Vizuál

Magyar Filmkritikusok Díja: Hajdu Szabolcs nyerte a fődíjat

2025.01.31. 15:00
Ajánlom
A rendező Kálmán nap, illetve Egy százalék indián című rendezéseivel érdemelte ki a Filmkritikusok B. Nagy László Díját, de az alkotót forgatókönyvíróként és színészként is elismerték. Vermes Dorka, Szimler Bálint, Csáki László, Spolarics Andrea és Herendi Gábor ugyancsak díjat kapott, Molnár Piroska pedig életműdíjban részesült. 

Január 31-én adták át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikus Szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus szakosztályának elismeréseit. A megjelenteket Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke köszöntötte, ezt követően pedig Kovács Bálint, a hvg újságírója értékelte a 2024-es évet.

Az eseményen harmadik alkalommal adták át az Eurora Kulturális Alapítvány által alapított Árvai Jolán-díjat, amelyet Osváth Gábor producer vehetett át.

A Filmkritikusok B. Nagy László Díját Hajdu Szabolcsnak ítélték oda, a rendező/forgatókönyvíró munkáját két alkotásáért ismerték el, a Kálmán nap, illetve az Egy százalék indián című filmért. Mindkét film a művész párkapcsolati trilógiájának része (Ernelláék Farkaséknál – 2016, Kálmán nap – 2024, Egy százalék indián – 2024).  

Hajdu Szabolcs emellett két további elismerést is átvehetett, a Kálmán napért ugyanis kiérdemelte a legjobb forgatókönyv díját, valamint színészként is elismerték munkásságát: a Hatalom című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek választották.

A Kálmán nap alkotógárdájából további két művész kapott elismerést:

Tóth Orsolyát a legjobb női főszereplőként, Gelányi Imrét a legjobb férfi epizódszereplőként díjazták.

Három díjat söpört be az Árni című film is, Vermes Dorkát a legjobb rendezőnek, Spolarics Andreát a legjobb női mellékszereplőnek, Lehr-Juhász Pétert a legjobb operatőrnek választották.

A legjobb dokumentumfilm díját Mikulán Dávid és Révész Bálint KIX című, valamint Rubi Anna Az életed nélkülem című alkotása kapta. Csáki Lászlót Kék pelikan című filmjéért ismerték el a legjobb animációs film kategóriájában.

A legjobb elsőfilmesnek járó elismerést Szimler Bálint vehette át a Fekete pont című nagyjátékfilmjéért, míg a kritikusok különdíjjal jutalmazták Herendi Gábor Futni mentem című új rendezését.

A gálán idén is átadták a magyar filmkritikusok Életmű-díját, amelyet 2025-ben kimagasló művészi munkásságáért Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja vehetett át.

A 62. Magyar Filmkritikusok Díja nyerteseinek teljes listája:

Filmkritikusok B. Nagy László Díja

  • Hajdu Szabolcs (Kálmán nap, Egy százalék indián)

Legjobb rendezés

  • Vermes Dorka (Árni)

Legjobb forgatókönyv

  • Hajdu Szabolcs (Kálmán nap)

Legjobb első film

  • Szimler Bálint (Fekete pont)

Legjobb férfi főszereplő

  • Hajdu Szabolcs (Hatalom)

Legjobb férfi epizódalakítás

  • Gelányi Imre (Kálmán nap)

Legjobb női főszereplő

  • Tóth Orsolya (Kálmán nap)

Legjobb női epizódalakítás

  • Spolarics Andrea (Árni)

Legjobb animációs film

  • Csáki László (Kék pelikan)

Legjobb dokumentumfilm

  • Mikulán Dávid, Révész Bálint (KIX)
  • Rubi Anna (Az életed nélkülem)

Legjobb kisjátékfilm

  • Korom Anna (Diamond Beauty)
  • Chilton Flóra (Széllel szemben)

Legjobb operatőr

  • Lehr-Juhász Péter (Árni)

Életmű-díj

  • Molnár Piroska

Különdíj

  • Herendi Gábor (Futni mentem)

Schubert Gusztáv Filmörökség Díj

  • Fazekas Eszter

Árvai Jolán Díj

  • Osváth Gábor

Fejléckép: Hajdu Szabolcs (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

„A tetteim rajzolják körbe a karakteremet” – Interjú Hajdu Szabolccsal

Kapcsolódó

„A tetteim rajzolják körbe a karakteremet” – Interjú Hajdu Szabolccsal

Január 19-én és 20-án újra látható a Trafóban Pass Andrea Eltűnő ingerek című rendezése. A darab férfi főszerepét alakító Hajdu Szabolccsal egyebek közt a magyar film helyzetéről, illetve arról beszéltünk, miért tartja problémásnak, ha a művészet nem több, mint puszta társadalmi párbeszédkísérlet.

Kiúttalanság és anyagfáradás – kritika a Fekete pont című filmről

Kiúttalanság és anyagfáradás – kritika a Fekete pont című filmről

Bár a képi világ és a témaválasztás nem erre utal, Szimler Bálint új filmje valójában egy remek szatíra egy átlagos magyar iskola életéről. A rendező ugyanakkor megkísérel időnként átlépni a szociális drámák világába is, ám kérdéses, hogy ehhez megvannak-e a megfelelő eszközei.

„A ráncok nem zavarnak, mert az életemet tükrözik vissza” – interjú Nyertes Zsuzsával

„A ráncok nem zavarnak, mert az életemet tükrözik vissza” – interjú Nyertes Zsuzsával

Váratlan szerepben bukkant fel Nyertes Zsuzsa: a Diamond Beauty című rövidfilmben egy testképzavaros nőt alakít, aki plasztikai műtétekkel próbálja gyógyítani lelki sebeit. A színésznővel önmagunk elfogadásáról, skatulyákról és a fiatal közönség szimpátiájáról beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket.