Vizuál

Magyar szentek kortárs ikonokon

2016.03.22. 16:28
Ajánlom
Megnyílt a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále Kecskeméten, a Cifrapalotában. A tárlat május végéig látogatható.

Az eddigi nyolc biennálén 980 alkotást mutattak be a Cifrapalotában, ami jól mutatja, hogy mennyire hiányzott egy ilyen sorozat a magyarországi kiállítási palettáról - mondta el a zsűri elnöke, ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, Móra Ferenc-díjas főmuzeológus, a biennále alapító kurátora, Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének vezetője.

Cifrapalota

Cifrapalota (Fotó/Forrás: wikipedia)

A 2016-os biennále aktuális felhívására 222 művész 222 alkotást adott be, amiből a zsűri 122 alkotó 122 művét válogatta be a kiállításra és a katalógusba. A téma apropója („Isten, hazánkért térdelünk elődbe... – Magyar és magyarországi szentek”) részben az 1700 éve született Szent Mártonra való emlékezés, és az, hogy a magyar szentek és boldogok élete hazánk egyik fontos kapcsolódási pontja volt az európai kultúrához.

Érdeklik az ikonok és a rejtélyes sztorik? Húsvét alkalmából egy négyrészes sorozatot indítottunk útnak vérző ikonokról és más különleges történetekről. Az első három részt itt, itt és itt olvashatják el. A negyedik rész nagypénteken jelenik meg.

A rendezvényen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Képzőművészeti Tagozatának szakmai különdíját Kustár Gábor debreceni szobrászművész vette át Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművésztől, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) elnökétől. Kecskemét város díját Zelenák Katalin kárpitművész kapta. A zsűri erkölcsi díjait Széles Judit Ferenczy Noémi-díjas textilművész, Olescher Tamás festőművész, Tápai Nóra textilművész és Varga József Zsolt festőművész vehette át.

A zsűri elnöke bejelentette: a 2018-as IX. biennáléra Bosch nyomában címmel várják az alkotásokat. A biennálékra támaszkodva - elsősorban felajánlások útján egy folyamatosan növekvő, jelenleg 355 tételnyi kollekcióból álló, speciális gyűjteményi egységet hoztak létre. A gyűjtemény tovább nő, a nyolcadik biennáléra beadó művészek előzetes felajánlásainak köszönhetően legalább 44 alkotással fog gyarapodni. A tárlat május 29-ig látogatható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Vizuál

Megnyílt az Antik and Art Budapest vásár és kiállítás

A magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői részvételével több mint 30 kiállító anyaga látható a Millenárison, köztük bútor, csillár, ékszer, festmény, grafika, numizmatika, óra, papír-régiség, porcelán és kerámia, ritkaság-szőnyegek, textíliák, vallási tárgyak.
Klasszikus

Itt hallgathatod vissza Bősze Ádám Varázsboltjának előző adásait

Tíz rész már felkerült podcastként a netre, mutatjuk, ha esetleg nem találta volna!
Színház

Földrészeken átívelő Íliász maraton az Ódry Színpadon

Éjszakába nyúló Íliász-felolvasást tartanak az Ódry Színpadon pénteken. A mintegy 12 órásra tervezett esemény, ahhoz az 59 ország részvételével zajló világméretű Homérosz-olvasáshoz csatlakozik, amelyet a lyoni École Normale Supérieure kezdeményezésére szerveztek meg.
Vizuál

KÉP-regény: Fényképezzünk Madonnát!

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Íme az első rész, amely az Evita című film budapesti forgatásához kötődik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Bruno Ganz gyémántgyűrűjét Jens Harzer német színész viselheti tovább

A német nyelvű színházművészet legrangosabb elismerését, a gyémántokkal kirakott Iffland-gyűrűt Jens Harzer német színésznek adta tovább korábbi kitüntetettje, Bruno Ganz - jelentette be az osztrák kulturális minisztérium, a februárban 77 évesen elhunyt svájci filmszínész végrendeletének felnyitása után. 
Vizuál hír

Egy napra hazavihetsz egy Picassót

...csak meg kell indokolni, miért szeretnéd, ha a te lakásod falán lógna. Az ötlet, amivel egy Picasso-kiállítást reklámoznak, kicsit olyan, mintha egy Hamupipőke-rajongó műgyűjtő fejéből pattant volna ki. Megkapod a képet, de mindössze egyetlen napra. Arról nincs információnk, hogy akkor vinnék vissza a múzeumba, mikor éjfélt üt az óra, de úgy lenne stílusos.
Vizuál fotó

KÉP-regény: Fényképezzünk Madonnát!

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Íme az első rész, amely az Evita című film budapesti forgatásához kötődik.
Vizuál műgyűjtés

Megnyílt az Antik and Art Budapest vásár és kiállítás

A magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői részvételével több mint 30 kiállító anyaga látható a Millenárison, köztük bútor, csillár, ékszer, festmény, grafika, numizmatika, óra, papír-régiség, porcelán és kerámia, ritkaság-szőnyegek, textíliák, vallási tárgyak.
Vizuál fényképTár

Nem szabadott nagyobb fület rajzolni Sztálinnak, mint az etalon – FényképTár

A vezetők képmásán minden apró részletet ellenőriztek, központilag kiadott portrékról dolgoztak az állami ünnepségek transzparenseinek festői.