Vizuál

Megnyílt az Art Market

2010.11.11. 19:40
Ajánlom
Kortárs magyar képzőművészeti vásár várja az érdeklődőket vasárnapig.

Az első alkalommal megrendezett Art Market Budapest ‒ Kortárs Képzőművészeti Vásáron 13 galéria kínál összesen mintegy 500 festményt, szobrot és más műtárgyat. Mint Ledényi Attila, az egyik főszervező fogalmazott, a Magyarországon eddig példa nélküli, tisztán kortárs képzőművészeti vásár megrendezését az teszi szükségessé, hogy jelenleg rendkívül korlátozottak a mai művészet bemutatkozási lehetőségei, és a galériák részéről is egyre fokozódott az igény, hogy újszerű keretek között találkozhassanak a vevőkkel. A rendezvény célja, hogy felrázzák a kortárs hazai képzőművészeti piacot.

„A szervezők célja a kortárs magyar képzőművészet újszerű eszközökkel való népszerűsítése, a hazai kortárs műkereskedelmi kínálat különleges és a korábbiakhoz képest szokatlan körülmények között történő bemutatása, a művészeti élet színessé és élvezetessé tétele a műértő és a szélesebb közönség számára egyaránt" ‒ olvasható a szervezői credo az eseményről szóló sajtóközleményben. Mint Ledényi Attila elmondta, a mindössze két hónappal ezelőtt megkezdett szervezés során minden kvalitásos galériát és műkereskedőt meghívtak, a háromezer négyzetméteres tér gyorsan be is telt. A galériák egy része telített őszi programja miatt nem jelentkezett, több kereskedőt pedig végül a hely korlátai miatt kellett visszautasítani. A vásárt két kiállítás is kíséri a helyszínen, az egyik Konkoly Gyula festőművész műveiből ad válogatást, a másikon pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfus mesterképzős hallgatóinak, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászdiákjainak alkotásai láthatók.

A vásáron részt vevő kiállítóka standok sorrendjében,: kArton Galéria, Telep Művészeti Bemutatótér, Viltin Galéria, NextArt Galéria, „We Love Artists by EDGE", MissionArt Galéria, Mono Kortárs Galéria, Godot Galéria, Ráday ‒ Faur Zsófi Galéria, InnoArt ‒ Műhely Galéria, G13 Galéria, Neon Galéria és Friss Galéria.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Színház

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.
Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Fényfestőversenyt hirdet a Zsolnay Fényfesztivál

Bár a tavalyi Zsolnay Fényfesztivált a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani, a pécsi fesztivál szervezői idén igazán látványos akcióra készülnek. A programsorozat legnagyobb attrakciója egy nemzetközi fényfestőverseny lesz.
Vizuál hír

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Vizuál hír

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Vizuál interjú

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Vizuál galéria