Vizuál

Lehet-e ma olyan filmet készíteni, ami senkit nem bánt meg?

2018.04.15. 11:30
Ajánlom
Hollywood a botrányok után igyekszik a diverzitásba fektetni, ez pedig eddig jobbára gyümölcsözőnek bizonyult. Közben olyan filmesek körül alakult ki botrány, akikre ez eddig nem volt jellemző: Steven Spielberg és Wes Anderson legújabb moziját is érték támadások, mert nem felelnek meg a jelenlegi korszellemnek.

Hogy máris megadjam a választ a címben feltett kérdésre: lehet. Sőt, egy ilyen, minden igényt kielégítő, ám semmilyen faji-nemzetiségi-ideológiai-gender csoportot meg nem sértő filmmel marha nagyot is lehet kaszálni. A Fekete Párducról van szó, amelynek bevétele világszinten átlépte az 1 milliárd dollárt, Amerikában pedig máris minden idők legnagyobb bevételű szuperhős filmjévé vált (egyéb rekordjait itt böngészhetjük) - a Marvel képregényfilmje régen nem látott siker, amiért ráadásul az egész világ megőrül, kritikusok és nézők egyaránt.

Elsősorban persze azért, mert maga a film is jó. Emellett nemcsak címe és főhőse büszkén fekete: rendezője, Ryan Coogler szintén afro-amerikai, és máris mindenki az új Spielbergként beszél róla. Karrierjének íve mindenesetre irigylésre méltó: rövidfilmek után  egy apró, de annál sikeresebb függetlenfilmmel, A megállóval mutatkozott be, amely a feketék elleni rendőri túlkapások egyik emlékezetes, 2008-as esetét örökíti meg visszafogott realizmussal, de baromi hatásosan. Ezután következett a Rocky-reboot Creed: Apollo fia, ami Stallonénak majdnem Oscart hozott, a sokat látott franchise-ba pedig úgy lehelt új életet, hogy fekete főhősével ismét fontos szerep jutott a társadalmi mondanivalónak is.

Ezt a fajta szemléletet pedig Coogler egy többszáz milliós blockbusterre is sikerrel adaptálta - ezért tekintenek rá úgy az #Oscarsowhite- és #MeeToo korában, mint a Hollywood megmentőjére.

Fekete párduc

Fekete párduc

Példája ugyanis azt bizonyítja, hogy az évtizedek óta bebetonozott formulák ebben a társadalmilag érzékeny időszakban is működhetnek, csak egy (minden szempontból) kívülről érkező fiatal tehetségre van szükség, aki úgy kavarja fel az állóvizet, hogy azért nem önti ki a vele együtt a gyereket is.

Nem mai trend persze, hogy függetlenfilmes háttérrel rendelkező, outsider filmeseknek adnak lehetőséget  szuperprodukciók levezénylésére - a kérpegénymozikhoz hasonló franchise-filmek legfőbb döntéseit úgyis a stúdióvezérek és a vezető producerek hozzák meg, a rendezők dolga legtöbb esetben pusztán a gigaprojektek tisztességes levezénylése. Inkább iparosmunka ez, mint művészi vízió megteremtése - egyesek viszont ilyen, szűkös keretek között is képesek becsempészni saját személyiségüket, mondanivalójukat a filmbe. Ezt tette Ryan Coogler, és a stúdiók abban reménykednek, képes lesz erre a többi hozzá hasonló, fekete filmes vagy épp filmrendezőnő, akiknek egyre több teret igyekszenek engedni Hollywoodban. A Fekete párduc mellett a Wonder Woman (rendezte: Patty Jenkins) sikere is igazolja eddig a koncepciót.

Ryan Coogler rendező reklámozza Fekete párduc című filmjét a 2017-es San Diego Comic Con-on

Ryan Coogler rendező reklámozza Fekete párduc című filmjét a 2017-es San Diego Comic Con-on (Fotó/Forrás: Gage Skidmore / Wikipedia)

Hasonló ambícióval érkezett az amerikai mozikba az Időcsavar című film is.

A film a magyarul is olvasható, eredetileg 1962-ben megjelent Madeleine L'Engle fantasy-gyerekkönyvének adaptációja. A könyv mára meglehetősen poros és avíttas, a Disney stúdió ezért Ava DuVernay-ra bízta a rendezői feladatokat, hogy kicsit frissítsen az alapanyagon. Ő az a rendezőnő, akinek 2014-es Selmája az egész #OscarSoWhite-kampányt elindította - filmjeiben azóta is hangsúlyos szerepet kap a feketék helyzete, elég csak az Oscar-jelölt 13th című dokumentumfilmjére gondolnunk, amely az amerikai börtönhelyzetet vette górcső alá. Az Időcsavar valóban kapott egy aktuális társadalmi vetületet is, ám úgy néz ki, mindez kevés volt az üdvösséghez: a diverzitás ellenére kritikusok és a nézők sem voltak elájulva tőle, és a kasszáknál is csalódást keltően szerepelt.

