Berekméri Zoltán 1923-ban született Kecskeméten, de Békéscsabán járt középiskolába, és tett érettségi vizsgát. A fotográfiához már tizennégy évesen kötődött, a középiskolában a fotószakosztály vezetője volt. Diákversenyeken is indult, 1942-ben elnyerte a Magyarország Diákfényképező Bajnoka címet, ugyanakkor
mindvégig autodidakta módon tanulta a fényképezést, az érettségi után nem tanult tovább.
Közvetlenül az érettségi vizsgát követően a békéscsabai postán helyezkedett el tisztviselőként. Itt ismerkedett meg Gellért Gézával, akivel több pályázatra is együtt jelentkeztek. Egy Gellértnek 1945-ben írt, fiatalkori levelében így fogalmazta meg az alkotáshoz fűződő viszonyát:
„...addig, amíg a végső, de egyben legbiztosabb ismereteinket megszerezzük a »Halálról«, cselekedni, maradandót alkotni is akarunk.”
Felvételei hamar ismertté tették szakmai körökben: az 1956-ban megalakult Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagjai közé hívták, ekkor 33 éves volt. A korszak befolyásos fotóművészei segítették pályafutását, mint például a két világháború közti magyar szociofotó meghatározó alakja, Kálmán Kata, aki a világháború után már politikailag is tényezőnek bizonyult. Az ő segítségével kerülhetett Budapestre Berekméri, és lett 1958-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum fotográfusa. A múzeumot négy évvel azelőtt hozták létre, az újonnan alapított intézmény fotólaborját vezette.
Berekméri Zoltán: Hóhullásban, 1957, 281x386 mm (Fotó/Forrás: Berekméri Zoltán/Mai Manó Ház)
Ugyanakkor ott is lakott, hiszen a fővárosban nem volt kapcsolata senkivel, és csak évekkel később talált magának albérletet. Visszaemlékezések szerint ez az időszak volt az, amikor először kicsúszott a lába alól a talaj, hiszen Békéscsabán hagyta feleségét és kisfiát, akiktől a későbbiekben eltávolodott, majd a kapcsolatuk is megszakadt. Múzeumi fotográfusként húsz évet dolgozott, műtárgyfotókat és reprodukciókat készített, ugyanakkor ezzel párhuzamosan tudatosan építette saját alkotói világát is. Berekméri esetében viszont ehhez a tudatossághoz betegsége is társult:
alkoholizmussal küzdött, és több időszakban is pszichésen zavart események követték egymást.
Utolsó éveit már egzisztenciálisan kiszolgáltatott módon élte egy pomázi szociális otthonban, ahol mentálisan sérült és alkoholista betegek között élt, viszonylagosan nyugodt körülmények között. Innen heti rendszereséggel eltávozhatott volt munkahelyére: az irodalmi múzeum fotólaborjában kapott lehetőséget arra, hogy régi, valamint új képeinek negatívjaiból kiállítási nagyításokat készítsen.
Berekméri Zoltán: Jó reggelt, napsütés! 1958, 1984, 275 x 374 mm (Fotó/Forrás: Berekméri Zoltán/Magyar Fotográfiai Múzeum/Mai Manó Ház)
Az ebben az időszakban készült képein sem látszódnak azonban azok a nehézségek,
amelyeket életének ezen szakaszán átélt: életműve egységes maradt, és még szemléletileg is közel azonos módon és képi világgal fogalmazta meg mondanivalóját a világról. Még halála előtt lehetőséget kapott az Ernst Múzeumban, hogy bemutathassa életművét: az 1985-ben létrejött tárlat komoly sajtóvisszhangot kapott. Ugyanakkor szakmai körökben már nem számoltak személyével és képeivel, szinte a kortársainak is újra fel kellett fedezniük.
A kor egyik befolyásos, fotográfiával foglalkozó újságírója, Gera Mihály a kiállítás katalógusában is éreztette ezt: „Magam is most döbbenek rá, hogy voltaképp alig tudok többet a hatvanegy éves Berekméri Zoltánról, mint az a látogató, aki ezen a gyűjteményes kiállításon ismerkedik a fényképeivel...”.
Berekméri Zoltán: Pihenő (egy tenyérnyi árnyék) 1957, 285 x 383 mm (Fotó/Forrás: Berekméri Zoltán/Magyar Fotógráfiai Múzeum/Mai Manó Ház)
Berekméri Zoltán 1988. május 21-én halt meg Pomázon, tragikus körülmények között. Fotográfiai életművét a Petőfi Irodalmi Múzeum folyosójának két szekrényéből vitték át a Magyar Fotóművészek Szövetségének Fotótörténeti Gyűjteményébe, ahonnan a Magyar Fotográfiai Múzeumba került.
Az érzékeny önpusztító. Berekméri Zoltán 100
Helyszín: Mai Manó Ház
Időpont: január 25.–március 12.
Kurátor: Baki Péter
Fejléckép: Berekméri Zoltán: Hóhullásban (részlet) 1957, (Fotó/Forrás: Mai Manó Ház)
hírlevél
