Madárfóbiásként is csíptem – 15 sor film

Eléggé perverz dolog közepesen súlyos ornitofóbiával beülni egy filmre, aminek a főhőse egy madár, de a Pálfi György munkáiért való lelkesedésem végül is nagyobbnak bizonyult, mint a félelmem – hál’ Istennek, hiszen ezúttal sem csalódtam a magyar rendezőben.

A Tyúk voltaképpen egy klasszikus témára épül: adott a főszereplő, egy szerencsétlen, hányattatott sorsú karakter, akit ide-oda dobál a véletlen. Nem vágyik sokra, de célja elérésében újra és újra megakadályozzák a körülmények.

A film a születés csodájával indul: a főhős előbukkan a tojásából egy csirkekeltető üzemben, ahol hamar feleslegessé válik. Megússza, hogy levesestálban kössön ki, és végül egy romos étterem udvarában találja magát, ahol bonyolult szerelmi viszonyba kezd a helyi kakassal. Egyetlen vágya, hogy kikölthesse fiókáit, a gazda azonban újra és újra elveszi tőle a tojásokat, így óhatatlanul belebonyolódik az emberek világába.

Jelenet a Tyúk című filmből (Fotó/Forrás: Pallas Film)

Mintha csak egy komikus rajzfilmet látnánk, a Tyúk elsősorban vicces. Nem lehet nem felröhögni, amikor az állat kétségbeesetten tapicskolva menekül a ragadozók elől, vagy riadt tekintettel a kamerába néz, miután rántotta formájában először viszontlátja elkobzott tojásait. És talán a legemlékezetesebb az az amerikai filmeket is megszégyenítő, hatásvadász jelenet,

Ahogy Pálfi korábbi műveiben, ezúttal is visszatérő motívum a hierarchia kérdése, a történetben többször egymásnak feszül a gépiesített, emberi világ és a természet. Az alkotók globális szemlélete jól átszüremlik a filmen: bár a cselekmény során kibontakozik egy társadalmi probléma, sőt egy súlyos bűnügy, a rendező mindvégig háttérben tartja azt, mutatván, hogy amennyiben a világot holisztikusan szemléljük, az emberi nézőpont csak részleges perspektíva. Pálfi ellenáll a kísértésnek, és még akkor is ragaszkodik a tyúk szemszögéhez, amikor a vásznon valami egészen hátborzongató dolog zajlik. A főhős számára ennél nagyobb tragédia, hogy egy sokkal erősebb lény rendszeresen elveszi és megeszi a tojásait.

Nem nehéz észrevenni, hogy a közelmúltban a kortárs magyar film két kiemelkedő alakja is hasonló tematikájú alkotással jelentkezett, Enyedi Ildikó egy fa, Pálfi György egy tyúk történetén keresztül fogalmaz. Talán jelez ez valamit a korszellem változásáról, az ökoválságról és a valami általános, társadalmi csalódottságról. E két film szépen, szelíden üzen valamit. Nem harsányak, nem lázadoznak és nem tiltakoznak, csak mintegy odasúgják a nézőnek és a világnak: talán ideje volna elgondolkodni, valóban mi állunk-e a teremtett világ csúcsán pusztán azért, mert erősebbek vagyunk.

Fejléckép: Jelenet a Tyúk című filmből (Forrás: Pallas Films)