Vizuál

Ma kezdődik az Art Market Budapest

2025.10.16. 13:25
Ajánlom
A régió legnagyobb nemzetközi művészeti vására Magyarország leggazdagabb művészeti választékával, különleges élményekkel, új helyszínen várja a látogatókat.

Október 16. és 19. között tizenötödik alkalommal fogadja a közönséget Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vására, az Art Market Budapest, ezúttal új helyszínen, az MTK Sportpark nemrégiben átadott rendezvénycsarnokában és parkjában. Magyarország leggazdagabb kortárs képző- és fotóművészeti válogatása a világ mintegy huszonöt országából érkező, közel kilencven kiállító jóvoltából ötszáz feletti művész több ezer alkotását vonultatja fel. A nagyszabású művészeti seregszemle számtalan kísérőprogrammal egészül ki, köztük olyan eseményekkel, mint az Art Photo Budapest, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, a sCULTURE elnevezésű, egyedülálló, 30 köztéri alkotást bemutató szabadtéri szoborpark és a vásár kiállítóival közösen szervezett ART+ programsorozat, amely a társművészetek közül ezúttal a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével a cirkuszművészetet helyezi fókuszba. A fotóművészeti anyag központi elemeként rendezett kiállítás a rendkívüli jelentőségű magyar művész születésének 130. évfordulója kapcsán Moholy-Nagy Lászlóra és a mesternek a kortárs művészetre gyakorolt hatására irányítja a figyelmet. Az Art Market Budapest NEW EUROPE elnevezéssel regionális jelentőségű programot indít a MOL – Új Európa Alapítvánnyal közösen a közép-európai művészeti együttműködés és a régió művészeinek támogatására.

Az Art Market Budapest és partnerei jóvoltából

Budapest az idei év októberében is Európa egyik legvonzóbb művészeti találkozóhelyeként, kortárs művészeti fővárosaként mutatkozik be,

és fogadja a látogatókat: miközben a vásár továbbra is a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál kiemelt képzőművészeti partnere, az Art Market Budapest és a Budapest Design Week is közösen lép fel annak érdekében, hogy a kortárs művészeti élet legjelentősebb hazai szereplőinek együttműködése tovább növelje Budapest kulturális turisztikai vonzerejét.

„Az idei Art Market Budapest egyik legjellemzőbb hívószava az ÚJDONSÁG. Az ilyen nagyszabású, rendszeresen megrendezésre kerülő események sikerének kulcsa, paradoxnak tűnő módon, az állandóság és a változás, a megbízhatóság és az újdonság erejével való hatni tudás. Miközben látogatóink nagy számban térnek szívesen vissza oda, ahol korábban jól érezték magukat, az izgalmat és vonzerőt leginkább növelő hatása az újdonságnak, a megújulásnak, a váratlan húzásoknak és meglepetéseknek van. Különösen igaz ez a 21. századra jellemző élményversenyben és kommunikációs zajban. Nálunk ezért a művészeti és társasági élmény folyamatos megújítása, fejlesztése állandó törekvés, ami az idei évben a kiállítótereinkben és programjainkban különösen látványossá válik” – emelte ki Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.

amb25_vasar_2-131654.jpg

Az Art Market Budapest helyszíne (Fotó/Forrás: Juhász István / Art Market Budapest)

Széles nemzetközi és különleges hazai művészeti választék

A vásárra ezúttal a világ 4 kontinensének közel 25 országából érkező kiállítók hozzák el ötszáz feletti művész több ezer alkotását, a különleges gazdagságú kiállítási anyag az MTK Sportpark 11,000 négyzetméteres alapterületű rendezvénycsarnokában látható, ez egészül ki az épületet övező parkban 30 köztéri műalkotást felvonultató szoborparkkal. A teljes választék mintegy felét biztosító hazai kiállítók közül az Art Market Budapest két legnagyobb kiállítási standját Magyarország két legfontosabb galériája, a hazánkat a felső kategóriás nemzetközi vásárokon gyakorlatilag egyedüliként képviselő acb galéria, és a rendszerváltás utáni első kortárs magángalériaként megalapított Várfok foglalja el.

