Vizuál

Magyar Mozgókép Fesztivál: a Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilm díját

2025.06.23. 09:35
Megosztom
Orosz Dénes zenés vígjátékát több kategóriában is elismerték. A szemle gáláján díjat érdemelt ki többek között a Véletlenül írtam egy könyvet, a KIX, a Holnap meghalok, a Cipők és Paták, valamint az Ők tudják, mi a szerelem című alkotás is. A legjobb színész díját Blaskó Péter, a legjobb színésznő díját Molnár Piroska vehette át.

Idén június 18. és 21. között rendezték meg Magyarország éves seregszemléjét, a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivált, amely egyúttal verseny is. A balatonfüredi díjátadó gálán huszonkét kategóriában osztottak ki elismeréseket. A díjakat ötfős zsűri ítélte oda, amelynek elnöke Für Anikó volt, tagjai Pacskovszky József rendező, Romwalter Judit producer, Horváth Csaba, a Nemzeti Filmintézet marketing- és kommunikációs igazgatója, valamint Tóth István Zoltán, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomért felelős igazgatója voltak.

A játékfilm kategóriában a Hogyan tudnék élni nélküled?, a tévéfilmek közül az Ők tudják, mi a szerelem, a tévésorozatoknál pedig a S.E.R.E.G. című alkotást találta a legjobbnak a zsűri.

506690147_1041438068112581_4922461908476319789_n-092055.jpg

Orosz Dénes és Kirády Attila (Fotó/Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál)

A legjobb rövid dokumentumfilmnek a Változó vadon – Az én északom című alkotást választották, a legjobb egész estés dokumentumfilm kategóriában pedig a KIX diadalmaskodott. A legjobb animációért járó díjat megosztva a Cipők és paták, valamint a Kutyafül kapta, míg a legjobb kisjátékfilm a Kecskeének lett.

A legjobb producernek Kirády Attilát (Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb rendezőnek Lakos Nórát (Véletlenül írtam egy könyvet), a legjobb operatőrnek Dévényi Zoltánt (Lepattanó, Ványa bácsi – Buborékkeringő), a legjobb forgatókönyvírónak Nagy Anikó Máriát és Lukácsy Györgyöt (1968 – Egy szerelem rekonstrukciója) választották.

502556679_1041439628112425_2397397827574131415_n-092056.jpg

Lakos Nóra a Magyar Mozgókép Fesztivál díjátadóján (Fotó/Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál)

A legjobb maszkért járó díjjal Kriskó Ancsa és Tóth Mónika (Most vagy soha!), a legjobb jelmezért járó díjjal pedig Hakkel Borbála (Az utolsó lélek az ördögé) munkáját díjazták, a legjobb hangmérnök Tőzsér Attila (Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb zeneszerző Hrutka Róbert (Futni mentem), a legjobb vágó Kovács Zoltán (Ma este gyilkolunk, Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb díszlettervező Pető Beatrix (Most vagy soha!) lett.

A férfi főszereplők közül Blaskó Pétert (Ők tudják, mi a szerelem), a női főszereplők közül Molnár Piroskát (Csendes éj), a női mellékszereplők közül Tankó Erikát (Egy százalék indián), a férfi mellékszereplők közül Horváth Lajos Ottót (Most vagy Soha!) díjazták.

504808765_1041439818112406_3225381095963452304_n-092056.jpg

Blaskó Péter a Magyar Mozgókép Fesztivál díjátadóján (Fotó/Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál)

A közönségdíjat a Királytalálkozó című film kapta.

A diákzsűri díját a Véletlenül írtam egy könyvet című produkció kapta, a Magyar Filmakadémia különdíját a legjobb elsőfilmes rendezőnek Cibulya Nikol vehette át a Holnap meghalok című alkotásért.

A Huszárik Zoltán-díjat Bertha Lívia rendező vehette át.

Fejléckép: A 2025-ös Magyar Mozgókép Fesztivál díjazottjai (Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál)

Cibulya Nikol: A női rendezőknek is köszönhető, hogy érzelmesebbek lettek a horrorfilmek

Kapcsolódó

Cibulya Nikol: A női rendezőknek is köszönhető, hogy érzelmesebbek lettek a horrorfilmek

Cibulya Nikol kitaposatlan, nehéz utat választott magának: Holnap meghalok című első nagyjátékfilmje ugyanis – hazánkban elsőként – az újhullámos horrorok sorát erősíti. A rendezővel a premiert követően ültünk le beszélgetni.

Lakos Nóra: „Nekem rengeteget segített az írás kamaszként”

Lakos Nóra: „Nekem rengeteget segített az írás kamaszként”

„Még egy szerető családban is érezheted magad egyedül, amikor kamasz vagy” – fogalmazott lapunknak Lakos Nóra, akivel legújabb filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet kapcsán ültünk le beszélgetni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál beszámoló

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Vizuál ajánló

Van Gogh hagyta itt a széket? – Radák Eszter-kiállítás a Virág Judit Galériában

Az egyik legkeresettebb kortárs magyar festő, Radák Eszter 42 alkotásából, köztük 35 vadonatúj festményből nyílt kiállítás a Virág Judit Galériában. A művész a tarot több évszázados képi hagyományát dolgozza fel egyedi, ironikus látásmódján keresztül.
Vizuál magazin

Néha a mesterek is mellényúlnak – jó rendezők rossz filmjei

Van, hogy egy grandiózus tervből kínos kudarc lesz, máskor a stúdió szól bele túl erősen, vagy éppen maga az alkotó veti el a sulykot. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes példát arra, amikor a kivételes tehetség és a biztos kéz sem volt elég egy jó filmhez.
Vizuál ajánló

Százéves a Puskin mozi – filmklasszikusokkal ünnepelnek

A jubileum alkalmából a Puskin 100 Mozifesztivál szeptembertől november végéig különleges filmekkel, ritkán látható klasszikusokkal, élőzenés vetítésekkel és híradós filmklubbal idézi fel a mozi első száz évének történetét.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.