Vizuál

Magyar természetfotós nyert

2011.11.22. 12:04
Ajánlom
Dr. Szentpéteri L. József (Joe Petersburger) a Wildlife Federation versenyének történetében az első magyarként vitte el a fődíjat egy gyurgyalagot ábrázoló fotóval, aminek elkészítése összesen három napba tellett.

Itthon az Év Természetfotósa Haarberg Orsolya lett, ő egy izlandi kráterről készült képpel lett első (az Év Természetfotósa 2011 díj nyerteseinek galériáját itt lehet megnézni). A legnagyobb amerikai természetvédelmi szervezet, a National Wildlife Federation (NWF) most 41. alkalommal rendezte meg nemzetközi természetfotós versenyét, ahol Dr. Szentpéteri L. József képét 27.000 nevezett felvétel közül választották ki. A győztes természetfotó Magyarországon készült - egy gyurgyalagot ábrázol, amint fecskefarkú lepkét visz fészekodújához. A több mint négymillió tagot számláló legjelentősebb amerikai természetvédelmi szervezet, az NWF számos, a környezet megóvását szolgáló tevékenysége mellett közreműködik a veszélyeztetett fajok védelmében, küzd a klímaváltozás ellen és célja, hogy inspirálja az amerikaiakat a vadvilág megóvására a következő generációk számára. Ezért 1962 óta évente hatszor jelenteti meg a National Wildlife kiadványt, amely a legfontosabb aktualitásokon túl a világ legjobb természetfotós munkáinak is helyet ad. A National Wildlife fotópályázata kezdetben az amatőröknek adott lehetőséget a bemutatkozásra, de öt éve a profik számára is nyitott, és ma már a fotósok fiatal, amatőr vagy profi szinten, összesen hét kategóriában indulhatnak.

Szentpéterit számos alkalommal díjazták már eddig is a legkülönbözőbb sajtó- és természetfotó versenyeken, de a jelenlegi díjat tartja eddigi legnagyobb elismerésének. Vonzódása a természethez már gyerekkorában kezdődött és végigkísérte életpályáján. A biológus kutatóként végzett fotós a Pécsi Tudományegyetem Növénytani Tanszékén doktorált. Az első, teljes életciklust bemutató sorozata a tiszavirágokról készült. A képriport felkeltette a National Geographic Magazin érdeklődését is, így Szentpéteri lett az első magyar, aki publikált a kiadványban. Azóta még két nagy cikke jelent meg a lapban. Fotoriporterként elsősorban veszélyeztetett fajokra és élőhelyekre koncentrál, különösen Kelet-Európában. A későbbiekben olyan nemzetközi sajtó- és természetfotó versenyen díjazták már, mint a Focus on Your World; a World Press Photo; a Wildlife Photographer of the Year; a Nature's Best; a Pictures of the Year International. Legjelentősebb eredménye a mai napig a World Press Photo 2010 első helyezése "Természet - Egyedi" kategóriában volt, azonban a National Wildlife Federation elismerése minden eddiginél jelentősebb sikernek számít a fotóriporter életében.

"Szinte hihetetlen, hogy a több ezer jelentkezőből az én képem aratta a legnagyobb sikert" - fogalmazott Szentpéteri, majd hozzátette: "Ez nemcsak szakmai elismerést jelent számomra, de mint biológus, én is fontosnak tartom azokat a célokat, amelyeket a szervezet képvisel. Külön örömmel tölt el, hogy ezzel az elismeréssel ismét egy hazánkban készült fotóval tudom felhívni a nemzetközi figyelmet egy nálunk veszélyeztetett fajra."

Szentpéteri elhivatottságát mutatja, hogy a mai napig is tart előadásokat természetfotózás és természetvédelem témakörben, illetve saját természetvédelmi alapítványt hozott létre 1999-ben, amelyet azóta is vezet. A természetfotózáshoz hozzátartozik, hogy akár több évbe is beletelhet, mire a hőn áhított kép elkészül.

"A gyurgyalagok teljes életciklusát bemutató anyagon évekig dolgoztam, de a díjazott kép elkészítése önmagában három napot vett igénybe. A leshelyet hajnalonként foglaltam el, s csak este távozhattam, hogy ne zavarjam a madarakat a fiókák nevelésében. A rejtek nagyon szűk volt, és 40-50 °C fokra melegedett fel. Megfelelő fényviszonyok csak naponta néhány órán keresztül adódtak, hogy ezt a különleges hatású képet elkészíthessem. A madarak minden nap hoztak néhány fecskefarkú lepkét is. Éreztem, hogy ebből igazán drámai kép születhet, hiszen sokkal nagyobb és látványosabb zsákmány, mint az általában megszokott méhek, poszméhek. Három nap folyamatos, ám sikertelen próbálkozás után a leshelyemben hátradőlve láttam, amint a tojó érkezik a nekem is kívánatos zsákmánnyal. Mivel akkor már minden önbizalmamat elveszítettem, előre sem dőlve, hitetlenül sütöttem el a gépet, amint a madár szárnyra kapott. Ekkor készült a kép, melyhez hasonlót azóta sem tudtam készíteni."

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Klasszikus

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Szakírói pályázatot hirdet a Capa Központ

40 év alatti szerzők írásait várják a Kép-Élmény című kiállításhoz kapcsolódóan. 
Vizuál Film

Néhány érdekesség az idei Oscar-jelöltekről

Több érdekességet is összegyűjtött az Amerikai Filmakadémia az Oscar-díj kedden nyilvánosságra hozott idei jelöltjeiről. Miben különleges Lady Gaga nominációja?
Vizuál oscar

Nincs magyar Oscar-jelölt, a Ruben Brandt és a Susotázs is lemaradt

Fantasztikus siker kapujában állt a magyar animációs film, de sajnos nem sikerült jelölést szereznie.
Vizuál kiállítás

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Vizuál Film

Heavy metál partival és mozgó szaunával érkeznek a finn filmek

A finn filmes kultúra legjavába nyerhetünk betekintést február 6. és 10. között, a nyolcadik Finn Filmnapokon  Az idén 15 éves magyarországi Finn Intézet (FinnAgora) díjnyertes dokumentumfilmeket, nagyjáték- és rövidfilmeket hoz el a budapesti Toldi moziba.