Egyfajta képzőművészeti szemléletváltást és a közönség számára a széles hazai művészeti választék kiegyensúlyozott bemutatását szolgálja az Art Market Budapest hangsúlyos, a kiállítási anyagban is látványossá tett törekvése. A mainstream, az elmúlt évtizedekben szinte kizárólagossá vált irányvonalnak megfelelő művészeti tartalmak mellett az Art Market Budapest igyekszik megteremteni a bemutatkozási lehetőségekből és piaci érvényesülésből magas kvalitása ellenére gyakran indokolatlanul kizárt alkotói közeg számára is a közönséggel való találkozás lehetőségét, amit többek között a művésztelepekkel, az alternatív, újszerű kiállítási és kereskedelmi platformokkal elindult együttműködések alapoznak meg, és tesznek a látogatók számára hozzáférhetővé a vásár kiállítóterében.

Új helyszín: magasabb szinten a látogatói szolgáltatások színvonala

Az Art Market Budapest kiemelt törekvése, hogy látogatóinak a művészet élvezetéhez, kiállítóinak pedig a műtárgyak bemutatásához kényelmes és élvezetes körülményeket teremtsen, ami a vásár korábbi helyszínein az általunk elvárt színvonalon nem biztosítható. Örömmel jelentették be, hogy

az Art Market Budapest 2025-től Budapest legújabb és legkorszerűbb rendezvényhelyszínére költözik,

és idén már a látogatókat és a kiállítókat egyaránt minden eddiginél magasabb színvonalon kiszolgálni képes MTK Sportpark csarnokában, közösségi tereiben és parkjában várja látogatóit. A budapesti Kerepesi úton, a népszerű Aréna Plaza szomszédságában, a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló közelében 95 ezer négyzetméteres területen felépült MTK Sportpark méretének, elhelyezkedésének, könnyű megközelíthetőségének, több száz parkolóhelyének, korszerű technikai felszereltségének és rendezvénybarát kialakításának köszönhetően az Art Market Budapest által támasztott különleges elvárásokat minden szempontból képes kielégíteni. A rendezvényekre optimalizált, multifunkciós csarnokot 34 ezer négyzetméternyi zöldfelület, benne játszóterek, sétányok, füvesített közösségi terek övezik. Így miközben az épület belső terében Magyarország legnagyobb képzőművészeti válogatása hazánkban egyedülálló módon egy légtérben kerülhet bemutatásra, az Art Market Budapest által szervezett sCULTURE elnevezésű köztéri szoborpark is nagy területen, minden korábbinál gazdagabb választékkal várja a művészetszerető közönséget.

amb25_helyszin_1-131653.jpg

Az Art Market Budapest helyszíne (Fotó/Forrás: Juhász István / Art Market Budapest)

New Europe: nagy jelentőségű közép-európai kezdeményezés

A vásár idei kiemelt komponenseként, regionális jelentőségű kezdeményezéseként a MOL – Új Európa Alapítvány és az Art Market Budapest együttműködésében NEW EUROPE néven a közép-európai kortárs művészetet és a regionális művészeti összefogást támogató nagyszabású program jön létre. Az idei évben első alkalommal az Art Market Budapest központi kiállítási szekciójában a házigazda magyar kiállítók közegében

a NEW EUROPE programba meghívott horvát, román, szerb, szlovák és szlovén galériák kiállítási standjain a régió művészeti vezetőivel, művészeivel és alkotásaikkal a vásár látogatói személyesen is megismerkedhetnek.

A kiállítók között a Nyugat-Balkán legjelentősebb magángyűjtője által alapított Avantgarde Galéria, a régió legfontosabb fotógalériája, a Photon és a szerbiai galériák szövetségének egyik alapító-vezetője által létrehozott Bel Art is bemutatkozik, Szlovákiát a Dot.Contemporary, Romániát pedig a Viewing Room 17 galéria képviseli. A gazdag közép-európai művészeti választék mellett a programban résztvevő partnerek közreműködésével Budapestre érkező alkotók, gyűjtők, intézményvezetők és más meghatározó művészeti szakemberek részvételével személyes találkozók, és többek között egy ünnepélyes gálaesemény is erősíti a régión belüli művészeti együttműködést.

