Vizuál

Meghalt Rátkay Endre festőművész

2011.08.29. 07:57
Ajánlom
83 éves korában elhunyt Rátkay Endre festőművész, a kortárs képzőművészet egyik kiemelkedő alakja.

Rátkay Endre 1928-ban született Pesterzsébeten. 1946-ban Barcsay Jenő közbenjárására vették csak fel a képzőművészeti főiskolára, ahol Bernáth Aurél és Pór Bertalan tanítványa volt. 1952-től rajztanárként tevékenykedett. Az 1950-es években népművészettel és absztrakt kompozíciókkal is foglalkozott, s közben kiállított kisebb hazai galériákban és művelődési házakban. Krónikás jellegű, gazdag fantáziájú sorozatait a valóság és a tudatalatti elemeiből komponálta.

1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem számára készített egy monumentális tudománytörténeti pannót. Műveinek témáját gyakran választotta a biblia, a vallásfilozófia témaköréből, de képein megjelenik az egész világtörténelem, filozófiai irányzatokkal, világvallásokkal, bibliai történetekkel, mondákkal, legendákkal, asztrológiai jegyekkel, művészettörténeti utalásokkal.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál videó

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Vizuál Film

Végre többet tudunk az új Freddie Mercury-filmről

„A bandában csak egy hisztériás királynőnek van hely.” Kijött a Queen-film első igazi előzetese, és még többet ígér, mint a teaser.
Vizuál velencei biennálé

Képzelt kamerák a Velencei Biennále magyar pavilonjában

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén.
Vizuál videó

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Vizuál pompeji

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.