Vizuál

Marjai Judit és a természet elképesztő szépségei

2016.06.08. 12:19
Ajánlom
Június 14-én az A38 Hajó Kiállítóterében nyílik Marjai Judit "Csendélet / Still Life" című fotókiállítása.

Marjai az A38 visszatérő művésze, először 2006-ban állított ki a hajón, és már első, KÁDer című kiállításának anyagával jócskán zavarba hozta közönségét. 2013-ban A Hideg és Meztelen című kiállítása azzal keltett feltűnést, hogy egy rendkívül kövér hölgyről készített provokatív képeket.

Marjai Judit: Csendélet

Marjai Judit: Csendélet

Közel áll hozzá a mikroszkopikus világ, a nagyítón keresztüli földi élet, a fények és árnyak kölcsönhatása, a nature morte új megközelítése. Mostani, Csendélet/ Still Life című kiállításán "harmatos szirmokon, kifinomult virágszöveteken, sérülékeny kelyheken, hegyi kristályszerű formákon és áttetsző, csipkeszerű rendszereken" keresztül mutatja fel a természet elképesztő szépségeit. Marjai egy különleges, erre a sorozatra külön kialakított fényképezési módszerrel dolgozott.

Marjai Judit: Csendélet

Marjai Judit: Csendélet

Marjai Judit tulajdonképpen fénnyel rajzol, fénnyel írja a sötétség alakját körül, szépen, óvatosan, és olyan halkan, hogy a fény éppen csak megérintse, megcirógassa a sötétség arcát, vigyáz rá, nem ébreszti fel. Közben figyeli és megfigyeli. Szeretete átsugárzik minden tárgyra, minden életteli és élettelen dologra, ami körülveszi"

- írja a kiállítás ajánlójában Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész, a tárlat kurátora.

Marjai Judit: Csendélet

Marjai Judit: Csendélet

Az alkotásokat nagyméretű vásznakon mutatják be az A38 kiállítóterében, a kiállítás június 14. és július 3. között látogatható az A38 hajón.

Marjai Judit: Csendélet

Marjai Judit: Csendélet

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Vizuál hír

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.
Vizuál hír

Mads Mikkelsen kapja a Zürichi Filmfesztivál Arany Ikon-díját

Az ötvenhét éves dán színész személyesen veheti át majd a kitüntetést október 6-án. A zürichi közönségnek is bemutatják legújabb filmjét, A fattyú című történelmi drámát, amelyben a főszerepet alakítja.
Vizuál ajánló

Társításaim – Erdélyi Gábor kiállítása a Szentendrei Képtárban

Erdélyi Gábor munkáiból nyílik kiállítás TÁRSÍTÁSAIM címmel az IKON – Szentendrei Képtárban szeptember 30-án. A számos kísérőprogrammal jelentkező tártlat október 1. és december 31. között látogatható.