A kiállításon bemutatott mintegy 70 műből 24 alkotás mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára.
A múzeum gyűjteményében „lappangó” műveket sehol sem reprodukálták korábban, közvetlenül a művész műterméből, valamint hagyatékából kerültek a közgyűjteménybe.
Vaszary János a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja, az 1890-es évek végén a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, később pedig az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott.
A tárlaton bemutatott festmények a teljes életmű szinte minden korszakát képviselik:
a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó-képekig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig.
A kiállítást a múzeum gyűjteményében található más Vaszary-remekművek, valamint magángyűjteményekből kölcsönzött, kevésbé ismert, sokáig lappangónak hitt főművek egészítik ki.
Az MNG Vaszary-tárlatában rendszeresen tartanak tárlatvezetéseket minden korosztály részére.
Fejléckép: Tatai enteriőr, 1930 körül, Olaj, vászon, 78,5 × 89 cm, Jelzés jobbra fent: Vaszary J., Proveniencia: A művész hagyatéka – új felfedezés (részlet) (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)