Vizuál

London legizgalmasabb színpadi előadásait hozza el az Uránia sorozata

2025.10.07. 09:50
Ajánlom
Az október 12-én induló őszi évadban nyolc kihagyhatatlan előadást kínál az NT Live színházi közvetítéssorozat olyan sztárokkal, mint Benedict Cumberbatch, Andrew Scott, Imelda Staunton, Rosamund Pike és mások. Klasszikus művek és újdonságok váltogatják egymást a programban.

Az őszi sorozat október 12-én Simon Stephens Ványa című darabjával kezdődik, amelynek minden szerepét Andrew Scott alakítja. A darab Csehov művén alapul, és az érzelmek bonyolultságát tárja fel. Az előadás magyar felirattal látható.

NTL2025VanyaProductionPhotography1Credit-MarcBrenner-094330.jpg

Andrew Scott a Ványa című előadásban (Fotó/Forrás: Marc Brenner / Uránia Nemzeti Filmszínház)

Október 21-én visszatér a mozivászonra a Young Vic színház történetének egyik legsikeresebb produkciója, Tennessee Williams A Streetcar Named Desire című darabja, azaz A vágy villamosa. Az előadást 2015-ben mutatták be és rögzítették a mozik számára Gillian Anderson, Ben Foster és Vanessa Kirby főszereplésével. A vetítés alatt angol feliratozás fut majd.

Néhány nappal később, október 25-én egy másik örökzöld, a Barbicanban 2016-ban bemutatott, Benedict Cumberbatch-féle Hamlet előadás következik, amely

közel egy évtizede kihagyhatatlan darabja a közvetítéseknek.

Ennél a darabnál magyar felirat is segíti majd a megértést.

Hamlet-BenedictCumberbatchattheBarbicanTheatre-094252.jpg

Benedict Cumberbatch a Hamlet című előadásban (Fotó/Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Noël Coward önéletrajzi elemeket bőven tartalmazó komédiája, a Present Laughter a londoni Old Vic-ben 2019-ben került színpadra Andrew Scottal a főszerepben. A darab egy sztárszínész néhány sűrű napját bemutatva mesél a hírnévről, a vágyról és a magányról. November 4-én látható majd mozivásznon az Urániában, csak angol felirattal.

November 11-én tér vissza mozivászonra, szintén csak angol felirattal Phoebe Waller-Bridge nagysikerű „one woman showja”, a Fleabag.

Harsány monológ egy fiatal nőtől, aki a maga szexuálisan túlfűtött, érzelmileg szűretlen és megszállott világában megpróbál megbirkózni a londoni élettel.

A sorozat egyik premierje George Bernard Shaw Mrs. Warren’s Profession című darabja, azaz a Warrenné mestersége, a londoni Garrick Theatre-ből. Az idén májusban bemutatott előadás az Urániában november 27-én látható. A címszerepben az ötszörös Olivier-díjas Imelda Staunton játékát élvezhetjük, aki először állt színpadra lányával Bessie Carterrel, hogy eljátsszák a darab két főszerepét.

NTL2025MrsWarren_sProfessionProductionPhotography2-094256.jpg

A Mrs. Warren’s Preofession című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

December 6-án Stanley Kubrick 1964-es filmklasszikusa, a Dr. Strangelove színpadi adaptációja következik Steve Coogan főszereplésével. Az Olivier-díjas Sean Foley rendezésében egy mesterien kivitelezett, kacagtató szatírát láthatunk a hidegháború egy (szerencsére csak kitalált) őrült pillanatáról, amikor egy szélhámos amerikai tábornok nukleáris támadást indít Oroszország ellen, és szürreális küzdelem kezdődik: a kormány és egy különc tudós egymással versengve próbálják megakadályozni a globális pusztulást. A vetítés magyar felirattal fut.

Az őszi sorozat zárásaként december 9-én, egy nyári színházi premier kerül mozivászonra Lyttelton Theatre-ből, Suzie Miller Inter Alia című darabja az Oscar-díjra jelölt Rosamund Pike főszereplésével.  Ahogy Suzie Miller előző darabjában, a Prima Facie-ban, úgy ebben is egy sikeres jogásznő a főszereplő. Nevezetesen egy karrierje csúcsán álló bírónő, aki a talár mögött szerető feleség és egy tizennyolc éves fiú féltve óvó édesanyja, mellesleg nagy karaoke rajongó. Egy váratlan esemény azzal fenyegeti, hogy teljesen kibillenti egyensúlyából az életét. A darab angol felirattal látható.

Az Urániában a színházi közvetítések jegyárai az előző évadhoz képest nem változtak, 26 év alattiaknak, nyugdíjasoknak és pedagógusoknak pedig további kedvezmények vehetők igénybe.

Fejléckép: Gillian Anderson A vágy villamosa című előadásban (fotó/forrás: Johan Persson / Uránia Nemzeti Filmszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A vándorló fák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal a COP30 klímakonferencia kapcsán figyelmeztet: lehetséges, hogy a fák hamarorsan megunják az emberiség szerencsétlenkedését. Feltéve, hogy addig nem vágják ki őket.
Vizuál ajánló

Varázslat Szentendrén: Magyarországra érkezik a világhírű Harry Potter-kiállítás

A vilghírű Harry Potter: A Kiállítás következő állomása Magyarországon, Budapest mellett, Szentendrén lesz. A varázslatos tárlatnak a Green Event Hall ad otthont, a kapuk pedig 2026. február 6-án nyílnak meg látogatók előtt.
Vizuál hír

Kilenc napig Budapest volt a mozi fővárosa – díjátadóval zárult a II. BIFF

November 2-án adták át a II. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál elismeréseit: mások mellett Myriem Akheddiou, Oliver Laxe és Simón Mesa Soto is díjat nyert. A szervezők egy filmcímet már be is jelentettek a 2026-os szemle programjából.
Vizuál kritika

Mit ér a PR-maszlag, ha az emberrablók űrlénynek néznek? – Bugonia kritika

Jórgosz Lánthimosz új filmjében a konteóhívők legszebb álmait váltja valóra két férfi, amikor elrabolják a helyi multicég vezérigazgatóját, mert úgy hiszik, egy idegen civilizáció küldte ide. De vajon ki a hős és ki a gonosz ebben a történetben? Bugonia kritika. 
Vizuál ajánló

Menni vagy maradni? – a Szerencsés Dániellel folytatódik a Filmrendezők klubja

November 10-én 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Sándor Pál 1983-as klasszikusát, a Szerencsés Dánielt. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.