Az elmúlt napokban debütáló Ready Player One bár nem szólt akkorát, mint remélték, de a pénztáraknál tűrhetően szerepelt - vele egészen más a probléma a közhangulat szerint.

Ready Playe One

Ready Playe One

A film Ernest Cline 2011-es scifi-fantasyjének adaptációja, és egy olyan jövőben játszódik, amikor az emberiség a Föld energiaforrásait kimerítve szinte csak vegetál. A lehangoló valódi világból egyedül az Oasis nevű mesterséges világ jelent kitörést: a szinte vég nélküli számítógépes univerzumban mindenki az lehet, aki akar és azt csinálhat, amit csak szeretne - épp ezért az emberek már szinte teljesen elszakadtak valódi életükből, és itt élik hétköznapjaikat. Az Oasis megteremtője halála előtt kitalált egy versenyt, amelynek a nyertese az egész képzeletbeli világot, és az azzal járó nagyon is valós vagyont is megkaphatja. A könyv amellett, hogy lebilincselően izgalmas és szórakoztató, egy igazi nosztalgiabomba: a történetbeli verseny lényege ugyanis, hogy a feladatokhoz minél többet kell tudni a '80-as évek popkultúrájáról. 

A geek-bibliának is tartott könyvet az a Steven Spielberg adaptálta filmre, akinek magának is elévülhetetlen érdeme van a geek-kultúra kialakulásában.  A Ready Player One igazi posztmodern blockbuster, amely szinte teljes egészében a '80-as évekbeli filmek, könyvek és játékok felidézéséből áll, így tökéletesen hű a könyvalapanyaghoz. Ennek ellenére, míg a könyvet egyöntetű imádat övezte, a filmmel kapcsolatban egyre több fanyalgó hangot hallani - és itt nem a szokásos, adaptáció miatt fújolókra kell gondolni. 

Ernest Clin író a 2017-es San Diego Comic Con-on

Ernest Clin író a 2017-es San Diego Comic Con-on (Fotó/Forrás: Gage Skidmore / Wikipedia)

A Vox remek cikkben magyarázza el, miért van az, hogy ami 2011-ben még cool és menő volt, ma már sokak szemében cikinek számít.

Hét évvel ezelőtt  a könyvre mindenki úgy tekintett, mint ártalmatlan szórakozásra: elvégre egy csapat popkultúráért rajongó gyerek szerepelt benne, akik a való világ elől kedvenc filmjeik és játékaik világába menekülnek.

A geekség akkor még egy megmosolyogtató fogalom volt, ami mellé legtöbben önbizalomhiányos, zárkózott, popkultúráért rajongó, szemüveges kockákat társítottak. A helyzet azonban már Ernest Cline következő, 2015-ös regényekor megváltozott: az Armada a Ready Player One-hoz hasonlóan dicshimnusz volt a geek kultúrához, ami ekkor már közel sem volt olyan ártatlan jelenség.

Persze voltak kritikák, amik egyszerűen nárcisztikusnak és értelmetlennek tartották, hogy Cline ahelyett, hogy maga alkotna valamit, ismét csak annyit csinál, hogy litániaszerűen felmondja gyerekkora kedvenc játékait és filmjeit. Ám ennél több volt a háttérben: ekkor már túl vagyunk a Gamergate botrány kitörésén. A kifejezést 2014 után kezdték el használni, a Vox pedig így foglalja össze a jelenséget:

A gamergate lényege a kapuőrzés: dühös játékosok (főképp fiatal, fehér, hetero fiúk) zaklatni, ócsárolni kezdik célpontjaikat (főleg nőket) az "igazi nerdség" nevében.

Tehát lényegében a videojáték kultúrában jelen lévő szexista, a diverzitást és progresszivitást ellenző attitűdről van szó. A főképp arctalan trollok kedvenc filmjeik, játékaik védelmében támadás alá vesznek mindent és mindenkit, aki és ami úgy gondolják, támadást jelent idillista, nosztalgikus álomvilágukkal szemben. A botrány 2014-ben női szakírók és játékfejlesztők vegzálásával robbant ki - a saját kultúrájukat körmük szakadtáig védő geekek pont az olyan, haladó szellemiség ellen keltek ki, mint amit a fentebb említett Fekete párduc, vagy épp Időcsavar képvisel, hiszen azt afroamerikai, vagy épp egy afroamerikai nő rendezte.

Ready Player One

Ready Player One

Hogy jön ez a Ready Player One-hoz?

