Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb kortárs műgyűjteményeként ismert kollekciójának működését az Essl család saját forrásból 17 éven át finanszírozta, egészen mostanáig. A pénz azonban elfogyott. Essl korábban felajánlotta az osztrák államnak a kollekciót, hogy megmentse vállalatát, a Baumaxot, az állam azonban nem vásárolta meg azt. Az áruházláncot pedig tavaly az OBI barkácsáruházlánc és a Supernova nevű grazi ingatlanfejlesztő vette meg.
Karlheinz Essl feleségével az 1970-es évek óta gyűjti kortárs művészek alkotásait. Mivel a múzeum nem kapott állami segítséget, Essl az "osztrák kultúra mellőzéséről" beszélt. Az osztrák művészet és a kortárs művészeti közeg egy fontos része veszett el, amely hiányozni fog - mondta a tulajdonos.
A múzeum júliustól lerakatként és restauráláshoz használatos helyiségként működik majd; a jelenlegi 42 munkatárs közül nyár közepétől csak négyen folytathatják itt a munkát.
A tulajdonos a múzeum bezárását az április 5-én megnyílt Body & Soul című kiállításon jelentette be, amely az utolsó lesz a Essl múzeum történetében. A művészeti tárlat azt mutatja be, hogy a huszadik században miképpen viszonyult a társadalom a testiség kérdéséhez.
Művészeti adás-vétel a Baumax áruházért
Hans Peter Haselsteiner osztrák építési vállalkozó megvásárolta - feltehetőleg 100 millió eurót meghaladó vételáron - Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb kortárs műgyűjteményének, a Baumax áruházláncot alapító Karlheinz Essl 130-160 millió euró értékűre becsült kollekciójának hatvan százalékát.
A bezárás előtti héten, június 25. és 30. között ingyenes nyílt napokat tartanak, ekkor lehet utolsó alkalommal ellátogatni a múzeumba.
A múzeum 1999 óta működik. A gyűjteményben található művek között az 1945 utáni osztrák művészet valamennyi jelentős alkotója képviselteti magát, de sok a külföldi művész munkája is. Essl és felesége Friedensreich Hundertwasser és Kurt Moldovan műveivel alapozta meg a gyűjteményt, amely azóta mások mellett Maria Lassnig, Valie Export, Arnulf Rainer, Max Weiler, Markus Prachensky, a bécsi akcionizmus - Hermann Nitsch és Günter Brus -, valamint a legfiatalabb generáció tagjai - Elke Krystufek és Clemens Wolf - munkáival bővült és vált az egyik legjelentősebb kortárs művészeti magángyűjteménnyé.
Az Essl család által alapított művészeti díjat 2005 óta kétévente ítélte oda képzőművész hallgatóknak egy nemzetközi zsűri.