Vizuál

Lynch klasszikusa, Az elefántember felújított változata is látható lesz vasárnap, az art mozik napján

2022.11.09. 13:55
Ajánlom
Díjnyertes filmekkel és új magyar alkotásokkal várja a közönséget november 13-án a 7. Európai Art Mozi Nap, amelyet a kontinens több száz mozijában, köztük 28 magyarországi art moziban rendeznek meg.

28 magyar mozi – 7 budapesti és 21 vidéki filmszínház – vesz részt az idei programban, amelyek ezen a napon speciális filmkínálattal, fesztiváldíjas európai koprodukciók és új magyar filmek premier előtti vetítéseivel várják a közönséget.

Premier előtt látható az ikerpárt alakító Stork Natasa New York-ban díjat nyert főszereplésével a Veszélyes lehet a fagyi, Szilágyi Fanni romantikus dráma-vígjátéka, Kárpáti György Mór gyászfeldolgozást középpontba állító, egy gimnáziumi drámatáborban játszódó filmje, a Jövő nyár és Petrovics Eszter Kodály-filmtrilógiájának második része, A mi Kodályunk 2. – Psalmus Hungaricus című zenés dokumentumfilm.

veszelyeslehetafagyi-135036.jpg

Veszélyes lehet a fagyi (Fotó/Forrás: Art-Mozi Egyesület)

A magyar filmek mellett láthatók lesznek nemzetközi filmfesztiválok díjnyertes alkotásai is.

Vetítik a Berlinben a legjobb filmnek járó Arany Medvét elnyerő, egy kis katalán faluban játszódó családi drámát, az Alcarrás című filmet és a Cannes-ban a zsűri díjával jutalmazott, két fiatal férfi évtizedes barátságát nyomon követő Nyolc hegy című alkotást. Látható lesz Karlovy Vary fődíjasa, a Szerbiába visszatoloncolt ghánai menekült pár kálváriáját bemutató Mennem kell, valamint a Velencében és a miskolci Cinefesten a zsűri különdíjával elismert, meditatív hangulatú olasz filmdráma, A barlang is.

alcarras1-135037.jpeg

Alcarrás (Fotó/Forrás: Art-Mozi Egyesület)

Bekerült a programba a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában debütált Isten földje, egy dán misszionárius története, aki a 19. században Izlandra utazik, ám a zord vidék nemcsak terveit, de világképét és vallását is próbára teszi. A fiatal generációnak szóló programként egy német családi kalandfilmet is vetítenek: A kis Winnetou-ban Karl May indián hősének gyerekkorát ismerhetik meg a néző.

a_kis_winnetou5-135042.jpeg

A kis Winnetou (Fotó/Forrás: Art-Mozi Egyesület)

Az idén is szerepel a programban egy felújított filmklasszikus: David Lynch nyolc Oscar-díjra jelölt filmdrámája, az igaz történet alapján készült Az elefántember, amelyet a bemutató 40. évfordulója alkalmából teljes körűen restauráltak.

Egy tavalyi sikerfilm előtt is tisztelegnek a szervezők: az Európai Art Mozi Nap keretében adják át az Art-Mozi Egyesület filmdíját, amelyet az idén Kis Hajni Külön falka című alkotása nyert el.

Aki szereti felrúgni az állóvizet - Kis Hajni filmrendező a Külön falkáról

Kapcsolódó

Aki szereti felrúgni az állóvizet - Kis Hajni filmrendező a Külön falkáról

Az ősz meglepetésfilmje a Külön falka, igazi érzelmi hullámvasút, amely egy percre sem ereszt el. Kis Hajni első nagyjátékfilmje Karlovy Vary-ban debütált, majd a CineFesten nyerte el a közönség szívét, a mozik szeptember végétől vetítik. A rendezővel beszélgettünk.

Az európai filmek és art mozik ünnepén a kontinens több száz művész mozijában lesznek vetítések, közönségtalálkozók és további programok. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az art mozi mint kulturális és közösségi tér fontosságára és az európai filmművészet sokszínűségére.

A részletes magyarországi programja itt olvasható.

Fejléckép: Az elefántember című film jelenete (forrás: Art-Mozi Egyesület)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Vizuál hír

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Vizuál hír

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Vizuál ajánló

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Vizuál ajánló

A rendezők és producerek együttműködéséről beszélgetnek a Magyar Filmszemlén

Kivételes szakmai eseményre kerül sor a 44. Magyar Filmszemle keretei között: február 7-én 14 órától magyar filmrendezők és producerek kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg a közös munka során felmerülő problémákat és azok lehetséges megoldásait.