Vizuál

Még színesebb város

2014.05.30. 13:40
Ajánlom
A Budapest környéki látnivalókat népszerűsíti az a belvárosában, a VII. kerületi Kazinczy utcában található Mika Tivadar-házon megfestett tűzfal, amelyet május 30-án adott át a festést kivitelező Színes Város Csoport.

A festés ötletét az adta, hogy a romkocsmákat látogató külföldi turisták ne csak a fővárost ismerjék meg, hanem ötletet kapjanak ahhoz, hogy itt tartózkodásuk alatt milyen főváros közeli helyeket érdemes meglátogatni - mondta el a fal átadásakor Flór Péter, a Színes Város főtitkára. A Mika Tivadar-ház tűzfalára felkerült térkép különlegessége, hogy a festést foszforeszkáló csillagok díszítik, amire eddig még korábban tűzfal festéskor nem volt példa.

A csoport által indított falfestési akciók remek példái a társadalmi innovációnak. Egy kisebb csoport kezdeményezésében és a graffitis szubkultúra keveredésével indult el, majd a szabályozókörnyezet is felfigyelt rá és támogatni kezdte a ma már városszerte látható, leginkább tűzfalakon megjelenő alkotásokat - idézte fel Finta Sándor, Budapest főépítésze. Emlékeztetett arra, hogy az első kezdeményezést, a Károly körúti egykori Merlin tűzfalát a Fővárosi Önkormányzat támogatta, majd ezt a példát követte több önkormányzat is. Elmondta, hogy az alkotók munkájának eredményeként mára 20 ezer négyzetméternél is több, korábban szürke fal színesedett ki. "Ez a fajta társadalmi innováció rámutat a civil, a közszolgálati és a versenyszféra példaértékű együttműködésére" - jegyezte meg.

A projektekben részt vevő művészek szinte mindegyike aktív urban alkotó vagy graffitis gyökerekből táplálkozik, ezek hatásai megfigyelhetők munkásságukon. A felkért művészek közt jó pár olyan is van, aki már több neves külföldi projektben, fesztiválon bizonyíthatta tehetségét - mondta el Nádudvari Noémi esztéta.

A tűzfalra került kompozíció kiválasztását az is ösztönözte, hogy a magyaroknak és a külföldi turistáknak egyaránt kommunikáljuk: érdemes a városból kimerészkedve felkeresni a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régióba tartozó vízpartokat, kirándulóhelyeket, látnivalókat - fejtette ki Horváth Gergely, a projektet támogató Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Egy italgyártó jóvoltából a közeljövőben öt új fal is elkészül, amelyek témái választási helyzeteket jelenítenek meg. Így tűzfalakra kerül majd Budapest és más nagyvárosok összehasonlítása, Buda és Pest különbsége, az utcai művészet szemben a kiállítással, a nagyváros szemben a természettel és a napfelkelte a naplementével.

Flór Péter arról is beszámolt, hogy július 30. és augusztus 31. között megrendezik a főváros első, Budapest tematikájú zenei és művészeti eseményét a Színes Város Strongbow Budapest Fesztivált, amelynek keretében több mint 100 zenei programot, kerekasztal-beszélgetést és kerületi tematikájú slam poetry előadásokat is szerveznek majd városszerte. A harminc napon át zajló nyári sorozatban a programok mellett augusztusban tíznél több kültéri falat is megfestenek majd képzőművészek, az alkotási folyamatról pedig ismert magyar reklámfilmrendezők és feltörekvő alkotók készítenek kisfilmeket.

A Színes Város ötlete 2008-ban született meg. Tűzfalakra azelőtt korábban senki nem festett Magyarországon szervezett formában, nem reklámcéllal. A legális köztérszínesítés gondolata Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) 1983-ban megjelent Színes város című könyvére épült, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre és ne csak a galériákban találkozhassanak az emberek képzőművészeti alkotásokkal.

Színes falakról még többet olvashat ide kattintva.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Színház

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál ajánló

Újabb Mijazaki-klasszikus érkezik a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.