Vizuál

Megmenekülnek a Városliget fái

2016.07.14. 13:47
Ajánlom
„Egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a jövőben a Liget Budapest Projekt építkezései miatt a Városliget területén” – nyilatkozta Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója a Lokál napilapnak. Az első hallásra megnyugtató döntéssel több gondja is akad a Ligetvédőknek.

Úgy tűnik, volt értelme az elmúlt hetek erőszakos rendőri beavatkozásoktól sem mentes tiltakozáshullámának, ami a Városliget rehabilitációval együtt járó fakivágások és beépítések ellen irányult. Sághy Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója interjújában azt mondta, hogy az érintett fákat át fogják ültetni. Pontos számokat is mondott: a parkban összesen 6507 fa áll, amihez hozzájön még mintegy 600 a közvetlen környezetben. A Liget Projekt mindebből 150-200 fát érint.

"Mivel ezek javarészt sem nem öreg, sem nem értékes fák, úgy terveztük, hogy ezt a mennyiséget kivágjuk. A tiltakozások hatására viszont az a döntés született, hogy mostantól egyetlen egészséges fát sem vágunk ki az építkezés miatt, hanem

a problémás helyen álló fák mindegyikét átültetjük a Ligeten belül”

- magyarázta Sághi Attila. Szerinte ez így többe fog kerülni (becslések szerint körülbelül 300-400 millió forintba), és tovább is tart majd, de engedtek a tiltakozóknak.

A műszaki igazgató egyébként határozottan cáfolta, hogy a Városligetet bárki is beépítené. „Egy városi pihenőpark készül, ahol épületeket újítunk meg, ezt jelenti a Városliget rekonstrukciója” - mondta.

Hogy mi is a pontos elképzelés a rehabilitációról, arról a Városliget győztes tájépítészeti pályázati anyagából is megtudhattunk egysmást. A Ligetvédők akciójáról itt olvashat.

Balhé a Ligetben

Balhé a Ligetben (Fotó/Forrás: Márkus Róbert / Fidelio)

Sághy Attila a biztonsági emberek bevetéséről szólva elismerte, hogy tőlük is idegen lépés volt, de „a tiltakozás minősége, az elszabadult indulatok miatt a helyzet ezt kívánta meg”. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy a tömeges biztonsági jelenlét napokon belül meg fog szűnni.

Ha ez így lesz, akkor ez azért is szerencsés fejlemény, mert a „kopaszok” már nemcsak a tiltakozóknál, hanem a Liget Projekt támogatóinál is kiverték a biztosítékot: György Péter esztéta, az ELTE Média és Kommunikáció tanszékének tanára, a Liget Projekt egyik legrégebbi szakmai támogatója a Magyar Narancsnak nyilatkozta azt, hogy elfogadhatatlannak tartja a fellépést, és nem kíván tovább részt venni a munkában, ha „azok az őrző-védő emberek onnan nem tűnnek el”.

A Sághi Attila által elmondottakra időközben reagáltak a Ligetvédők is. Szerintük a bejelentésnek "nyilvánvalóan kommunikációs szerepe van", és "ez az átültetési pávatánc nagyon sokba fog kerülni a budapestieknek és nem több mint blöff". A bejelentés szerint az egészséges fákat nem fogják kivágni, vagyis "előtérbe kerülnek majd azok a szakértők, akik jó pénzért és meggyőződésből kiadják majd az összes szabálytalanul kivágandó fának a beteggé nyilvánító szakvéleményt". A szervezet azt mondta az MTI-nek, hogy a beteg és balesetveszélyes fa esetén nem kell fakivágási engedélyt kérni, csak be kell jelenteni.

Hozzátették, hogy az átültetés - ha nyáron végzik - a fa biztos halálát jelenti, elenyésző a sikerrel átültethető fák száma, "de bizonyára jó bevétel lesz a haveri kertészeti cégeknek". Megjegyezték azt is, hogy nincs értelme a Városliget területén belüli átültetésnek, hiszen az építkezések és közműfektetés nem teszik majd lehetővé a folyamatos gondozásukat, öntözésüket, kímélésüket. „Ha Budapesten bárhová máshová átültetik őket és fél évre rá elszáradnak, elrohadnak, az meg már nem lesz hír” - jegyezték meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Kálid Artúr: „Az én apám nem volt az életem része”

A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Zalán János cáfolja, hogy felnőttszínházzá alakítaná a Kolibrit

„Több cikkben és a petícióban is az jelent meg, hogy felnőtt színházzá alakítanám a Kolibrit. Ez szándékosan elferdített valótlan állítás. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem igaz” – írta a Kolibri Színház újonnan kinevezett igazgatója. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A rendezők és producerek együttműködéséről beszélgetnek a Magyar Filmszemlén

Kivételes szakmai eseményre kerül sor a 44. Magyar Filmszemle keretei között: február 7-én 14 órától magyar filmrendezők és producerek kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg a közös munka során felmerülő problémákat és azok lehetséges megoldásait.
Vizuál kritika

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.
Vizuál hír

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Vizuál ajánló

A Teremtéstől az Ígéret földjéig – kortárs bibliaértelmezések a MODEM-ben

Február 8-án nyit az Eredet a debreceni MODEM-ben. A gyűjtemény a 21. századi ember nézőpontjából, kortárs magyar művészek segítségével értelmezi Mózes öt könyvét, azaz az emberiség őstörténetét, mely a zsidóság és kereszténység által meghatározott kultúrák értékrendjének alapja. A kiállítás április 20-ig megtekinthető.
Vizuál hír

Juliette Binoche lesz a 78. Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke

A világhírű szemle története során mindössze másodszor fordul elő, hogy két egymást követő évben női elnöke lesz a zsűrinek. Juliette Binoche azon kevés színészek egyike, akinek sikerült elhódítania a filmvilág legfontosabb elismeréseit.