és azt követően a Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia Egyesület.
A Magyar Filmhét az 1965-tól 2012-ig megrendezett Magyar Filmszemle helyét vette át 2014-ben. A hányatott sorsú rendezvény első évében nem sikerült kiosztani a díjakat. Erre csak késve, az ígért 2015. február helyett 2016. márciusában került sor egy, külsőségeiben az Oscar-díjátadót követő gálán a Nemzeti Színházban. A mostani, harmadik Filmhét
Idén első alkalommal 10 vidéki nagyvárosban is lesznek Magyar Filmhét vetítések, és országos közönségdíjat is odaítélnek majd.
A Magyar Filmhétre a 2016. január 1. – 2016.december 31. között moziban és televízióban bemutatott filmeket lehetett regisztrálni. A filmalkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek. A benevezett filmekből a Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai titkos szavazással jelölték ki az 5-5 legjobb alkotást, amelyeket 5 kategóriában (nagyjátékfilm, kisjátékfim, TV–játékfilm, animációs film, dokumentumfilm) vetítenek majd a Magyar Filmhéten. Február 5-én lezárult a szavazás, így immár publikus, hogy 2017-ben az alábbi filmek versenyeznek majd a Magyar Filmdíjért.
Így például a játékfilm női mellékszereplőjének szekciójában a Halj már meg! és a Kút szereplői uralják a terepet: előbbiből Ónodi Esztert és Payer Alma Virágot, utóbbiból Trokán Nórát és Udvaros Dorottyát jelölték, egyedül Sztarenki Dóra (A martfűi rém) lóg ki.
A játékfilm kategóriában A martfűi rém, a Jutalomjáték, a Hurok, a Tiszta szívvel és a #Sohavégetnemérős versenyezhet. Az Oscar-díjra is esélyes Mindenki szintén bekerült a jelöltek közé a kisjátékfilmeknél. Lemaradt viszont a listáról a tavaly Karlovy Vary-ban is díjazott és a közönség körében is népszerű Ernelláék Farkaséknál.
A jelöltek teljes listája
JÁTÉKFILM KATEGÓRIA
A martfűi rém (producer: Ferenczy Gábor, Tőzsér Attila) - (Big Bang Media)
Jutalomjáték (producer: Berger József, Steve Bowden, Charlotte Wontner) - (A Company
Hungary Kft.)
Hurok (producer: Hutlassa Tamás) - (Fórum Hungary)
Tiszta szívvel (producer: (Stalter Judit) - (A Company Hungary Kft.)
#Sohavégetnemérős (producer: Lévai Balázs) - Select
TÉVÉFILM KATEGÓRIA
A fekete bojtár (producer: Kálomista Gábor) – (Megafilm)
Memo (producer: Kálomista Gábor) – (Megafilm)
Szürke senkik (producer: Lajos Tamás) – (Film Positive Productions)
Tranzitidő (producer: Babos Tamás) – (KinoFilm Studio)
DOKUMENTUMFILM KATEGÓRIA
Herminamező árnyai (rendező: Zsigmond Dezső)
Kocsis – Intim megvilágításban (rendező: Surányi András)
Magyar korridor (rendező: Jamrik Levente)
Nemzetidegenek (rendező: László Gábor)
Soul Exodus (rendező: Bereczki Csaba)
KISJÁTÉKFILM KATEGÓRIA
Enyhén sós (rendező: Nagy Zoltán)
Fizetős nap (rendező: Bernáth Szilárd)
Mindenki (rendező: Deák Kristóf)
Semmi bogár (rendező: Visky Ábel)
Uchebnik (rendező: Csicskár Dávid)
ANIMÁCIÓSFILM KATEGÓRIA
LOVE (rendező: Bucsi Réka)
Az Égigérő Fa - A Küszöb (rendező: Hermán Árpád, Kovács Márton, Nagy Márton)
Cigánymesék: Káló, a cigánylegény (rendező: Horváth Mária)
Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire (rendező: Pálfi Szabolcs)
Luther Márton élete: Úton az Úr felé (rendező: Richly Zsolt)
JÁTÉKFILM HANGMESTER KATEGÓRIA
Balázs Gábor (Hurok)
Császár Gábor (Gondolj rám)
Tőzsér Attila (Halj már meg!)
