A filmvilág és Hollywood magyar gyökereiről, hihetetlennek tűnő csodáiról tudhat meg többet, aki ellátogat a Csokonai Rendezvényház sorozatának legújabb részére január 25-én 18 órától.
Peter Lorre 1935 és 1941 között játszotta legtöbb főszerepét. Elvállalta az Őrült szerelem eszelős tudósát, Dr. Gogolt, és kiharcolta, hogy emellett megkapja a Bűn és bűnhődés (Crime and Punishment, 1935) főszerepét is, amelynek rendezője Josef von Sternberg lett. Érdekérvényesítő- és tárgyalóképessége ámulatba ejtette a korabeli sajtót, mint írták,
a magyar Napóleon túljárt Hollywood Wellingtonjainak eszén.
1941-ben került a Warner Brothers stúdióhoz, itt játszotta legismertebb mellékszerepeit, az erőskezű gengsztereknek és részvétlen hatóságoknak egyaránt alárendelt, rossz tartású, mellébeszélő, otthontalan imposztorokat. Ebben az időszakban játszotta el a Casablanca (rendező: Kertész Mihály, 1942) Ugartéját, akinek csak a halál jelent kiutat a bujkálás mocskából és a fogság magányából.
Peter Lorre pályájáról az alábbi cikkben olvashat további adalékokat:
Kapcsolódó
Olyan jól játszotta a gonoszt, hogy féltették tőle a gyerekeket
Simlis gazemberként él a köztudatban a magyar származású színész - legjobb alakításai ugyanis mind bűnözők, csalók és gyilkosok. Peter Lorre soha nem vágyott hősszerelmes szerepekre, de mellékszereplőként is a csúcsra jutott. Sorozatgyilkosként ismerte meg a világ - pár évtizeddel később neve egy valódi emberölést is megakadályozott.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Peter Lorre (forrás: Csokonai Rendezvényház)

hírlevél
