Vizuál

Magyar fotográfus képeit állítják ki Londonban

2017.03.21. 14:32
Ajánlom
Hegedűs Ákos bemutatja, hogy mobiltelefonon pötyögni még a legextrémebb helyzetekben is lehet. Londonban és Pekingben készített sorozatát a Syngenta Nemzetközi Fotópályázat legjobbjai közé is beválogatták.

Harmadik alkalommal szervezték meg a Syngenta Nemzetközi Fotópályázatát, amelynek célja, hogy az emberiség jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekre, globális problémákra világítson rá a fotográfia eszközeivel. Első alkalommal a Vidék – Város témakörben várták az alkotásokat, 2014-ben a hiány és túltermelés súlyos aránytalanságának bemutatására biztatták a szervezők a világ fotósait.

Legutóbb pedig a fenntartható növekedés állt a pályázat középpontjában:

 ahogy a föld népessége tovább növekszik, úgy lesz egyre nagyobb a szakadék az élelmiszer-, energia- és az erőforrások iránti igény és bolygónk megóvásának fontossága között. Alapkérdés lesz, hogyan tudjuk biztosítani a gazdasági, társadalmi és technológiai fejlődést úgy, hogy közben csökkentjük a bolygónkra nehezedő terhelést.

Rendkívül kiforrott, kreatív projektek érkeztek a világ minden részéről, amelyek magas színvonalon ábrázolják korunk egyik égető problémáját - mondta el a pályázatra érkező több ezer alkotásról a zsűri elnöke William A. Ewing múzeumigazgató - egyetemi professzor.

A szakmai zsűri 42 fotós 92 fotóját választotta ki a londoni Somerset House-ban nyílt kiállításra,

 amelyet a következő hónapokban a világ több nagyvárosában megtekinthet majd a közönség. A megnyitón a fődíjat professional kategóriában a brit kínai fotóművész, Wang Yan Preston, open kategóriában pedig az ír Kenneth O'Halloran kapta. A kiállítók közül egyedüli magyarként Hegedűs Ákos két alkotása is bekerült a legjobb fotók közé.

Hegedűs Ákos középiskolás kora óta foglalkozik fotózással. Több évet töltött a sajtóban, majd érdeklődése koncertek és hosszabb távú, mélyebb – társadalmi, környezetvédelmi problémákat megjelenítő - projektek felé fordult. Eddig hat fotóalbuma jelent meg. Legújabb kötetéhez a Badacsonyról már hét éve készíti a fotókat.

Pályázatomban megpróbáltam a problémakört egy másfajta szemszögből vizsgálni, mert azt gondolom, hogy a fenntartható növekedés „nyersanyaga” az információ"

- mondta Hegedűs Ákos. – "Úgy vélem, hogy az információs társadalomhoz való alkalmazkodás jelenti napjainkban az emberiség legnagyobb kihívását. Senki sem akar lemaradni, vagy kimaradni, de a lehetőségek nem egyformán adottak mindenki számára. A globalizáció rengeteget segít a társadalmak fejlődésében, de még így is hatalmas szakadékok vannak a Föld egyes országai közt. A beadott anyagot Londonban és Pekingben készítettem fotóimból raktam össze és nagyon örülök, hogy a zsűri végül két fotómat is kiállításra méltónak talált."

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Zongoraművésznek taníttatták, mégis inkább édesanyja nyomdokaiba lépett – Voith Ági 75 éves

Már debütáló előadása, A kaktusz virága megmutatta komikusi és zenei tehetségét, partnere pedig későbbi férje, Bodrogi Gyula volt. Március 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő. 
Zenés színház

Kovács János az Operaház korrepetitorainak munkáját méltatta

A Kossuth-díjas karmester szeretné, hogy az Operaház órabérben foglalkoztatott korrepetitorai nagyobb megbecsülést kapjanak.
Klasszikus

Egy piros játékzongorával kezdődött a karrierje

A Zeneakadémia nagytermében ad szólóestet Nyikolaj Luganszkij, az ünnepelt orosz zongoraművész.
Plusz

Látott már kottaírógépet?

Az 1950-es évekbeli találmány soha nem terjedt el széles körben, furcsa alakjával azonban ma már zene- és dizájntörténeti ritkaság.
Jazz/World

Kenny Garrett: „Én vagyok a fiatal generáció Miles Davise”

A jazzszaxofonosok számára az egyik legfontosabb hivatkozási pont jelenleg az 58 éves amerikai post-bop szaxofonos, Kenny Garrett, aki meglepő természetességgel viseli az „élő legenda” szerepet. Telefonon adott nekünk exkluzív interjút.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál galéria

Gazdag kínálattal jön az Antik and Art Budapest – Galéria!

A magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői képviseltetik magukat a tíz év kihagyás után újjáéledő, vásárral egybekötött kiállításon március 21-24. között, a Millenárison.
Vizuál interjú

Kerekes Vica: „Olyan, mintha több száz éve lennék itt a Földön” 

Bemutatták Szász Attila új, romantikus történelmi thrillerét, az Apró meséket. A II. világháború utáni zűrzavaros időkben játszódó szerelmi háromszög női főszereplőjével, Kerekes Vicával beszélgettünk szerepekről, visszatérésről és az erőszakos jelenetek megéléséről is. 
Vizuál fényképTár

Amikor „visszapirosodott” március 15. – 1989 eufóriája

A rendszerváltás folyamatában az egyik leglátványosabb, s talán a legfelszabadítóbb újra szabad ünnep 1989. március 15-e volt.
Vizuál Március 15.

Ingyenesen nézhető klasszikus magyar filmek a Filmarchívum videócsatornáján

A nemzeti ünnep alkalmából a reformkort és az 1848-as forradalmat felidéző, felújított klasszikus magyar filmeket ingyenesen lehet megtekinteni a Filmarchívum videómegosztó csatornáján péntektől vasárnapig, ahol egy 13 perces montázsfilm is tiszteleg a forradalom évfordulója előtt.
Vizuál ludwig múzeum

Less be a Louvre ablakán David Hockney festményén!

David Hockney Ellenfény francia stílusban című festménye is látható a Ludwig 30 kiállítássorozat Megosztás című tárlatán. Hockney művét 2017-ben és 2018-ban a világ legjelentősebb múzeumai állították ki.