Dér András rendező, az Ars Sacra Filmfesztivál egyik alapítója, a zsűri elnöke, tiltakozása jeléül mondott le zsűrielnöki tisztségéről, és ezt a döntést hozta meg a zsűri egyik tagja, Gelencsér Gábor filmtörténész is. Mint arról korábban hírt adtunk Haragonics Sári és Dér Asia rendezők dokumentumfilmjének, az Anyáim történetének vetítése feljelentés áldozata lett a fesztiválon, és a szivárványcsaládok örökbefogadásáról szóló film vetítése elmaradt.
Dér András Facebookon olvasható gondolatait először a díjátadón mondta el, az alábbiakban a teljes szöveget közöljük:
"Napokig próbáltam zsűritársaimmal együtt a film bemutatására kérni a szervezőket, akik a Citizen Go és más civilek nyomására végül kivették a vetítési programból az egyébként versenyben lévő filmet. A díjátadón tiltakoztam a beavatkozás ellen és lemondtam a zsűrielnöki tisztségemről. Fájdalmas döntés volt, mert az én kezdeményezésemre jött létre ez a fesztivál. Gelencsér Gábor, Dombrovszky Linda, Gőbel Ágoston zsűritársaim ugyancsak értetlenül és tehetetlenül álltak e méltatlan támadás előtt. Minket közvetlenül nem kerestek meg, illetve Ágostont igen, a bemutatást sérelmező "aktivisták". Ide másolom azt a levelet, amit a szervezőknek írtam és amit kb. a díjátadón is elmondtam. Nagyon elkeserítő és szomorú, hogy a napi politikát eddig elkerülő Ars Sacra fesztivált a petíciókkal és egyéb fenyegetésekkel sikerült belesodorni a politikába.
Akik most elégedetten hátradőltek győzelmük tudatában, azok vesztesek, mert erőszakkal nem lehet sem téríteni sem igét hirdetni. De párbeszédet folytatni sem.
Mi, a zsűri, azt gondoltuk, hogy az emberi kapcsolatok érzékeny bemutatása minden ember számára fontos. A dokumentumfilm különösen az a katalizátor, ahol a különböző gondolkodású, világnézetű emberek meghallva egymás véleményét képesek vitázni. Az Ars Sacra filmfesztivál a keresztényi értékek felmutatása mellett a híd szerepét is vállalja, hogy a médiában tematizált diskurzust személyes és emberi relációkban mutassa be. Ahol nem paragrafusokkal, statisztikai adatokkal, hanem embertársaink, felebarátaink küzdelmével találkozhatunk. A zsűri egyöntetű vélemény volt, hogy Az Anyáim története ilyen filmalkotás."
Az Ars Sacra Filmfesztivál díjátadóján több alkotó is kifejezte szolidaritását Dér Asia és Haragonics Sári rendezők mellett. Nyilvános Facebook bejegyzésben reagált a letiltott film miatti helyzetre Visky Ábel, a Mesék a zárkából c. a fődíjas film alkotója, és a zsűri különdíját elnyerő, "...Csak az ének" c. film rendezője, Medgyesi Gabriella is, aki a betiltott film alkotóinak ajánlotta fel díját:
"Örömömet azonban elrontotta az a felháborító ügy, hogy feljelentések miatt az ANYÁIM TÖRTÉNETE című filmet nem vetítették-vetíthették le a fesztiválon a Toldi moziban. Ezek a feljelentések nyilvánvalóan látatlanban, a film témája miatt születtek meg, és mindannyian tudjuk, hogy miért lehetett ez a következménye: gyakorlatilag az ANYÁIM TÖRTÉNETE betiltása a zsűri és a fesztivál döntése ellenére.
Ahogy tegnap a díjkiosztón is elmondtam: ahol egy filmet betiltanak, ahol egy film vetítését is letiltják, ott lesz következő is.
Ezek után bármelyikünk bármelyik filmjét be- és letilthatják, okot találhatnak majd kényükre-kedvükre - és ez megengedhetetlen. Ezért tegnap este és ma is díjamat e szégyenletes ügy elleni tiltakozásom és velük való szolidaritásom jeleként az ANYÁIM TÖRTÉNETE rendezőinek, Dér Asianak és Haragonics Sárinak valamint a film főszereplőinek dedikálom, tisztelettel és szeretettel."
A MADOKE - Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete facebook oldalán cikkünk írásakor még nem olvasható nyilvános reakció a kialakult helyzetre.
Az Anyáim története oldalán az alkotók megköszönték az elmúlt napokban feléjük áradó támogatást, és szolidaritást. Mint írják, filmjüknek komoly nézettséget generált a kialakult helyzet, de, mint fogalmaznak: "az ügy igazi áldozatai nem mi vagyunk".
Az Anyáim története az HBO programjában továbbra is megnézhető.
Kiemelések: Fidelio
Fejléckép: jelenet az Anyáim története című filmből (fotó: HBO)