Vizuál

Leégett a riói Nemzeti Múzeum, hatalmas a kár

2018.09.03. 16:20
Ajánlom
Szinte teljesen a tűz martalékává vált a riói Nemzeti Múzeum gyűjteménye, az 200 éves intézményben őrzött mintegy 20 millió műkincs odaveszett az intézmény vezetőinek becslése szerint, egyesek az alexandriai könyvtár Kr.e. 48-ban történt leégéséhez hasonlították a vasárnap esti tűzvészt.

A múzeum zárása után borult lángba a Sao Cristóvao városrészben álló történelmi épület egésze. A tűzben, amelynek oka egyelőre ismeretlen, senki nem sérült meg. Ez volt Latin Amerika legnagyobb természettörténeti múzeuma, itt őrizték az amerikai kontinensen talált legkorábbi, 12 ezer éves emberi maradványokat, dinoszaurusz fosszíliákat és egy 1784-ben a kontinensen talált óriás meteorit maradványait.

Maga az épületegyüttes 1808 és 1821 között a gyarmatosító portugál királyi család rezidenciája volt, 1822 és 1889 között a brazil császári család lakott benne, majd 1889-től 1991-ig a köztársasági alkotmányozó gyűlés működött a falai között, mielőtt 1892-ben úgy döntöttek, hogy az 1818-ban VI. János király által alapított Nemzeti Múzeum kapja meg. A dél-amerikai térségből származó darabokon kívül a múzeum egyiptomi múmiákkal, ógörög és római kori szobrokkal és etruszk kincsekkel is rendelkezett.

Michel Temer brazil államfő felbecsülhetetlennek nevezte a károkat. „Kétszáz év kutatói munka és tudás veszett kárba” – írta Twitter-üzenetében. Mérciós Gomes antropológus, a brazil őslakosok nemzeti alapítványának volt elnöke egyenesen az alexandriai könyvtár leégéséhez hasonlította a károkat.

Csak 500 éves a történelmünk. Nemzeti Múzeumunk 200 éves volt, de az volt a mi örökségünk, amelyet örökre elvesztettünk. Újjá kell építeni a múzeumot

– írta Facebook-üzenetében.

Marina Silva volt környezetvédelmi miniszter, az októberi elnökválasztás egyik jelöltje úgy vélte, hogy a tűz olyan volt, mintha a brazil emlékezeten lobotomiát hajtottak volna végre. Luiz Duarte, az intézmény egyik alelnöke a Globo televíziónak szintén arról beszélt, hogy 200 év emlékezet, tudomány, kultúra és oktatás vált a tűz martalékává.

Az illetékes a kormányt okolta a tűzvészért, mondván nem biztosított elég pénzügyi támogatást a múzeumnak, hagyta, hogy az épület tönkremenjen. A júniusban 200. születésnapját ünneplő múzeum vezetése „éveken át harcolt a különböző kormányokkal a megfelelő forrásokért, hogy megőrizhesse azt, ami most teljesen elpusztult” – hangoztatta. Elmondta, hogy a múzeum épp a közelmúltban írt alá megállapodást a kormány fejlesztési bankjával pénzforrásokról, köztük olyanról, amely a tűzvédelmi projektet támogatta volna. „Ez borzasztó irónia” – mondta.

A Globo TV riportja szerint a tűzoltóknak nem volt elegendő vizük a közelben, hogy feltudják venni a harcot a lángokkal. Roberto Robaday a riói tűzoltóság parancsnoka megerősítette az értesülést. Közölte, hogy a két legközelebbi tűzcsapban nem volt víz, ezért a közeli tóból kellet tartályautókkal szállítani a vizet az oltáshoz.
„Ez egy öreg épület, rengeteg éghető anyag volt benne, sok fa és dokumentum, és a teljes archívum” – magyarázta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Fliegauf Bence új filmjében egy démon áll bosszút a törvény felett állókon

Fliegauf Bence minden filmtámogatási rendszertől teljesen függetlenül, évek óta dolgozik legújabb filmjén, a jelenleg utómunkálatoknál tartó Jimmy Jaguáron. Az alkotótól merőben szokatlan misztikus bűnügyi történet ősztől látható a mozikban.
Vizuál hír

Az építészi tudásra alapozó tehetség – 13 magyar sikertörténetet Velencei Építészeti Biennálén

A május 10-től látogatható a 19. Velencei Építészeti Biennále, amelynek idei főtémája az intelligencia. A Magyar Pavilon olyan építészként végzett alkotók munkásságát mutatja be, akik az építészeti tudásukat szakmán kívül kamatoztatják és sikereket értek el.
Vizuál hír

Cannes-ban, Európa legígéretesebb producerei közt mutatkozhat be Sümeghy Claudia

A Magasságok és mélységek, illetve a Véletlenül írtam egy könyvet című filmet is jegyző Sümeghy Claudiát mutatja be a European Film Promotion (EFP) a Producers on the Move elnevezésű programján.
Vizuál hír

Világsztár japán építészek mutatták be az Új Nemzeti Galériát az Oszakai Világkiállításon

A Városligetben felépítendő Új Nemzeti Galéria épületének tervezői, a Pritzker-díjas japán építésziroda, a SANAA alapítói mutatták be az új múzeumi épület terveit április 28-án a 2025-ös Oszakai Világkiállítás magyar pavilonjában.
Vizuál ajánló

Szabadság, sebesség, átalakulás – az autózás és a fotográfia összefonódását mutatja be a Mai Manó új kiállítása

Az autók világát állítja középpontba az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című fotókiállítás. Az április 23-án a Magyar Fotográfusok Ház – Mai Manó Házban megnyílt tárlaton számos világhírű művész képe szerepel.