Vizuál

Locarnói nagydíj A létezés eufóriájáért

2019.08.17. 20:30
Ajánlom
Szabó Réka dokumentumfilmje nyerte locarnói fesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés film rendezője személyesen vette át a rangos elismerést szombaton Locarnóban.

Magyar sikerrel végződött Locarnóban a svájci filmkritikus szövetség által szervezett Kritikusok Hete (Semaine de Critique), melyet az A-kategóriás locarnói filmfesztivál keretében tartanak. Az idén 30. jubileumát ünneplő seregszemle hét innovatív dokumentumfilmet mutatott be, a nemzetközi zsűri Szabó Réka A létezés eufóriája című alkotásának ítélte a fődíjat.

A Tünet Együttes és a László Sára és Gerő Marcell vezette Campfilm koprodukciójában készült filmet a szarajevói fesztivál is műsorra tűzi a versenyprogramjába, és az ELF Pictures forgalmazó szeptember 12-én bemutatja a magyar mozikban.

a_letezes_euforiaja_campfilm-190230.jpg

A létezés eufóriája (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap)

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, a 90 éves Fahidi Éva, és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese főszereplésével. Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották. Szabó Réka A létezés eufóriája című egészestés dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig.

Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt.

Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről.” – vallja Szabó Réka, az színházi előadás és a film rendezője.

szabo_reka_foto_locarno_massimo_pedrazzani-190228.jpg

Szabó Réka a locarnoi díjjal (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap)

Szabó Réka - miközben a kortárs tánc határozta meg az életét - az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott. Az egyetem elvégzése után táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, miközben a Műszaki Egyetemen tanított. 2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest, amely azóta meghatározó szereplője a hazai kortárs, független tánc- és színházi életnek. A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, mely az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilm rendezéseit követi.

A Médiatanács Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism és rengeteg magánszemély támogatásával készült A létezés eufóriája című film operatőre Kovács Claudia, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt.

Szabó Réka: „Nem akarunk úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj”

Kapcsolódó

Szabó Réka: „Nem akarunk úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj”

A Tünet Együttes 15, a társulatvezető Szabó Réka 50 éves lesz idén. A kettős évfordulót a tőlük megszokott személyességgel és öniróniával közelítik meg. Ismét látható lesz Szabó Réka legutóbbi szólója, és új produkcióval is jelentkezik a társulat a Trafóban, melynek címe: A tünetegyüttes.

„Jó esetben megtanulunk együtt élni a traumával”

„Jó esetben megtanulunk együtt élni a traumával”

Egy éve sikerrel fut a Vígszínházban a Tünet Együttes Sóvirág című darabja Szabó Réka rendezésében, amely a Színikritikusok Különdíját is elnyerte. A vallomásos-táncos duett a 91 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő, Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese párbeszéde mozgásba foglalva. De lehet-e egy Holokauszt-darabról sikerként beszélni? Van-e terápiás hatása a színpadi táncnak? Többek közt ezekről is kérdeztük Fahidi Évát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Harcosok klubja

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két hattyú indította el a gondolatait.
Vizuál hír

Demeter Szilárd marad a Petőfi Irodalmi Múzeum élén

Az intézmény jelenlegi főigazgatója egyedüliként jelentkezett a pozícióra, amelyet újabb öt éven át tölthet be. A múzeum honlapján elérhetővé tette pályázatát.
Vizuál ajánló

Online folytatódik a Verzió Filmfesztivál

November 29-én ért véget a jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Ötvenhárom alkotás, köztük a nyertes filmekkel, december 10-ig online is elérhetővé válik a szemle oldalán.
Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.