Magyar lány szobrai a digitális kannibalizmusról

Biomorf alkotásaival Keresztes Zsófia a fiatal, harmincas képzőművész-generáció egyik legizgalmasabb alkotója, vagy ahogy egyik első méltatója, Rieder Gábor fogalmazott: a „posztinternetes szcéna legeredetibb objektgyárosa”.

A szürreál helyébe nála a digitális világ valóságon túli territóriuma lép, és igazából ennek a reális világgal való összenövése, összeolvadása, harca és ugyanakkor együttműködése érdekli.

Keresztes Zsófia nagyon érzékien bánik az anyaggal, a testiséggel és a térrel. (Fotó/Forrás: Kerekes Zoltán / Esterházy Magánalapítvány)

Különös organizmusokra emlékeztető formáinak eredete talán a keramikus tanulmányokig, a Török Pál utcai Kisképzőig nyúlik vissza. A középiskolai kerámia szak után a Képzőművészeti Egyetemen tanult festészetet, de nagyon hamar rájött, hogy a festés önmagában nem neki való. Szüksége van a térbeliségre. És anélkül, hogy átiratkozott volna a szobrász szakra, elkezdett a környezetében elérhető anyagokból – textilből, papírmasszából – tárgyakat formálni. Diplomamunkáját 2010-ben az OSA Archívumban állították ki. A textilből készült, hatalmas, térbeli Budapest-térkép úgy jelent meg, mint egy óriási, tengeri élőlény, amely szinte csak érrendszerből és idegdúcokból (az utcák felismerhető hálózatából) áll. Lebegve, szerteágazóan, színesen.

Jó ideig kitömött, furcsa arcokat, horrorisztikus babákat készített használt textilből, például az Ecseri úti piacról beszerzett női fűzőkből. Aztán papírszobrokkal kezdett foglalkozni. Számítástechnikai eszközök, főként monitorok dobozait használta például, hogy a rajtuk látható látványos tájképek virtuális világát a képen kívül 3D-ben folytassa, és ezzel vicces kalandozásokat tegyen a digitális és a valóságos tér határain.

Nagy hatással volt rá egy brazil szerző tanulmánya az internetezés révén jelentkező digitális kannibalizmusról, amelynek során egymás képi és szöveges tartalmaival lakunk jól nap mint nap. És kannibalizáljuk önmagunkat is. Ez az elmélet vált szoborrá például az Ön-Kannibalizmus Kényelme című alkotásán, amely első látásra talán szokatlanul, de Keresztes Zsófia formavilágát ismerve koherens módon, tengermélyi lényekre emlékeztető, színes és látványos biomorfokból épül fel. Immár megint új matériából: építkezéseken szigetelőanyagként használt, jól faragható, könnyű és festhető polisztirolból.

– írta róla Rieder Gábor az Artkartellben. A kannibálszoborral a fiatal szobrász 2017-ben bekerült az Esterházy Művészeti Díj három díjazottja közé, ami az eddigi legnagyobb elismerése. Hacsak nem számítunk olyan szakmai sikereket, hogy tavaly művészei közé választotta a bécsi Gianni Manhattan Galéria, vagy hogy Prágában, a Karlin Stúdióban 2018 tavaszán a fiatal és jó nevű olasz kurátor, Domenico de Chirico rendezett számára egyéni kiállítást a legeslegújabb műveiből. Puha és színes lényekre emlékeztető darabok ezek is, de a lágy formák kőkemény burkolatot kaptak, színes mozaikból. Meghökkentőek és letisztultak, talán ezek az eddigi legszoborszerűbb munkái. Remélhetőleg itthon is láthatjuk őket hamarosan.

Keresztes Zsófi: Repro (Fotó/Forrás: Kerekes Zoltán / Esterházy Magánalapítvány)

– írta róla Bencze Péter az Artmagazinban. Tavaly Prágában, Bécsben állított ki, idén ott lesz a bécsi galériával a baseli Liste művészeti vásáron. Csoportos kiállításon vesz részt Rigában, Brüsszelben a BOZAR-ban és Krakkóban, majd Antwerpenben, Berlinben. Önálló kiállítása lesz Bécsben, Prágában pedig a városi galériában Anna Hulačovával állít ki.

Itthon mintha kevésbé értenék. Sokan azt kérdezik zavarba ejtő művei láttán: mi ez, kritika? Nem, inkább helyzetjelentés, szokta válaszolni. Azt szeretné, hogy a tárgy, amit készít, tükrözze, amiben élünk. Mint egy lelet.