A következő hónapokban a tervek szerint az alkotásokat több helyen is bemutatják a nyilvánosságnak. Még ebben a hónapban elindul a válogatott fotókat tartalmazó kiállítás a pesti belvárosi Duna-parton - mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott díjátadón, és hangsúlyozta: "Az idei pályázatra minden korábbinál több, közel 37 ezer pályamű érkezett, amely bizonyíték arra, hogy a járvány nehéz időszaka sem törte derékba a kezdeményezés erejét."
A pályázatra egyedi képekkel vagy sorozatokkal lehetett jelentkezni három - természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek - kategóriában. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki. Az első helyezettek 1 millió forintos, a második helyezettek 500 ezer forintos, a harmadik helyezettek 300 ezer forintos díjazásban részesülnek.
A zsűri elnöke idén Kaiser Ottó fotográfus volt, tagjai Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, 2018-ban és 2020-ban az év természetfotósa; valamint Szecsődi Balázs fotográfus.
A szakmai zsűri döntése alapján a természet és táj kategória első helyezettje Lőrincz Ákos Ködhatár, második helyezettje Esteban Sanchez Tejivó című képe lett, harmadik helyezést ért el Daróczi Csaba Szélhajtó küszök című sorozata. Közönségdíjat kapott Kiss Márton Start című fotójáért. A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Makovics Kornél Viharvadászat című sorozata kapta.

Viharvadászat című sorozatáért a Magyar Természetjáró Szövetség különdíjával kitüntetett Makovics Kornél (j) és Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke. (Fotó/Forrás: MTI/Máthé Zoltán)
Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Kovásznai Balázs Több millió év egy képen, a második díjat Horváth Zsolt Megyeri híd című képe, harmadikat pedig Németh Gyula László Tópark című sorozata kapta. Közönségdíjat nyert Rizsavi Tamás Budapesti metró című alkotása. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Bella László A magányos kápolna című képe kapta.

A természet és táj kategória első helyezettje, Lőrincz Ákos (Ködhatár című fotójáéért) (b) és Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, a zsűri tagja a Magyarország 365 fotópályázat díjátadó ünnepségén. (Fotó/Forrás: MTI/Máthé Zoltán)
Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett Egy verseny margójára című képével, a második Dusha Béla Tisztelgés a tudósnak, a harmadik pedig Szmolanka Leszja Nekem a Balaton című képével. A közönségdíjat Papdi Balázs Hőlégballonok Szegeden és környékén című fotója nyerte el. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját Zsoldos Alexandra Az igen után, az Operaház különdíját Kerekes M. István Start című fotója kapta.

Résztvevők a Magyarország 365 fotópályázat díjátadó ünnepségén a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában. (Fotó/Forrás: MTI/Máthé Zoltán)
A beérkezett pályaművek közül kiválasztott 60 legjobb alkotás december 22-ig látható az Eiffel Műhelyházban.
Fejléckép: Az életképek kategóriában az Egy verseny margójára című képével győztes Kerekes M. István és Keleti Éva fotográfus / fotó: MTI/Máthé Zoltán