Buenos Airesen, Rio de Janeirón, Moszkván, Algíron és Indián át.

A kiállítás megismertet a változatos életművel, legintimebb építményeitől egészen az olyan nagyszabású városrendezési tervekig, mint Csandígarh indiai város megépítése. Négy belső teret is helyreállítottak, ezek között van roquebrun-cap-martini házikója és a szüleinek szülővárosában, La Chaux-de Fondsban épített "Fehér Ház" egyik szobája. Mintegy 400 terve közül - amelyből több makett is látható a kiállításon - több soha nem valósult meg, ami a francia állampolgárságot 1930-ban felvevő Le Corbusier-ben nem kis frusztráltságot okozott. Így is mintegy 75 építményt hagyott maga után tucatnyi országban.

Kapcsolatát az Egyesült Államokkal és mindenekelőtt a MoMA-val éveken át "a meg nem valósult tervek és a félreértések", valamint Le Corbusier részéről eléggé harapós hangnem jellemezte. A MoMA 1953-ban bejelentette, hogy nagy kiállítást kíván rendezni a műveiből, de háromévi meddő tárgyalások után lemondtak a tervről.

"Mindent ellenőrizni akart" - mondta Cohen, aki szerint a művész nagyon magas fizetést követelt. A retrospektív kiállítás végül 60 évvel a meghiúsult terv után megvalósult. Az egymillió dolláros költséggel létrehozott kiállítás június 15. és szeptember 23 között látható. Számos művet a párizsi Le Corbusier Alapítvány, másokat a La Chaud-de-Fonds-i Le Corbusier Alapítvány adott kölcsön, ismét mások a MoMA saját gyűjteményéből származnak.

A kiállítás New York után Spanyolországban lesz látható: 2014. május 6. és 11. között Barcelonában, 2014. június 11. és október 19. között pedig Madridban a La Caixa Alapítvány rendezésében tekinthető meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál videó

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál rövidfilm

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Vizuál Film

Boksz, zene, Porrajmos - kezdődik a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivál

Hogyan él az európai romaság? Milyen a Porrajmos emlékezete? Kilencedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivált - a Romani Film Festet az Art+ Cinema moziban Budapesten.
Vizuál hír

Brad Pitt, DiCaprio, Margot Robbie a vörös szőnyegen - Bemutatták Tarantino új filmjét Cannes-ban

Lelkes fogadtatásban részesült Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje kedd este a 72. Cannes-i fesztiválon. Az idei fesztiválon eddig nem látott tömeg fogadta az alkotókat a Croisette-en.
Vizuál Cannes 2019

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée.