Vizuál

Magyar művészek alkotásai a Sotheby's árverésén

2016.05.11. 13:57
Ajánlom
A Sotheby's Contemporary East június 7-i árverésén kilenc magyar művész alkotásai is kalapács alá kerülnek Londonban – adta hírül az artportal.hu. Ehhez fogható magyar részvétel legutóbb 2013-ban volt.

Az árverésen a háború utáni, kortárs kelet-európai és orosz művészek alkotásait lehet megvásárolni, itt mutatják be a kilenc magyar művész - Kepes György, Maurer Dóra, Szűcs Attila, Reigl Judit, El Kazovszkij, Kicsiny Balázs, Tót Endre, Nádler István és Havadtőy Sámuel - tíz művét is.

Reigl Judit: Guano

Reigl Judit: Guano (Fotó/Forrás: www.sothebys.com)

Az árverés koncepciója új; a befektetési szempontból is ígéretes felfedezések élményét ígérik. Leginkább olyan művészeket szerepeltetnek, akik hazájukban már komoly elismertségnek örvendenek, de nemzetközi aukciókon eddig ritkán bukkantak fel. Az árverés előzetes sajtóanyaga Reigl Juditot, Tót Endrét és Maurer Dórát említi a kiemelt tételek között.

Rekordár Reigl Judit festményéért

Átszámítva közel 100 millió forintért kelt el Reigl Judit egyik festménye Párizsban, a Sotheby's árverésén december 10-én.

Az árverés tárgyait legfőképpen maguktól a művészektől szerezték be a szervezők, de vannak olyan alkotások, amik ismertebb műgyűjtőktől származnak. A művek között találunk tíz éves alkotásokat, de lesznek teljesen frissek is. A legtöbb munkát a 3 és 15 ezer font közötti sávba helyezték, amitől csak két esetben tértek el: Tót Endre cím nélküli 1970-es olaj-vászon diptychonja 25-35 ezer fontra árazták be, Reigl Judit Guano-sorozatának egy darabját pedig 100-150 ezer fontos árral indítják, ami első hallásra nagyon sok, de ha azt is hozzátesszük, hogy a sorozat darabjai olyan intézmények tulajdonában vannak, mint a New York-i Metropolitan Múzeum, a londoni Tate Modern és a párizsi Pompidou Központ, már egyáltalán nem is tűnik olyan soknak.

Ezen a linken megtalálhatja az árverésen szereplő tárgyakat.

via artportal.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket.