Vizuál

Magyar fődíj a Montrouge-ban

2011.10.19. 09:30
Ajánlom
Dezső Tamás fotóművész Itt, Bárhol című sorozata nyerte el a Nagydíjat a Jeune Création Européenne (Fiatal Európai Alkotás) elnevezésű utazó biennálé október 14-én este tartott megnyitóján a franciaországi Montrouge-ban.

A Párizs melletti kisváros négyezer négyzetméter alapterületű gyárépületéből átalakított kiállítóhelyén harmadik alkalommal kerül megrendezésre október 15. és november 13. között a fiatal európai kortárs alkotókat bemutató kiállítás, amelyre tíz ország (Magyarország mellett Ausztria, Franciaország, Hollandia, Litvánia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Szlovákia) nyolcvan művésze kapott meghívást. A megnyitón három művet díjaztak, Dezső Tamás mellett különdíjat kapott az olasz Cesare Bignotti és a litván Lina Albrikiené. A legutóbbi, 2009-ben megrendezett biennálén is magyar alkotást ítélt a legjobbnak a nemzetközi zsűri.

A magyar duplázás az utazó kiállítást kezdeményező polgármester, Jean-Loup Metton szerint mindenekelőtt a kiváló magyar válogatásnak köszönhető. A független kurátor, Stenczer Sári ugyanis Pécs önkormányzatának támogatásával Fiatal Kortárs Állásfoglalások címmel országos pályázatot írt ki társadalomkritikus témájú alkotásokra, majd a beérkezett művekből májusban egy csoportos tárlatot rendezett a régi Bóbita Bábszínház Mária utcai épületében Pécsett. Az ott kiállított harmincöt fiatal művész változatos anyagából (fotókból, festményekből, plakátokból és videókból) egy független szakmai zsűri válogatta ki azt a nyolc alkotást, amely Montrouge-ban kiállításra került. A magyar válogatásban bemutatott kiállítók különböző formavilággal dolgoznak, de közös bennük, hogy a magyar társadalmat foglalkoztató kérdésekre és problémákra kritikusan reflektálnak, legyen az a természetben, a munkában, az emberi kapcsolatokban, a politikában vagy általánosságban az életben tapasztalható negatívumok kiemelése, illetve a kizáró normákkal szembeni elégedetlenség.

A Nagydíjat elnyert Dezső Tamás fotósorozatában a helyszíneken - utcákon, háztömbökön, grundokon - és az ott élő embereken keresztül tipizálja azt a húsz éve változatlan kelet-európai létet, amely az uniós csatlakozástól függetlenül még mindig az átmenetről, illetve a megmerevedett múltról szól. A sorozat már korábban is nyert nemzetközi díjakat: legutóbb májusban megkapta a fotóriporterek nemzetközi Center Awards nagydíját az amerikai Santa Fében. A fiatal fotográfusnak már nemzetközileg ismert lapokban is jelentek meg munkái, így például a TIME magazin, a The New York Times, a National Geographic, a GEO, a Le Monde Magazine, az Ojo de Pez és a Polka Magazine is közölte már képeit.

Az európai utazó biennále nyolcvan alkotása 2012 októberében érkezik majd Pécsre, a Zsolnay Negyed nagy kiállítótermébe.

Jeune Création Européenne (Fiatal Európai Alkotás)
Párizs, Montrouge - 2011. október 15. - 2011. november 13.
Független kurátor: Stenczer Sári

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Fliegauf Bence új filmjében egy démon áll bosszút a törvény felett állókon

Fliegauf Bence minden filmtámogatási rendszertől teljesen függetlenül, évek óta dolgozik legújabb filmjén, a jelenleg utómunkálatoknál tartó Jimmy Jaguáron. Az alkotótól merőben szokatlan misztikus bűnügyi történet ősztől látható a mozikban.
Vizuál hír

Az építészi tudásra alapozó tehetség – 13 magyar sikertörténetet Velencei Építészeti Biennálén

A május 10-től látogatható a 19. Velencei Építészeti Biennále, amelynek idei főtémája az intelligencia. A Magyar Pavilon olyan építészként végzett alkotók munkásságát mutatja be, akik az építészeti tudásukat szakmán kívül kamatoztatják és sikereket értek el.
Vizuál hír

Cannes-ban, Európa legígéretesebb producerei közt mutatkozhat be Sümeghy Claudia

A Magasságok és mélységek, illetve a Véletlenül írtam egy könyvet című filmet is jegyző Sümeghy Claudiát mutatja be a European Film Promotion (EFP) a Producers on the Move elnevezésű programján.
Vizuál hír

Világsztár japán építészek mutatták be az Új Nemzeti Galériát az Oszakai Világkiállításon

A Városligetben felépítendő Új Nemzeti Galéria épületének tervezői, a Pritzker-díjas japán építésziroda, a SANAA alapítói mutatták be az új múzeumi épület terveit április 28-án a 2025-ös Oszakai Világkiállítás magyar pavilonjában.
Vizuál ajánló

Szabadság, sebesség, átalakulás – az autózás és a fotográfia összefonódását mutatja be a Mai Manó új kiállítása

Az autók világát állítja középpontba az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című fotókiállítás. Az április 23-án a Magyar Fotográfusok Ház – Mai Manó Házban megnyílt tárlaton számos világhírű művész képe szerepel.