A NYUGAT-BALKÁN a regionális programban való részvétele mellett is rendkívül látványos módon van jelen az idei választékban, egyedülállóan gazdag a vásáron a globális művészeti platformokon még alig hozzáférhető nyugat-balkáni alkotók jelenléte: Horvátország, Montenegro, Szerbia, Szlovénia több mint tíz kiállítóval reprezentálja magát az eseményen. Különleges csemegeként Montenegro Kulturális Minisztériuma támogatásával például a balkáni ország művészei három kiállítási standon, összesen 200 négyzetméteren mutatják be alkotásaikat.

Art Photo Budapest: fókuszban a fotó és egy magyar világsztár

Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként az Art Market Budapest 2014-ben alapított fotószekciója, az Art Photo Budapest idén is várja a műfaj rajongóit, egyedülálló lehetőséget biztosítva a fotóművészet hazai és nemzetközi alkotóival és szakembereivel való találkozásra. A kiállítási anyagban Moholy-Nagy Lászlóról is megemlékeznek, a világ művészeti látásmódját a 20. században átformáló magyar világsztár születésének 130. évfordulója kapcsán. Munkásságának rendkívüli, máig élő hatására negyven kortárs fotóművész alkotásaiból készült válogatás hívja fel a hazai és nemzetközi közönség figyelmét.

amb25_7-131653.jpg

Látogatók az Art Market Budapesten (Fotó/Forrás: Juhász István / Art Market Budapest)

sCULTURE: egyedülállóan gazdag köztéri szoborpark

A köztéri szobrászat a művészeti élményhez jutás, a közönség és a művészet közötti kapcsolatépítés frontvonala, az Art Market Budapest ezért kiemelt szerepet szán ennek a művészeti ágnak. A vásár sCULTURE elnevezésű köztéri szoborkiállításán az MTK Sportpark által biztosított különleges helyszínen kortárs magyar művészek mintegy harminc alkotása várja a látogatókat Magyarországon egyedülálló, minden korábbinál nagyobb gazdagságban. A témaválasztás, anyaghasználat, formanyelv tekintetében egyaránt széles válogatásban Ámmer Gergő, Farkas Zsófia, Gergely Réka, Gilly Tamás, Horváth Gergely, Hugyecsek Balázs, Kecső Kristóf, Kis Tamás, Magyari Balázs, Majoros Áron Zsolt, Menasági Péter, Mindák Gergely, Suzanne C. Nagy, Pokorny Attila, Rabóczky Judit, Seller Lola, Somogyi Fanni, Szabó Menyhért, Szurcsik József, Tyurin Dániel, Veres Balázs, Zakariás István alkotásai láthatóak, a szoborkiállítás kurátora Makláry Lilla. A különleges kiállítási anyag jól illusztrálja, hogy a szobrászat milyen intenzitással, milyen gazdag választékkal és kreativitással járulhat hozzá épített környezetünk egyediségének, különlegességének, értékének növeléséhez.

Békepárti művészet: a világon egyedülálló módon

A művészet „békepártiságának”, az Art Market Budapest a melletti elkötelezettségének demonstrálására, hogy a művészeti értékek megsemmisítése, tiltása vagy diszkriminálása a háborús konfliktusok által terhelt világban sem megengedhető, az idei évben – a világon egyedülálló módon –

kifejezett erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a vásáron ukrán és orosz művészeti szereplők és alkotók is bemutatkozási lehetőséget kapjanak.

Az Art Market Budapesten 2025-ben a két országot 2-2 kiállító képviseli.

