Vizuál

Makovecz Imre rajzait állították ki Berlinben

2014.11.21. 09:42
Ajánlom
Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész 50 szabadkézi rajzából nyílt kiállítás november 21-én Berlinben a műszaki egyetem (TU) építészeti múzeumában.

Az építészeti rajzokat gyűjtő világhírű múzeum vezetője, Hans-Dieter Nägelke a kiállítás megnyitóján mondott beszédében kiemelte, hogy Makovecz Imre a huszadik század végének egyik legnagyobb jelentőségű európai építésze, egyben kiemelkedő építészet-teoretikus és tanár volt.

Jelentősége és németországi ismertsége között azonban egyelőre nagy távolság mutatkozik, aminek egyik fő oka az, hogy a sokszínű kelet-közép-európai építészet lassan kerül be a "Nyugat-Európa- és transzatlanti-centrikus építészettörténeti köztudatba". A másik fő oka pedig a magyar alkotó "legalábbis nyugati szemmel nézve formailag egyedülálló" megközelítése, vagyis az általa képviselt "organikus, élő építészet", éppen ezért igen fontos, hogy sikerült a német fővárosban megrendezni az első kiállítást Makovecz Imre munkásságáról - tette hozzá a német szakember. A tárlat kurátota, Csernyus Lőrincz - Makovecz tanítványa - arról beszélt, hogy a kiállítás megnyitásának napja egybeesik az alkotó születésnapjával, amelynek alkalmából Budapesten emlékkoncertet tartanak, és így Makovecz Imre 79. születésnapja "közös, magyar-német rendezésű ünnepség".

A kiállításon a 2003-ig készült rajzokat mutatnak be, köztük épület-, ház-, templomterveket és tájképeket. Eredetileg ezek a munkák egy mappába készültek és egyedivé az tette őket, hogy Makovecz Imre valamennyit aláírta. Az alkotót, aki 1999-ben kezdte a rajzok elkészítését, mindig is érdekelte a tájak, növények és az épületek szimbiózisa, amely "valamilyen, az emberi erőnél nagyobb alkotóerő jelenlétét sugallja", és "a rajzaiban alkotta meg a múlt és a jövő építészetét" - mondta Cernyus Lőrinc, hozzátéve, hogy Makovecz a rajzok révén előre és hátra közlekedett az időben és a tájban, a "lehetett volna" világában. A rajzok az ember és a természet, az "épített és a teremetett környezet" viszonyának alapvető kérdéseit feszegetik, azt vizsgálják, hogy "lesz-e erő, képesség az együttműködésre a természet formaalkotó erőivel" - emelte ki az Ybl-díjas építész.

A január végéig látható kiállítást a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Balassi Intézet berlini Collegium Hungaricuma (CHB) együttműködésével szervezte a TU építészeti múzeuma, amely a 19. és a 20 század mintegy 1200 német építészének nagyjából 70 ezer rajzát, vázlatát, tervét őrzi gyűjteményében.

 Makovecz Imre 1992-ben egyik alapítója volt a MMA-nak, és 2011-ben a köztestületté vált intézmény örökös tiszteleti elnökének választották. Ő alkotta 1992-ben a sevillai világkiállítás nagy nemzetközi sikert aratott magyar pavilonját, amelyet a spanyol hatóságok védetté nyilvánítottak. A 2011-ben elhunyt építész munkásságát magas kitüntetésekkel ismerték el Magyarországon és külföldön egyaránt, így egyebek között megkapta a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét, tiszteletbeli tagjává választotta az Amerikai Építészeti Intézet és a Brit Királyi Építészeti Szövetség, díszdoktorává avatta Skóciában a Dundee-i Egyetem, valamint a római La Sapienza egyetem.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

„A jövő itt van és sose lesz vége!” – így született a legendás Mocskos idők című Európa Kiadó-dal

Az Európa Kiadó énekes-gitárosát, Menyhárt Jenőt kérdeztük arról, hogyan született az egyik leghíresebb daluk, amely A besúgó című sorozat főcímdalaként vált még népszerűbbé egy új generáció körében.
Színház

A jelenlegi főigazgató mellett egy operettszínész és egy zeneszerző pályázik a Szegedi Nemzeti Színház élére

Barnák László ötéves mandátuma 2023. június végén jár le. A színházvezetői kiírásra az övén kívül két pályázat érkezett.
Vizuál

Dürertől Picassón át Damien Hirstig – A grafika történetének hatszáz évét öleli fel a bécsi Albertina három új kiállítása

Három kiállítását is a grafikának szenteli a bécsi Albertina: a Dürer.Munch.Miró című tárlat már látogatható, februárban nyílik az Andy Warhol bis Damien Hirst című kiállítás, márciusban pedig Picasso műveit mutatják be.
Jazz/World

Beyoncé megdöntötte Solti György Grammy-rekordját

Az amerikai énekesnő immár harminckét díjjal büszkélkedhet, ezzel neki van a legtöbb Grammyje. A legjobb album díját Harry Styles kapta meg a Los Angeles-i ceremónián.
Klasszikus

44 formációból választották ki a legjobbakat a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen

A megmérettetés január 30. és február 5. között zajlott a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében, a legjobbakat három kategóriában díjazták.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Az emberek csodálatosak – kritika A bálnáról

A bálna nem a legjobb, de a legszebb filmje Darren Aronofskynak, aki végső soron hitet tesz az emberiség mellett. Nagyon nagy csodának kellene történnie, hogy Brendan Fraser ne kapja meg érte az Oscar-díjat.
Vizuál magazin

Így hülyültünk mi, avagy Stirlitz 95 évesen még mindig tudná

Február 8-án lenne 95 éves a szovjet színész, Vjacseszlav Vasziljevics Tyihonov, akit csak Stirlitzként ismer az a korosztály, akit mi korai X generációként tartunk számon. Annak igyekszünk utánajárni, hogy ebben a sajátos helyzetben voltaképpen ki mit tud.  
Vizuál ajánló

Az alkotás képessége mindenkiben ott van – művészetterápiás workshopra hív a Csokonai

Február 11-én és 18-án izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház: Terenyei Tímea grafikusművész művészetterápiás workshopjain mindenki kipróbálhatja, hogyan lehet átültetni a zenét a színek és formák világába.
Vizuál ajánló

Minden idők legátfogóbb Deim-tárlata nyílik a Virág Judit Galériában – KÉPEK

A Virág Judit Galéria fogadja be és bővíti ki a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Deim Pál: Csendek című életműkiállítását, amelyet február 3. és március 17. között ingyen tekinthet meg a közönség.
Vizuál ajánló

Hatalom és tehetetlenség témáját boncolgatja új filmjében Prikler Mátyás

Február 1-jén mutatkozott be a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon Prikler Mátyás legújabb filmje, a Hatalom. A szlovák-magyar-cseh koprodukcióban készült alkotás főszerepében Hajdu Szabolcs látható.