Vizuál

Maurer Dóra a Széchenyi Akadémia új elnöke

2017.11.28. 15:44
Ajánlom
Ferencz Győző költő továbbra is ügyvezető elnök marad az új elnök mellett.

A Magyar Tudományos Akadémia által 1992-ben alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes éves és tisztújító közgyűlésén a tisztségviselők mellett mind az öt szakosztályba új tagokat választottak.

Maurer Dóra idén bekerült a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványba, mint a közelmúlt hazai kulturális életének egyik meghatározó alakja. A Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész portréját itt olvashatja.
A KULT50 bemutatja: Maurer Dóra

Kapcsolódó

A KULT50 bemutatja: Maurer Dóra

Nem szívesen válik meg munkáitól, mert nem tartja magát műtárgycsinálónak. Maurer Dóra portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból.

A mozgókép-és színházművészeti osztály új elnökévé választották Hegedűs D. Gézát. Ezen felül rendes tag lett Pintér Béla és Valló Péter, valamint szenior tag Fodor Tamás. A képző- és iparművészeti osztály elnöke Haász István lett. Új tagok lettek: Gerhes Gábor és Zalavári József, szenior tagok pedig: Schmall Károly és Szűts Miklós.

Az építőművészeti osztály elnöke továbbra is Winkler Barnabás. Rendes taggá választották Pelényi Margitot és Vincze Lászlót, valamint szenior taggá Zalotay Elemért. Az irodalmi osztály elnökévé újra Imre Flórát, rendes tagjává Bartis Attilát, Dragomán Györgyöt és Tompa Andreát, szenior taggá Karátson Endrét választották. A zenei alkotóművészeti osztály elnöke újra Tihanyi László lett, rendes tagnak pedig Szigetvári Andreát választották.

A közgyűlésen az új tiszteletbeli tagokról is döntött a tagság. A Széchenyi Akadémia építőművészeti osztályában Yona Friedmann, míg az irodalmi osztályban Bosko Krstic lett tiszteletbeli tag. Mindezek mellett az MTA felé delegátusnak ismét Ferencz Győzőt és Jeney Zoltánt, elnökségi tagnak pedig Klimó Károlyt választották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Klasszikus

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Plusz

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál hír

Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készül Mayer Bernadette első filmje

A Szemem fénye egy látását elvesztő művészetoktatóról szól, aki attól rettegve, hogy egyedül marad, egyre inkább fiába kapaszkodik. A film forgatása már javában tart.
Vizuál kritika

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   
Vizuál ajánló

Művészetet ajándékba: december 1-jén jön az Art Selection

A Bényi Galéria Art Selection címmel csoportos kiállítással és vásárral zárja a 2022/23-as évadot. A vásáron 23 művész munkáiból válogathat a közönség saját részre vagy akár meglepetésnek a fa alá.