Vizuál

Meghalt Bernardo Bertolucci olasz filmrendező

2018.11.26. 11:50
Ajánlom
77 éves korában, rák következtében elhunyt Bernardo Bertolucci Oscar-díjas olasz filmes, többek között az Utolsó tangó Párizsban, Az utolsó császár és az Álmodozók című film rendezője.

Az olasz újhullám kulcsfigurája régóta küzdött a rákkal,

több mint egy évtizede pedig tolószékbe kényszerült, miután 2003-ban sikertelenül műtötték porckorongsérvvel.

Bertolucci 1940-ben Parmaban született egy költő és egy tanár fiaként, így irodalmi, művészeti közegben nőtt fel. Apja, Attilio Pier-Paolo Pasolini jóbarája volt, ezáltal a húsz éves Bertolucci 1961-ben asszisztensként debütálhatott Pasolini Accattone / A csóró című filmjében. Ez nagy áttörésnek bizonyult Bartolucci számára: Pasolini később forgatókönyvíróként segített neki A kaszás című filmben, ami Bertolucci rendezői debütje volt. Ezután forgatókönyvíróként vállalt szerepet Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) című, ma már klasszikusnak számító westernjében. Rövidesen saját rendezéseivel is sikerült betörnie a világpiacra. Alberto Moravia magyarul is megjelent kisregénye alapján készült A megalkuvó (1970), amely a fasizmus polgári gyökereit, lelki eredőit kutatja. Ebben a főbb szerepeket Jean-Louis Trintignant, Dominique Sanda játszották, akikkel annyira elégedett volt Bertolucci, hogy újabb alkotása, az Utolsó tangó Párizsban (1972) főszerepeire is őket kérte fel, de a túl sok meztelen jelenet miatt mindketten visszautasították.

GettyImages-3162961-114325.jpg

Marlon Brando és Maria Schneider az Utolsó tangó Párizsban forgatásán (Fotó/Forrás: Getty Images)

Végül Marlon Brando és Maria Schneider vállalták a feladatot. Utóbbi évekkel később naivitásnak minősítette akkori viselkedését, s úgy ítélte meg, hogy Brando és Bertolucci valójában manipulálták őt.

2016-ban ennek a filmnek az apropóján robbant ki az egyik első #MeToo botrány, amikor Schneider kitálalt: a hírhedt „vajas” jelenetet, ahol szexuális erőszak történik, a beleegyezése nélkül vették fel. Ezt Bertolucci be is ismerte egy interjúban.

A rendező legnagyobb sikerét 1987-ben Az utolsó császár című filmjével aratta, ami kilenc Oscart nyert, többek között a legjobb rendezésért és a legjobb filmért járó díjat.

Színészi szerepek, amelyek valódi szenvedéssel jártak

Kapcsolódó

Színészi szerepek, amelyek valódi szenvedéssel jártak

Hollywood és az egész világ felháborodott, amikor egy csaknem három éves nyilatkozat nyomán kiderült: az Utolsó tangó Párizsban című film botrányos szexjelenete valódi nemi erőszak volt. Azonban nem Maria Schneider az egyetlen, aki nem csak megjátszotta a kínokat felvételek során.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elvehetik az Operaháztól a beruházásait

A Liget-programot kezelő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez kerülhet az Operaház felújítása és a műhelyház felépítése. A kérdésről jövő szerdán szavaz a Parlament. FONTOS: Cikkünket az Operaház válaszával frissítettük.
Plusz

Átadták a Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A Kult50 több szereplőjét is elismerték.
Klasszikus

Dinyés Soma lesz az MR Gyermekkórusának új karnagya

Dinyés az augusztusban kinevezett Walter Juditot váltja a nagymúltú gyermekkórus élén.
Zenés színház

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.
Jazz/World

"Néha remek dolog levetni a hírnevet" – Interjú Gregory Porterrel

A Grammy-díjas jazzénekest még november 19-ei, budapesti koncertje előtt értük el telefonon. Családjáról, a folytonos úton lét nehézségeiről, alkotói metódusáról és édesapjával való bonyolult viszonyáról is őszintén mesélt. Na meg jellegzetes jazzkalapjáról.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál galéria

Filmes relikviákkal és Mijazaki-kiállítással nyit a Los Angeles-i Filmmúzeum

Az Oscar-díjat is odaítélő Amerikai Filmakadémia múzeuma 2019 végétől várja a látogatókat mozis ritkaságokkal és a Chihiro szellemországban rendezőjének munkásságát felölelő időszaki tárlattal.
Vizuál oscar-díj

Egymással is versenyeznek magyar filmek az Oscar-díj előszobájában

Rekordszámú kategóriában versenyeznek magyar filmek idén az Oscar díjakért folyó versenyben. Január 22-én érkezik a jelöltek listája, addig is mutatjuk, hogy melyik magyar filmekért izgulhatunk.
Vizuál videó

Mi történik a bezárt Néprajzi Múzeumban?

Kiállítás híján a zárt ajtók mögé enged betekintést a múzeum videója. A kulisszák mögött nagyságrendileg 215 ezres tárgyállomány, valamint az archívumi adattárban őrzött dokumentum, fénykép és negatív megmozdítását készítik elő.
Vizuál játék

Játék – Éld át a szecesszió születését a moziban!

Játssz a Fidelióval, és legyél ott A művészet templomai című ismeretterjesztő sorozat Klimt és Schiele művészetét bemutató epizódjának díszbemutatóján, december 11-én az Urániában.
Vizuál online

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan - online, ingyen

Reisz Gábor második filmje december 27-én érkezik a magyar mozikba. Annak, aki addig nosztalgiázna kicsit jó hír, hogy decemberben online elérhető az előző munkája.