A kritikusok szerint a film (és a könyv is) pontosan ezt a szellemiséget képviseli: főhősei saját kis kocka-világukban élnek, ahol egyedüli érték az, ki tud többet az imádott filmjeikről vagy játékaikról - minden, ami ezen kívül esik, említést sem érdemel.

Kitaszítottságukra egyenesen büszkék, világuk pedig kétségkívül csakis a fiúk álomvilága - lányos dolgoknak, lányoknak készült filmeknek nincs hely benne. Egyedül a főszereplők saját eszképista fantáziavilága számít - ennek segítségével szereznek elismerést, pénzt, sőt, a főhős popkulturális tudásának köszönhetően nyeri el a kiszemelt lány kegyét is. És hogy mi a vonzó a kiszemeltben? Hát hogy fiúkat meghazudtoló módon játszik! Nincs igazi személyisége vagy mélysége - ahogy a többi szereplőnek sem, mindegy hogy ázsiaiak, feketék, fehérek, nők, vagy férfiak. Egyedül a nerdség számít, ami pedig egy kizárólag fiúk uralta világ. Azt se felejtsük el, hogy az egész nerd- vagy geek-kultúra mára szinte teljesen elvesztette ártalmatlanságát vagy kívülállóságát: ezt emeli piedesztálra a jelenleg legnézettebb amerikai sitcom, az ennek alapul szolgáló kérpegényfilmekből készülnek a világ legsikeresebb filmje; egyre nagyobb teret hódít az e-sport, és ma már semmi furcsaság nincs benne, ha valaki erre építi fel életét vagy karrierjét. A nerdség menthetetlenül a mainstream része lett - ami miatt képviselői csak még harcosabban állnak ki kedvenceik mellett a "puritán, tiszta" nerdség nevében.

Ready Player One

Ready Player One (Fotó/Forrás: Jaap Buitendijk)

Persze a Ready Player One könyv- és filmformában sem kifejezetten soviniszta vagy kirekesztő. Zseniális szórakozás így is, úgy is - egyszerűen csak a mai kiélezett társadalmi-politikai helyzetben már nem elég pusztán a tradícióknak megfelelően szórakoztatni.

A Vox úgy fogalmaz: a Gamergate kicsinálta a Ready Player One-t.

Maga a 2014-es botrány viszont magában nem elég - kellett ehhez a jelenlegi zeitgeist is, amikor minden és mindenki átértékelődik, és egy filmre vagy könyvre sem lehet úgy nézni mint pár évvel ezelőtt.

Kutyák szigete

Kutyák szigete

Hasonló helyzetbe került Wes Anderson legújabb filmje is, amit itthon a Titanic Filmfesztiválon  láthatunk először. A rendezőt eddig éppen hogy érzékenységéről és empátiájáról ismertük - épp ezért lepett meg sokakat a Kutyák szigete körül kialakuló botrány. A filmet a kritikusok többsége így is szerette, egyre többen cikkeznek viszont attól, hogy sztereotipikusan ábrázolja a japán kultúrát és marginalizálja az ázsiai szereplőit. A kutyákkal ellentétben a japán karakterek szövegét nemcsak nem fordították le, de legtöbbször nem is feliratozták az animációs filmben - szerepük és mondanivalójuk viszont olyan csekély, hogy még így is minden érthető. A kutyákat ráadásul szinte kivétel nélkül fehér színészek és színésznők szinkronizálják.

Kutyákkal indul a Titanic

Kapcsolódó

Kutyákkal indul a Titanic

Wes Anderson legújabb filmjének premierjével, egy magyar bemutatóval és számos, Magyarországon csak itt látható filmmel érkezik húsvét után a Titanic Filmfesztivál. Már a teljes program nyilvános!

Wes Anderson a film berlini bemutatójén bevallotta: a Kutyák szigete szinte bárhol játszódhatott volna, azért választotta  írótársával a japán környezetet, mert mindig is szeretett volna egy olyan filmet készíteni, amely kedvenc városai egyikében, vagy egy ahhoz hasonló közegben játszódik. A filmet eddig a Ready Player One-hoz hasonlóan nem söpörte el a népharag, ám a botrányok jelzik: Hollywoodban ma már új szelek fújnak. A legártalmatlanabbnak tűnő filmekre sem nézhetünk már úgy, mint azelőtt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál videó

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Vizuál Film

Végre többet tudunk az új Freddie Mercury-filmről

„A bandában csak egy hisztériás királynőnek van hely.” Kijött a Queen-film első igazi előzetese, és még többet ígér, mint a teaser.
Vizuál velencei biennálé

Képzelt kamerák a Velencei Biennále magyar pavilonjában

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén.
Vizuál videó

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Vizuál pompeji

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.