Vizuál

Megalapították a világ legdrágább művészeti díját

2019.03.26. 12:15
Ajánlom
Kereken 1 millió dollárt ajánlott fel a japán befektetési bank a kortárs képzőművészet támogatására. A prominens kurátorokból álló zsűri októberben jelenti be, hogy ki kapja első alkalommal a díjat.

A díjat alapító Nomura Holding, Japán legnagyobb befektetési bankja a sajtóközleményük szerint már az alapítása óta elkötelezett a művészetek iránt. Az alapító, II. Tokushichi Nomura állítólag nagy rajongója volt a NO színháznak és a teaszertartásnak.

A díjat egy elismert, komoly munkássággal rendelkező művész nyerheti el egy új kihívást jelentő, nagyszabású projekt megvalósításához, amelyhez nincsenek meg az anyagi forrásai - írják a hivatalos honlapon. Az összeget nem szükséges teljes egészében erre fordítania, a maradékot megkötések nélkül felhasználhatja. Ezen kívül két, egyenként 100 ezer dolláros díjat is kiosztanak a pályájuk elején álló, kivételes alkotóknak. A fődíjat októberben Sanghajban adják át, míg a fiatalokat támogató elismeréseket már május 21-én kiosztják Kiotóban. 

Sajnos a díjra nem fogadnak el pályázatokat, a zsűri maga választja ki a jelölteket.

A fiataloknak szóló díj jelöltjeire egy szakértőcsoport tesz javaslatot. Függetlenségük megőrzése érdekében a kilétüket nem árulják el. A fődíj héttagú zsűrije azonban nyilvános: a nemrég elhunyt kurátor, Okwui Enwezor, Doryun Chong, Hong Kong XX-XXI. századi múzeuma, az M+ igazgatóhelyettese és főkurátora, Kathy Halbreich, a Robert Rauschenberg Foundation igazgatója, Yuko Hasegawa, a tokiói Museum of Contemporary Art művészeti igazgatója, Max Hollein, a Metropolitan Museum of Art igazgatója, Nicholas Serota, az Arts Council England elnöke, a Tate múzeumok korábbi főnöke és Allan Schwartzman, a Sotheby’s képzőművészeti divíziójának elnöke. 

Nemzeti pavilonok a Velencei Biennalén

Nemzeti pavilonok a Velencei Biennalén (Fotó/Forrás: Várhegyi András / Fidelio)

A díj összege jelenleg a világon a legnagyobb, kortárs művészetért elnyerhető összeg.

A képzőművészeti díjak összegével az egyes szervezetek egymásra licitálnak az utóbbi években a nagyobb sajtónyilvánosság és ezáltal a jobb reklám reményében

- világít rá az Artportal. Joan Jonas, aki 2018 júniusában nyerte el a Kyoto Prize 100 millió jent kapott az elismerés mellé, ami átszámítva 898 ezer dollárnak felelt meg. A tavaly alapított Suzanne Deal Booth/FLAG Art Foundation díjjal készpénz és kiállítások is járnak összesen 800 ezer dollár értékben. A MacArthur Zseni-ösztöndíjnak becézett programban 625 ezer dollárt adnak a nyertesnek, amelyet negyedévenként utalnak öt éven keresztül. 

A portál kitér az itthoni művészeti díjakra is. Ezek közül az állami Kossuth-díjjal és a magán alapítású Prima Primissima díjjal jár a legtöbb pénz. A Kossuth-díj összege az átlagkereset hatszorosa, ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel. A Nagydíjjal ennek az összegnek a kétszerese jár. A 2003-ban alapított Prima Primissima díj összege jelenleg minden kategóriában – amelyek egyike a képzőművészet – 15 millió forint. 

(via Artportal, Artsy.net)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Színház

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Könyv

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.
Vizuál

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A népharag miatt nem pótolta a Milói Vénusz karjait a Louvre restaurátora

A karokon kívül ékszerek és festék is volt eredetileg a szobron. Kétszáz éve, 1820. április 8-án fedezte fel az alkotást egy földműves.
Vizuál gyász

Elhunyt Honor Blackman, egykori Bond-lány

A brit színésznőt 94 éves korában érte a halál, békésen, otthonában halt meg természetes okok következtében.
Vizuál magazin

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.
Vizuál hír

„Nemcsak ez a helyzet kivételes, hanem az idei döntésünk is” - A MúzeumCafé idei díjazottjai

Mivel ez az időszak is rendhagyó – meg persze rendkívüli –, a MúzeumCafé című folyóirat idei díjkiosztása is csúszik a vészhelyzet feloldása utáni időkre. De már nyilvánosságra hozták, kinek ítélték oda 2020-ban a rangos MúzeumCafé-díjat.
Vizuál gyász

Elhunyt Shirley Douglas színésznő, Kiefer Sutherland édesanyja

A kanadai egészségbiztosítás megalapítójának lánya 86 éves volt. Fia azt közölte, tüdőgyulladással kapcsolatos komplikációk okozták az ünnepelt színésznő halálát, de nem a koronavírus-fertőzés.