Vizuál

Megnyílt a botrányos zseni kiállítása

2014.11.10. 11:53
Ajánlom
Jörg Immendorff munkáival, köztük számos főművel tiszteleg a berlini fal leomlása előtt az esemény 25. évfordulóján a Szépművészeti Múzeum november 9-én megnyílt, Immendorff - Éljen a festészet! című kiállítása.

 Immendorff rendkívül megosztó, de zseniális alakja volt a második világháború utáni német képzőművészetnek, aki minden ellentmondásosságával együtt a 20. század egyik legnagyobb, tragikus sorsú művészének számít - mondta el megnyitó beszédében a Saint-Étienne-i Musée d'art moderne igazgatója. Hegyi Lóránd emlékeztetett arra, hogy Immendorff fiatalon színész akart lenni, és festészete is színházszerű: rengeteg képén jelenik meg saját maga, például önironikusan "művészmajomként". Egész művészetére jellemző a cinizmus és félszegség kettőssége - fogalmazott. A művészettörténész szerint Immendorff híres volt botrányairól, többször megjárta a rendőrséget alvilági kapcsolatai miatt. Fiatalon performanszművészként tűnt fel Joseph Beuys körében: ekkor állandóan maga után húzott, LIDL-nek nevezett, üres kis kocsijáról híresült el; ez a kutyát szimbolizáló tárgy szimbolizálta a művész magányosságát.

Az újbaloldal radikális csoportjai a hetvenes évekre válságba jutottak, ebben a szituációban Immendorff a maoizmust választotta, elutasítva mind a kelet-, mind a nyugatnémet modellt és festményein már jóval az esemény előtt megjelenítve a berlini fal leomlásának előérzetét - emelte ki Hegyi Lóránd. Immendorff - akárcsak barátja, Markus Lüpertz - a német festészeti tradíciót értelmezte újra, a történelem emberre gyakorolt hatásából indult ki, a történelmen keresztül a legmélyebb emberi drámáról, a magányról beszélt.

Bódi Kinga kurátor szerint Immendorff ízig-vérig festőművész volt, "az olaj és a vászon rabja", a kritika számára a politikai művész mégis mindig a festő elé helyeződik. Noha a Szépművészetiben is egy politikai évfordulóval kapcsolatban nyílik kiállítása, nem lehet így leegyszerűsíteni Immendorff munkásságát, hiszen számtalan politikai és emberi probléma foglalkoztatta, és ő maga is küzdött azért, hogy képeit mint képeket szemléljék. Immendorff festészete új kategória volt: nem volt sem expresszionista, sem realista, sem történelmi festő, nem lehetett besorolni sehová - emelte ki a kurátor. Festészete mindig a megfigyelésen alapult, ennyiben realistának lehet nevezni, de ő a látottak szubsztanciáját festette meg. Később felerősödött képein a személyes szféra, kereste saját identitását, helyét a művészelődök között, majd élete végén, amikor tragikus betegsége (ALS szindróma) miatt fokozatosan lebénult, a művészlét mibenlétét kutatta.

Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese szerint az Immendorff-tárlat a múzeum Klasszikus kortárs német képzőművészet elnevezésű sorozatának második állomása, melynek aktualitását a berlini fal leomlásának évfordulója adja. Az ötvennyolc festményt és két faszobrot, köztük számos főművet felvonultató kiállítás 2015. február 15-ig látogatható a Szépművészeti Múzeum mélyföldszinti Dór és Ión Piramisában.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.
Vizuál premier

Szarajevóban és Velencében is versenyez magyar film 

Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjének a 27. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában, Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című első nagyjátékfilmjének a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Critics' Week programjában tartják a világpremierjét. 
Vizuál kiállítás

Jancsó Miklós acélbörtönben, Barcsay Jenő vaskarikában - Féner Tamás új portréi

Rendhagyó virtuális tárlatra invitál Féner Tamás fotóművész. A 34 új portré mellett történetek, anekdoták érzékeltetik a fotós és képein szereplők kapcsolatát: között lelkészt, szerzetest, rabbit, szociológust, történészt, írót, költőt, zeneszerzőt és bírót is találunk. 
Vizuál evolúció

A nemzetközi filmkritikusok nagy elismeréssel írnak az Evolúcióról

A tavalyi Oscar-jelölés után újra az amerikai szakma radarján Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró. Világszerte felfigyeltek, és elismerő kritikák méltatják a Cannes-ban bemutatott Evolúciót.
Vizuál hír

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.