Vizuál

Magyar vadakra lehet licitálni

2016.12.14. 11:47
Ajánlom
Tihanyi Lajos csaknem 110 éves lappangás után előkerült látképe mellett Berény Róbert és Pór Bertalan alkotásait kínálja a Kieselbach Galéria karácsonyi aukcióján, amelyet december 20-án rendeznek meg Budapesten a Marriott Hotel dísztermében.

Tihanyi Lajos Pont St. Michel (Párizs) című fauve látképe 110 év után, érintetlen állapotban, közvetlenül az első tulajdonos leszármazottainak gyűjteményéből került elő. A kép 1908-ban készült, amikor Tihanyi a párizsi Saint-Michel rakparton lakott, pár lépésre Matisse-tól, közelről szemlélve a pezsgő életű modern nagyváros mindennapjait és a fauve-ok kibontakozó esztétikai forradalmát.

A festmény kikiáltási ára 34 millió forint. Az elsőrangú magyar vadak sorát Tihanyi Lajos mellett Berény Róbert és Pór Bertalan művei is gazdagítják. A Mediterrán táj című kompozíció Berény itáliai utazásai során, a művész fauve korszakában készült. Az 1907 körülre datált alkotásra 5 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők.

Pór Bertalan Parkrészlet vöröslő lombokkal című képe ugyancsak a művész "vad" periódusában született, kikiáltási ára pedig 4 millió 200 ezer forint. Licitálásra bocsájtják az 1920-as évekbeli neoklasszicizmus, a Római Iskola egyik főművét, Patkó Károly Fésülködés című kompozícióját, amely 42 millió forinttól cserélhet gazdát.

A karácsonyi aukción kalapács alá kerül egy különleges kultúrtörténeti értékkel bíró 19. századi biedermeier képegyüttes, Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című balladájának festett változata, amely az álruhában vadászó ("A vadász ül hosszú méla lesben") Mátyás királyba beleszerető Ilonka történetét meséli el. A nyolc tételes képfüzér az eredeti megrendelő családjában öröklődött nemzedékről nemzedékre másfél évszázadon keresztül. A Petőfi arcképeivel halhatatlanná vált Orlai Petrich Soma által festett ciklus - egész ritka módon - az eredeti biedermeier keretekben maradt meg.

A két világháború közötti polgári műgyűjtés legjobb szemű alakjának, Radnai Bélának évtizedeken át gyűjtött kollekciójában Rippl-Rónai József és Derkovits Gyula művei is szerepelnek. Emellett a második világháború utáni műkereskedelem pionírjának, Koller Györgynek a kollekciójából is licitálni lehet egy-egy múzeumi kvalitású Szőnyi István és Csók István műre.

A Kieselbach Galéria aukciós kiállítása december 19-ig tekinthető meg.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Vizuál

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt. 
Plusz

Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály

A „flow”-elmélet atyja 87 éves volt.
Színház

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Zenés színház

21. századi összművészet – újra műsoron Az úrhatnám polgár

Az elmúlt évad végének izgalmas összművészeti produkciója volt a Molière és Lully közös alkotásából, Az úrhatnám polgárból készített, modern környezetbe helyezett előadás, melyet idén három alkalommal láthat a közönség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Peruban is szerették Vörös Eszter Márquez-filmjét

Tovább folytatódik A Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről című film sikersorozata. Vörös Eszter sajátos zenei és személyes nézőpontból készült dokumentumfilmje legutóbb Peruban nyert fődíjat. 
Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Mindenki vegyen egy nagy levegőt!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a pekingi szürke szmogról készített fotójáról mesélt.
Vizuál magazin

Kávéba öntött művészet

A tavalyi Mizo Art Coffee népszerűségén felbuzdulva a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ismét festők alkotásaival teszi élvezetesebbé a kávézást, a Mizo Coffee Selection új, limitált kollekciójában 30 festmény kapott helyet.
Vizuál ajánló

Kiállítás nyílt az SZFE-blokád eddig nem látott fotóiból

A Freeszfe Egyesület szervezésében megvalósuló tárlat az egyetemfoglalás 71 napjába enged betekintést, eddig nem látott felvételeken keresztül.
Vizuál ajánló

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt.