Vizuál

Lumú 2012: Mapplethorpe is jön

2011.12.27. 08:26
Ajánlom
Éppen futó kiállításait meghosszabbította a Ludwig Múzeum: ha még nem járt az Édentől Keletre (január 15-ig), a Yona Friedman (február 5-ig) vagy a Rita Ackermann (március 18-ig) tárlatokon, lehet pótolni - tavasszal pedig természetesen már érkeznek az új kiállítások. Például Robert Mapplethorpe képei is eljönnek Budapestre - a programváltoztatás jogának fenntartása mellett összeszedtük, mi várható még.

Megyik János
A művész festészet-szobrászat-építészet határterületén álló tevékenységének középpontját a táblakép struktúrájának modellezése határozza meg. A művész kísérletezései során olyan térbeliséget vetett fel, ami az építészetnek és a szobrászatnak egyaránt sajátja. Életmű-kiállítása azt a kérdést helyezi középpontba, hogy Megyik János világában hogyan valósul meg a táblakép mint térbeli modell és mint háromdimenziós tárgy. A nagyszabású tárlat Megyik munkásságát festményei, rajzai, pálcikakonstrukciói, fotogramjai, kartonreliefjei és legutóbbi korszakának acéllemezei, illetve építészeti működése alapján kívánja megidézni az ötvenes évek végétől napjainkig született művek reprezentatív bemutatásával.
A kép tere - Megyik János életmű-kiállítása
2012. március 9. - június 10
.

Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy
A művészpáros 2004 júniusa óta működik együtt Société Réaliste néven. A politikai dizájn, a kísérleti gazdaságtan, a területi ergonómia és az úgynevezett "social engineering consulting" területén dolgoznak. Művészi formába öntik azokat a politikai-vizuális és információs eszközöket, amelyekkel a hatalom manipulálja a társadalmat és irányítja az emberek gondolkodását. A művészpáros egy jel- és feliratrendszereken alapuló, hibrid kutató- és alkotómódszert fejlesztett ki, amely a graffiti, a tipográfia, a mintatervezés, a képvers örökségének, módszereinek ötvözésén alapul és a képek, szövegek közötti elmosódó határokat vizsgálja. A rangos nemzetközi kiállításokon és biennálékon szereplő, provokatív művészpárosnak ez az első retrospektív jellegű kiállítása Magyarországon. A Société Réaliste kiállítása a párizsi Jeu de Paume együttműködésével valósul meg.
Société Réaliste: Empire, State, Building
2012. április 20. - augusztus 5.

Robert Mapplethorpe
Kétségkívül a huszadik századi fotográfia egyik legfontosabb művésze és egyben a műfaj történetének meghatározó képviselője. Az antik és a reneszánsz szobrászatból merített inspirációt jellegzetes tónusú fekete-fehér képeihez, amelyeken főként férfi és női portrék, meztelen testek, bizarr szexuális helyzetek vagy művészien megvilágított virágcsendéletek jelennek meg. A hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig tartó pályafutása során olyan hírességeket is fényképezett, mint Andy Warhol, Deborah Harry vagy Patti Smith. A Ludwig Múzeum kiállítása a New York-i Robert Mapplethorpe Foundation anyagából mutat be reprezentatív válogatást, ami lenyűgöző képekkel rajzolja meg a kivételes alkotó botrányoktól sem mentes életművét.
Robert Mapplethorpe
2012. május 25. - szeptember 30.

Lakner Antal
Lakner a kilencvenes években indult művészgeneráció nemzetközileg legelismertebb alkotói közé tartozik. Sajátos, sorozatgyártottnak tűnő, a design és az ipari formatervezés jellegzetességeit magukon viselő tárgyai és gépei számtalan egyéni és csoportos hazai, illetve nemzetközi kiállításon szerepeltek, így többek között a legnagyobb kortárs művészeti seregszemléken: a Velencei Biennále magyar pavilonjában, az isztambuli és Sao Paolo-i biennálékon vagy a 4. Frankfurt am Main-ban megrendezett Manifestán. A Ludwig kiállítása Lakner Antal művészetének eddigi legátfogóbb, retrospektív jellegű bemutatása, ahol a hazai és a nemzetközi köz- és magángyűjteményekben található műveinek jelentős része együtt látható majd.
Lakner Antal kiállítása
2012. szeptember 21. - december 30.