Zányi Tamás (Jutalomjáték, Tiszta szívvel)
JÁTÉKFILM VÁGÓ KATEGÓRIA
Gothár Márton (Tiszta szívvel)
Kiss Wanda (Kút)
Kovács Zoltán (A martfűi rém, Hurok)
Mészáros Attila (#Sohavégetnemérős)
JÁTÉKFILM OPERATŐR KATEGÓRIA
Juhász Imre (Tiszta szívvel)
Máthé Tibor (Jutalomjáték)
Nagy András (Hurok)
Ragályi Elemér (Gondolj rám)
Szabó Gábor (A martfűi rém)
JÁTÉKFILM ZENESZERZŐ KATEGÓRIA
Bella Máté (Halj már meg!)
Kalotás Csaba (Tiszta szívvel)
Kunert Péter (Kút)
Lucio Godoy, Adrian Foulkes (Hurok)
Moldvai Márk (A martfűi rém)
JÁTÉKFILM FORGATÓKÖNYV KATEGÓRIA
Gilbert Adair, Edelényi János, Tom Kinninmont (Jutalomjáték)
Kamondi Zoltán, Márton László (Halj már meg!)
Madarász Isti (Hurok)
Sopsits Árpád (A martfűi rém)
Till Attila (Tiszta szívvel)
JÁTÉKFILM RENDEZŐ KATEGÓRIA
Edelényi János (Jutalomjáték)
Gigor Attila (Kút)
Madarász Isti (Hurok)
Sopsits Árpád (A martfűi rém)
Till Attila (Tiszta szívvel)
JÁTÉKFILM JELMEZ KATEGÓRIA
Flesch Andrea (Tiszta szívvel)
Pallós Nelli (Halj már meg)
Sarah Tapescott (Jutalomjáték)
Szakács Györgyi (A martfűi rém)
Sztevanovity Sandra (Kút)
JÁTÉKFILM LÁTVÁNYTERVEZŐ KATEGÓRIA
Ágh Márton (Tiszta szívvel)
Dévényi Rita, Sopsits Árpád (A martfűi rém)
Horváth Viktória (#Sohavégetnemérős)
Pallós Nelli (Halj már meg)
Pater Sparrow (Kút)
JÁTÉKFILM MASZKMESTER KATEGÓRIA
Borda Mátyás, Tilinger Attila (Hurok)
Forgács Böbe (Halj már meg!)
Kriskó Ancsa (A martfűi rém)
Novák Balázs, Ölvedi Szabolcs (Kút)
Tesner Anna (Halj már meg!)
JÁTÉKFILM SMINK KATEGÓRIA
Dobrovitz Szilvia (Kút)
Gerő Szandra (Tiszta szívvel)
Hortobágyi Ernella (Hurok)
Kund Barbara, Mettler Emese (#Sohavégetnemérős)
Wéber Gitta, Cakó Noémi (Gondolj rám)
JÁTÉKFILM NŐI MELLÉKSZEREPLŐ KATEGÓRIA
Ónodi Eszter (Halj már meg!)
Payer Alma Virág (Halj már meg!)
Sztarenki Dóra (A martfűi rém)
Trokán Nóra (Kút)
Udvaros Dorottya (Kút)
JÁTÉKFILM FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ KATEGÓRIA
Anger Zsolt (Hurok)
Fekete Ádám (Tiszta szívvel)
Hegedűs D. Géza (Halj már meg!)
László Zsolt (Kút)
Trill Zsolt (A martfűi rém)
JÁTÉKFILM NŐI FŐSZEREPLŐ KATEGÓRIA
Balsai Móni (Tiszta szívvel, A martfűi rém)
Eszenyi Enikő (Gondolj rám)
Kováts Adél (Halj már meg!)
Szamosi Zsófia (A martfűi rém)
JÁTÉKFILM FÉRFI FŐSZEREPLŐ KATEGÓRIA
Brian Cox (Jutalomjáték)
Hajduk Károly (A martfűi rém)
Jankovics Péter (Kút)
Kern András (Gondolj rám)
Thuróczy Szabolcs (Tiszta szívvel)
TÉVÉFILM FORGATÓKÖNYV KATEGÓRIA
Köbli Norbert (Szürke senkik)
Szabó Illés (Tranzitidő)
Tasnádi István (Memo)
Vitézy László, Pozsgay Zsolt (A fekete bojtár)
TÉVÉFILM RENDEZŐ KATEGÓRIA
Almási Réka (Tranzitidő)
Kovács István (Szürke senkik)
Tasnádi István (Memo)
Vitézy László (A fekete bojtár)
TÉVÉFILM FÉRFI FŐSZEREPLŐ KATEGÓRIA
Adorjáni Bálint (A fekete bojtár)
Kovács József (Szürke senkik)
Lengyel Tamás (Memo)
Molnár Áron (Memo)
Trill Zsolt (Tranzitidő)


hírlevél













