Vizuál

Másfél tucat emlékezetes magyar film a Benczúr Kertben

2020.07.07. 14:30
Ajánlom
A legrégebbi 1934-ből való a „legfiatalabb” 2001-ből. Az egyik lírai, a másik kifejezetten röhögtető, az egyik pörgős, a másik lassú, tűnődő, és nem is egy nosztalgikus. A sokszínű kínálat szűk egyharmada lefutott, de a másik kétharmad is remek estéket kínál.

Sára Sándor Tüske a köröm alatt című 1987-es filmje a Hortobágyon játszódik. A szakma intrikái, rágalmai elől Hódosi András festőművész kiköltözik egy hortobágyi tanyára. Itt is konfliktushelyzetbe kerül, mert nem tűri szó nélkül, hogy a környék gazdasági és politikai elitje vadászattal és libatenyésztéssel pusztítsa a természetvédelmi területet. Semmi sem új a nap alatt – sóhajthatjuk. A Karlovy Vary-ban 1988-ban fődíjat nyert filmet július 7-én vetítik.

egigerofu-143938.jpg

Égigérő fű (Fotó/Forrás: PORT.hu)

Palásthy György tetemes életművében a gyermek és ifjúsági filmek nagy súllyal szerepelnek, közülük az Égigérő fű július 9-re ígér kellemes családi estét. A konfliktus itt is ismerős: gyerekek azért küzdenek, hogy udvarukon a kőkockák helyére gyeptéglák kerüljenek.

A Meztelen diplomata felnőtteknek készült 1963-ban Rejtő Jenő egyik legmulatságosabb és legizgalmasabb regénye a Vesztegzár a Grand Hotelban alapján. Manapság a kiskorúak is bátran megtekinthetik augusztus 6-án.

​A magyar filmsikerek egyik kulcsa a magas színvonalú irodalmi alapanyag.

Makk Károly három filmjét ajánlják a Benczúr Kert munkatársai. Július 14-én vetítik az Egy erkölcsös éjszakát, amely Hunyadi Sándor Vöröslámpás ház című regényéből készült és a „boldog békeidőkbe” viszi vissza a nézőt. Július 23-án a Macskajáték látható, a filmet megelőzően színmáként aratott hatalmas sikert Örkény István munkája. Idős, életük hajdani nívóját csak nehezen tartó nők és egy férfi kisvilága tárul fel, sok groteszk és sok drámai momentumban elbeszélve.

szerelem-143938.jpg

Szerelem (Fotó/Forrás: PORT.hu)

Déry Tibor-novellák, a Szerelem és a Két asszony adják minden idők egyik legszebb magyar filmalkotásának témáját. Makk Károly munkája méltán nyert rangos díjakat Cannes-ban, Chicagóban, Sorrentóban és Várnában és lett a Budapesti tizenkettő című válogatás része. 1956 előtt és után játszódik, a fekete-fehér film lenyűgöző képi világát a zseniális operatőr, Tóth János teremtette vászonra. Makk alkotásainak ereje a nagyszerű színészek kiváló játékában rejlik. A Szerelemben Darvas Lili, Törőcsik Mari, Darvas Iván játéka utolérhetetlen, meggyőződhetnek róla július 30-án.

​A júliusi filmkínálat különösen izgalmas!

16-án Mészáros Márta Örökbefogadás című, szociológiai érzékenységű filmje várja a mozgóképek barátait. A rendező az Örökbefogadással 1975-ben megnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díját. Ezzel a magyar és az európai filmtörténet egyik viszonyítási pontjává vált mű és alkotója.

Apendragonlegenda-142853.jpg

A Pendragon legenda (Fotó/Forrás: Benczúr Ház)

Július 21-én ismét egy irodalmi fogantatású filmmel találkozhatnak. Szerb Antal A Pendragon legenda című filozofikus és bizonyos vonásaiban parodisztikus bűnügyi regényéből Révész György forgatott misztikus alkotást. Egy kis esti borzongás bizonyára jól esik majd a melegben.

Révész másik filmjét egy héttel később, 28-án nézhetik meg. Regény elevenedik meg ezúttal is, Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című írása. Valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író a vásznon is. Karinthyt Latinovits Zoltán személyesíti meg.

A kosztümös filmek kedvelői augusztus 4-re váltsanak jegyet, Jókai Mór romantikus regényének: Egy magyar nábob filmváltozatához. A reformkorban játszódó történetből a mindig nagyléptékben gondolkodó Várkonyi Zoltán készített filmet.

ValaholEu_ban-142853.jpg

Valahol Európában (Fotó/Forrás: Benczúr Ház)

Két filmtörténeti klasszikus következik: az egyik Radványi Géza Valahol Európában című megrázóan humanista alkotása. Somlay Artúr, Gábor Miklós, Bánki Zsuzsa, Bárdy György, Rozsos István, Harkányi Endre páratlan alakításával augusztus 11-én.

Egy a párna, egy a részvény, egy lehelet, egy a részvény

– ki ne tudná Kabos Gyula frenetikus jelenetét felidézni az eredeti, 1934-es Meseautóból. Gaál Béla romantikus, helyenként bohózatba forduló munkáját bátran nevezhetjük örökbecsűnek, akárhányszor újranéznénk, legközelebb augusztus 13-án nyílik rá alkalom a Benczúr Kertben.

CsontvaryFilm-142853.jpg

Csontváry (Fotó/Forrás: Benczúr Ház)

Klasszikussá emelkedett Huszárik Zoltán Csontváry című 1980-ban bemutatott alkotása. Nem életrajzi film, bár nyomon kíséri Csontváry Kosztka Tivadar sorsának epizódjait, sokkal inkább szól a művészlét gyötrelmeiről, szorongásairól, a zseni társadalmi kivetettségéről. Augusztus 18-én ezt a témát, és Jankura Péter operatőr festői képet ismerheti meg az érdeklődő.

Bővebb információ ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Maradj itthon! És menj a Benczúr Kertbe!

Kapcsolódó

Maradj itthon! És menj a Benczúr Kertbe!

Csak egy betűnyi különbség, mégis kedvesebb, mint a „maradj otthon” felszólítás. Az európai országokban bíztatják a polgárokat, idén saját hazájuk kincseit fedezzék fel távoli utazások helyett. Budapesten, a magyar fővárosban számtalan érték várja az érdeklődőt: a Benczúr Kert például.

Nyáresti programokkal vár a Benczúr Ház fákkal övezett kertje

Nyáresti programokkal vár a Benczúr Ház fákkal övezett kertje

A Benczúr Kerti Esték rendezvénysorozat idén is várja az érdeklődőket június 18-tól szeptember 9-ig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Vizuál ajánló

A mozi hőskorába repít a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 16-21. között rendezik meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. A ráhangolódás szeptember 14-én a Müpában kezdődik.
Vizuál magazin

Kortyolj bele a művészetbe – Új festmények a Mizo Art Coffee csomagolásain

A Mizo Coffee Selection idén nyáron ismét művészi kollekcióval jelentkezik. A Virág Judit Galériával közösen megálmodott sorozat a magyar festészet rejtett kincseit hozza el a boltok polcaira – és a kávérajongók kezébe.
Vizuál magazin

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Vizuál kritika

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.