Vizuál

Madách-tárlat nyílt Pozsonyban

2012.02.05. 08:54
Ajánlom
A Madách-Alsósztregova-Kass című kiállítás kísérőprogramokkal egybekötve hivatott népszerűsíteni a 189 évvel ezelőtt született írót.

A Szlovák Nemzeti Múzeum - Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (SZMKM) által szervezett tárlat két részből áll: az első az alsósztregovai Madách-kastély bútoraiból készült válogatás, ahol többek között megtekinthető az író dolgozószobájának és alkotóműhelyének berendezése. A másik részen pedig Kass János kétszeres Kossuth-díjas művész Az ember tragédiájához készített grafikái láthatók. A kiállítást kísérőrendezvények kísérik: a kétnyelvű tárlat mellett kétnyelvű felolvasóestet szerveznek Az ember tragédiájából, de Madách Imre életét bemutató előadásra is sor kerül szimultán tolmácsolással. "Célunk, hogy a szlovák közönség számára is ismertebbé tegyük e nagy írónk munkásságát" - nyilatkozta Jarábik Gabriella, az SZMKM igazgatója.

A programsorozat részeként a tervek szerint levetítik Jankovics Marcell, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező Az ember tragédiája című animációs filmjét. A múzeum továbbá tárgyal a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárával is a mű eredetijének bemutatásáról. A kiállítás grafikai része április 28-ig az SZMKM székházában, az alsósztregovai kastély berendezése pedig október 21-ig tekinthető meg a Brämer-kúriában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál pályázat

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.
Vizuál pesti vigadó

Kulisszatitkok – színház kívül-belül

Csoportos tárlat és programsorozat 70 színházi iparművész 150 különleges alkotásával a Vigadó Galériában.