John Cage
A huszadik század legérdekesebb avantgárd zeneszerzője a képzőművészet terén is jelentőset alkotott - 2012 születésének századik évfordulója. A művész installációit, kotta jellegű grafikai alkotásait nagy európai gyűjteményektől kölcsönzi a múzeum, így Cage-et zeneszerzői kvalitásain túl egy másik, legalább ilyen izgalmas oldaláról is megismerheti majd a magyar közönség. A kiállításon Cage művei mellett számos olyan nemzetközi és magyar képzőművész alkotásait is bemutatják, akikre munkássága nagy hatással volt. A híres, 1952-ben komponált 4'33'', a csönd zenéje - amelyben az előadónak egyetlen hangot sem kell megszólaltatnia - kétségtelenül befolyásolta a hatvanas években a konceptuális művészet megjelenését. John Cage nagymértékben hozzájárult a kortárs zene, tánc és képzőművészet szimbiózisához, és a kortárs művészetben kivívott jelentősége máig vitathatatlan.
John Cage
2012. november 23. - 2013. február 17.

Öntárlat
A Lumú két évtizedes történetre visszatekintő intézménye válogatott és dinamikusan fejlődő gyűjteménnyel rendelkezik. A kollekció magját a Ludwig-házaspár 1989-es adománya képezi, ami megalapozta a múzeum nemzetközi anyagát. A jelenlegi intézmény 1996-os megalapításával létrejött az a szakmailag és gazdaságilag önálló, állami gyűjtemény, ami a hatvanas évektől napjainkig keletkezett műalkotásokat gyűjti, őrzi és mutatja be. A gyűjtemény különlegessége közép-kelet-európai karaktere az, hogy hangsúlyosan jelenik meg benne egy sajátos történelmi, kulturális kontextussal rendelkező térség művészi teljesítménye az elmúlt fél évszázadból.
A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteménye
2012. november 9. - ?

Művészek szerepei
A kiállítás a művész kettős szerepéből indul ki, abból a sajátos dialektikából, hogy a művész gyakran egyszerre létrehozója és főszereplője is saját műveinek. A különféle szerepfelfogások sokféle lehetséges viszonyulást eredményeznek, így a művész kerülhet a mágikus erővel felruházott alkotó, a szenvedő emberi lény, a társadalmi szerepében elfogadott férfi, illetve nő vagy akár a társadalmat kritikusan, esetenként iróniával szemlélő tervező szerepébe. Néha mindezt egy személyes nézőpontból megjelenítve tárják a nézők elé az alkotók, máskor távolságtartással tekintenek témájukra vagy szinte társadalmi víziót kínálnak számunkra. A kiállítás ezeket a különböző művészi pozíciókat és stratégiákat kívánja bemutatni a Ludwig Múzeum gyűjteményének emblematikus, illetve kevésbé ismert művein keresztül.
A hős, a hősnő és a szerző
2012. július 6. - október 21.

Végül utóajándéknak ajánljuk a Lumú éves belépőkártyáját, amivel az összes kiállítás és program látogatható 2012-ben. Többféle képpel és mindenféle kedvezménnyel is lehet párosítani - lehet választani.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Végre többet tudunk az új Freddie Mercury-filmről

„A bandában csak egy hisztériás királynőnek van hely.” Kijött a Queen-film első igazi előzetese, és még többet ígér, mint a teaser.
Vizuál velencei biennálé

Képzelt kamerák a Velencei Biennále magyar pavilonjában

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén.
Vizuál videó

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Vizuál pompeji

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Vizuál galéria

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.