Vizuál

Még új bejáratot is kapnak az impresszionisták Debrecenben

2018.05.19. 12:51
Ajánlom
A debreceni Modemben: Imperessziók Monet-tól Van Gogh-ig, Matisse-tól Warholig címmel több mint egy évszázad művészetét bemutató hatvan alkotást láthatnak az érdeklődők június közepétől szeptember végéig.

A Johannesburgi Művészeti Galéria gyűjteményéből érkező kollekciót, köztük Monet, Cézanne, Modigliani, Van Gogh, Matisse, Picasso, Boudin, Degas, Warhol, Lichtenstein, Bacon és további ismert művészek munkáit először mutatják be Magyarországon.

Claude Monet: Tavasz. 1875, olaj, vászon

Claude Monet: Tavasz. 1875, olaj, vászon (Fotó/Forrás: James F H Fox)

Az elsősorban az impresszionizmust és az ahhoz kapcsolódó 19. század végi, 20. század eleji-közepi törekvéseket megmutató tárlat biztosítási értéke mintegy tízmilliárd forint. A legértékesebb, több mint hárommilliárd forintra értékelt alkotás Alfred Sisley olajképe - árulta el a Modem igazgatója.

a június 18-án megnyíló tárlatig új bejáratot nyitnak a Modem Baltazár-téri oldalán, biztonsági kapukat helyeznek el és fegyveres őrök is vigyázzák a kiállítást.

A képek a megnyitó előtt egy héttel, fegyveres őrök kíséretében érkeznek meg Dél-Afrikából Debrecenbe, ahol szeptember 23-ig lesznek láthatóak.

A kiállítást Debrecen után Genovában is bemutatják. A megnyitó napján késő esti tárlatvezetést tartanak a bemutató két kurátora, Simona Bartolena és Süli-Zakar Szabolcs közreműködésével.

Monet-ról nevezték el az impresszionizmust, mégis az amerikaiak tették újra naggyá

Kapcsolódó

Monet-ról nevezték el az impresszionizmust, mégis az amerikaiak tették újra naggyá

Kócos kis festőből az egyik legnagyobb hatású alkotóvá vált. Legismertebb képeit, a Vizililiomok-sorozat festményeit majdnem elkaszálta egy helyi önkormányzat - a kész művek pedig hosszú évekig senkinek sem kellettek. Szerencsére pont arra járt egy műértő amerikai katona.

Napóleon csokoládézója és Picasso festékese

Kapcsolódó

Napóleon csokoládézója és Picasso festékese

Egy pékség Victor Hugo idejéből vagy a kocsma, ahol Van Gogh üldögélt. Sebastian Erras német fotós felkutatta a francia főváros ódon kirakatait és a történelem hozzájuk tartozó darabkáit.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Színház

A darab, ami egyszerre hat intellektusra, rekeszizmokra és könnycsatornákra

A 2020-2021-es évad első bemutatója Peter Shaffer Amadeusa a József Attila Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Koltai M. Gáborral a darabról.
Könyv

A férfi, aki tipográfiailag is vicces – Kőhalmi Zoltán a Kult50-ben

A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit – avagy 101 hulla Dramfjordban frappáns című kötetével tette meg első lépését Kőhalmi Zoltán az irodalmi életben. A humorát eddig elsősorban a színpadon és a címlapon bizonyító stand-upos formabontó könyvet hozott létre.
Színház

Elhunyt Verebély Iván

A színész halálhírét a Centrál Színház jelentette be.
Jazz/World

Elhunyt Juliette Gréco, akinek Boris Vian, Albert Camus és Jean-Paul Sartre írt dalszöveget

Kilencvenhárom éves korában szerdán meghalt Juliette Gréco, a francia sanzon nagyasszonya, Léo Ferré, Jacques Prévert és Serge Gainsbourg dalainak előadója - közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Elhunyt Goran Paskaljevic szerb filmrendező

A szerb szerzői film egyik legjelentősebb rendezője és forgatókönyvírója pénteken halt meg Párizsban, 73 évesen.
Vizuál lapszemle

Horvát Lili új filmjét dicséri a rangos Variety

Szeptember 24-én mutatták be itthon Horvát Lili megjegyezhetetlen című filmjét. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásról a Variety közölt méltató kritikát.
Vizuál hír

Már forog Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, Az Unoka

Deák magyar alkotóként elsőként, a Mindenki című produkciójáért nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat. AZ UNOKA című mozifilm forgatása 40 napot vesz igénybe, producere Zákonyi S. Tamás, aki a BÚÉK! és a Szabadság, szerelem című nagysikerű filmeket is jegyzi.
Vizuál magazin

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Vizuál ludwig múzeum

Elválasztanak és összekötnek

A Ludwig Múzeum új kiállításán a Telekom kortárs képzőművészeti gyűjteményéből láthatunk válogatást, amely a kelet-európai régió művészeinek több mint hetven alkotását mutatja be. A kiállítótérben látható művek számos témát érintenek, műfajukat tekintve is sokfélék, azonban abban megegyeznek, hogy az egyensúly megtalálásáról, a hidak, kapcsolatok építéséről és a kommunikációról szólnak.