Bemutatkozik a most piacra lépő művészgeneráció

A legújabb, a közönség számára még ismeretlen művészeti tartalmak felszínre hozatala az Art Market Budapest kiemelt törekvése, küldetése és egyben egyik különleges vonzereje. Mindenki számára izgalmas meglepetésekkel szolgál, és egyúttal egyedülálló hangulatot teremt a vásár kiállítóterében az új, most piacra lépő alkotói generáció bemutatkozása. Az idei évben a Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, illetve izgalmas külföldi vendégként a Sziléziai Egyetem Kreatív Fotóművészeti Intézetének hallgatói mellett ezúttal a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj programja is csatlakozik, hogy a vásár kiállítói között széles választékban biztosítsa a fiatal művészekkel és alkotásaikkal való találkozás lehetőségét.

amb25_8-131653.jpg

Cirkuszi produkció az Art Marketon (Fotó/Forrás: Juhász István / Art Market Budapest)

Art of Circus: társművészeti meglepetések

Az Art Market Budapest egyik jellegzetessége, hogy a képzőművészet kontextusában más művészeti ágak számára is megjelenési lehetőséget biztosít. Az idei évben a már megszokottnak tekinthető zenei programelemeken kívül a társművészetek közül a cirkuszművészet társul kiemelt programelemként az alkotóművészetekhez az Art Market Budapest különleges adottságú kiállítóterében. Az Európában a maga műfajában vezető szerepet betöltő Fővárosi Nagycirkusz nagylelkű közreműködésével a vásár nyitvatartási ideje alatt mintegy ötven alkalommal, egyedülálló meglepetésként cirkuszművészek, köztük légi akrobaták fellépéseit élvezheti a közönség.

Legyen a művészet közös élmény az egész családnak!

A gyermekek számára hagyományosan ingyenesen biztosított művészetpedagógiai program mellett 2025-ben újabb szolgáltatással bővül az Art Market Budapest kínálata:

a vásár interaktív, játékos tárlatvezetésekkel várja a kortárs művészettel ismerkedni vágyó gyermekeket és családjaikat.

A vezetéseken a szülők gyermekeikkel közösen kalandozhatnak a kortárs képzőművészet világában, a program célja, hogy az interaktív feladatokkal, drámajátékkal élvezetessé tett séta során a fiatal korosztály számára maradandó, és az egész családdal közös élménnyé tegyék a kortárs képző- és fotóművészetet. Az idei év másik újdonságaként a most bevezetett családi jeggyel 20%-os kedvezményt biztosítanak a belépőjegy árából.

További információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Látogatók az Art Market Budapesten (fotó/forrás: Juhász István / Art Market Budapest)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A vándorló fák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal a COP30 klímakonferencia kapcsán figyelmeztet: lehetséges, hogy a fák hamarorsan megunják az emberiség szerencsétlenkedését. Feltéve, hogy addig nem vágják ki őket.
Vizuál ajánló

Varázslat Szentendrén: Magyarországra érkezik a világhírű Harry Potter-kiállítás

A vilghírű Harry Potter: A Kiállítás következő állomása Magyarországon, Budapest mellett, Szentendrén lesz. A varázslatos tárlatnak a Green Event Hall ad otthont, a kapuk pedig 2026. február 6-án nyílnak meg látogatók előtt.
Vizuál hír

Kilenc napig Budapest volt a mozi fővárosa – díjátadóval zárult a II. BIFF

November 2-án adták át a II. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál elismeréseit: mások mellett Myriem Akheddiou, Oliver Laxe és Simón Mesa Soto is díjat nyert. A szervezők egy filmcímet már be is jelentettek a 2026-os szemle programjából.
Vizuál kritika

Mit ér a PR-maszlag, ha az emberrablók űrlénynek néznek? – Bugonia kritika

Jórgosz Lánthimosz új filmjében a konteóhívők legszebb álmait váltja valóra két férfi, amikor elrabolják a helyi multicég vezérigazgatóját, mert úgy hiszik, egy idegen civilizáció küldte ide. De vajon ki a hős és ki a gonosz ebben a történetben? Bugonia kritika. 
Vizuál ajánló

Menni vagy maradni? – a Szerencsés Dániellel folytatódik a Filmrendezők klubja

November 10-én 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Sándor Pál 1983-as klasszikusát, a Szerencsés Dánielt. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.