Vizuál

Lemondott a bécsi Leopold Múzeum igazgatója

2013.10.31. 16:40
Ajánlom
Tobias Natter igazgató a neves bécsi múzeum és a náci kötődésű Klimt-Ucicky Alapítvány között nemrég kialakult szoros kapcsolat miatt állt föl székéből - számolt be róla október 31-én az artPortal a The Art Newspaper értesüléseire hivatkozva.

A lap úgy tudja, Tobias Natter azután döntött a távozás mellett, hogy Peter Weinhäuplt, a múzeum gazdasági igazgatóját a napokban kinevezték a szeptemberben létrejött Gustav Klimt Alapítvány kuratóriumi elnökének. Az alapítvány Gustav Klimt törvénytelen gyermeke, az 1961-ben elhunyt Gustav Ucicky filmrendező és forgatókönyvíró vagyonából és gyűjteményéből jött létre, aki az 1940-es években kulcsszerepet játszott a náci propaganda gépezetet hűen kiszolgáló állami támogatású Wien-Film vállalatnál.

A Leopold Múzeum pár évvel ezelőtt a nácik által zsákmányolt néhány műtárgyhoz való kötődés miatt már a viták középpontjába került egyszer, Natter szerint sok időbe telt visszaállítani a múzeum jó hírnevét. Ezért is tartja megengedhetetlennek, hogy most szoros szálakon kötődjenek a Klimt-Ucicky Alapítványhoz, főleg úgy, hogy erről a múzeumon belül elmaradt az egyeztetés. Az új alapítvány kezelésébe került Ucicky hagyaték eredete is kérdéses, a hajdani filmrendező valószínűsíthetően náci közvetítéssel juthatott nyomott áron a feltételezhetően zsákmányolt műtárgyakhoz.

A most lemondott igazgatót támogató Elizabeth Leopold, a múzeumalapító Rudolf Leopold özvegye szintén igen károsnak tartja a múzeum körül kialakult légkört, hogy ismét zsákmányolt műkincsekkel hozzák összefüggésbe a neves intézményt: "Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen a Klimt Alapítványhoz" - nyilatkozta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.
Vizuál

Ferenc Jóska visszafoglalta az egykor róla elnevezett hidat!

Újabb Kolodko-miniszobor jelent meg Budapesten: ezúttal a Szabadság hídon, amely korábban Ferenc József nevét viselte.
Klasszikus

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév következő koncertjére

Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.
Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.
Klasszikus

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak át a virtuális színpadot a Müpa új, ingyenes, online fesztiválján. A fesztivált Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja a Milánói Scalából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Formabontó koncertfilmek a Budapest Ritmo-n

„Szükségből erényt, koncertből filmet” – ez a Budapest Ritmo idei mottója, amely a Bartók Tavasz keretében május 10. és 12. között különleges látványvilágú koncertfilmekkel várja az érdeklődőket.
Vizuál hír

Leonardótól a preraffaelitákig - nyit a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria

A Magyar Nemzeti Galéria a londoni Tate Britain preraffaelita mesterműveiből válogatott tárlattal nyílik meg május 13-án, míg a Szépművészeti Múzeum május 12-től látogatható, emellett júniusban Leonardótól Miróig címmel új időszaki tárlattal készülnek.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Badacsony magánélete

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a klímaváltozás miatt átalakuló badacsonyi látképről mesél.
Vizuál hír

Ferenc Jóska visszafoglalta az egykor róla elnevezett hidat!

Újabb Kolodko-miniszobor jelent meg Budapesten: ezúttal a Szabadság hídon, amely korábban Ferenc József nevét viselte.
Vizuál ajánló

Így fotóznak a filmesek

Képekben gondolkodnak - Filmesek fotói címmel nyílt meg a Műcsarnok legújabb fotóművészeti tárlata, amely a virtuális forma mellett védettségi igazolvánnyal már személyesen is látogatható.