Vizuál

Lesznai Anna élete talákozik Zoób Kati nagymamájával

2019.09.13. 12:00
Ajánlom
Péntektől látogatható a Lesznai Anna életművéből és Zoób Kati divattervező száz évvel későbbi, az egykori író, költő és iparművész által is inspirált kollekciójából nyíló tárlat a kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén.

Zoób Kati 2018 tavaszán mutatta be haute couture kollekcióját, amelyben a Szamárbőr királyfi című mese szimbólumai jelennek meg - mondta el Török Katalin, a múzeum munkatársa. A gyűjtemény megalkotásában a divattervezőt Lesznai Anna (1885–1966) életműve is inspirálta, így a bemutatott ruhák reflektálnak a Lesznai-életmű nagyobb tematikus egységeire. A balatonfüredi Vaszary Galériában tavaly megvalósult nagyszabású és látványos kiállítás most a Kecskemétre látogatott. 

A Cifrapalotában megrendezett kiállításon Lesznai Anna életművének különböző műfajai egymásba szövődnek: mesék és versek az illusztrációkkal és az iparművészeti tervekkel.

A tárlat installációjában szavakkal, szövegekkel, textilekkel, szövetekkel, óriásnyomatokkal, tapétákkal és vetítéssel "játszanak", így teremtve izgalmas és inspiráló látványt. A modern technika engedi összeolvadni a két különböző korban létrejött életművet, akár a textiltervek ruhákra vagy egymásra vetítésével is - tette hozzá.

cifrapalota3-114644.jpg

Zoób Kati és Lesznai Anna kiállítás (Fotó/Forrás: Cifrapalota )

Zoób Kati és Lesznai Anna munkásságának megismertetésén túl a kiállítás két történelmi kor és két család múltjába is bepillantást enged.

Fotókkal és szövegrészletekkel idézik fel Lesznai Anna életútját, elsőként a felvidéki Alsókörtvélyest,

azt a közeget, amely természeti világszemléletének alapját, írásainak és képzőművészeti munkáinak kimeríthetetlen ihlető forrását jelentette.

cifrapalota1-114646.jpg

Zoób Kati és Lesznai Anna kiállítás (Fotó/Forrás: Cifrapalota )

Zoób Kati pedig a nagymamája történetén keresztül mutatkozik be és tárja fel azt a világot,

amely tervezői munkásságának gyökereit jelenti: azt a jövőbe mutató hagyományt, amely számára a harmóniát jeleníti meg - fogalmazott Török Katalin.

Az év végéig látogatható kecskeméti tárlaton bemutatott műtárgyak a Petőfi Irodalmi Múzeumból, a hatvani Hatvany Lajos Múzeumból, valamint köz- és magángyűjteményekből származnak.

Ki látott engem? – Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása
Katona József Múzeum "Cifrapalota" Kiállítóhelye
szeptember 12.– december 22.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

„Magyarországon mindig szívélyesen fogadtak” – Franco Nero tokaji borokról és univerzális fizimiskájáról

A világhírű olasz színész újra Magyarországra látogatott, és az M5 Librettó című műsorában mesélt hazai filmes élményeiről. A Honfoglalás című film Árpád vezéreként is ismert művész felidézte egyik vidéki forgatását, és elárulta: máig nagy becsben tartja az ajándékba kapott 1941-es tokajiját.
Vizuál hír

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Vizuál hír

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Vizuál ajánló

A zöld sárkány gyermekeivel folytatódik a Filmrendezők klubja

Május 26-án Miklauzic Bence 2011-es filmjét láthatja a közönség a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.
Vizuál hír

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.