Vizuál

Megnyitották a felújított Vasarely Múzeumot Óbudán

2017.06.20. 10:30
Ajánlom
Az egyéves felújítás után az op-art legnevesebb magyar képviselőjének, Victor Vasarelynek életművéből álló állandó tárlaton interaktív élményállomások is várják a látogatókat, akik a virtuális szemüvegeket felvéve három dimenzióban szemlélhetnek meg "belülről" egy-egy Vasarely-alkotást.

A felújításnak köszönhetően mostantól méltó körülmények között látogatható a magyar képzőművészet külföldön is egyik legismertebb, ikonikus alakjának művészét bemutató gyűjtemény - hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Hozzáfűzte: a Vásárhelyi Győző néven született művész saját korát több lépéssel megelőzve vált korszakos zsenivé. Új korszakot hozott a művészettörténetben azzal, hogy hitet tett a magasművészet alkotásainak sokszorosítása, mindenki számára birtokolhatóvá tétele mellett.

D NOE20170619014

D NOE20170619014 (Fotó/Forrás: Bruzák Noémi / MTI)

Pierre Vasarely, a Vasarely Foundation elnöke felidézte: a 20 évvel ezelőtt elhunyt művész gyakran beszélt Magyarországgal kapcsolatos elköteleződéséről, szülőhazája és a magyar nyelv iránti szeretetéről. Meg volt győződve arról, hogy a művészetet nem lehet csak az elitnek fenntartani. 1955-ös úgynevezett sárga kiáltványában úgy fogalmazott, a jövő művészete vagy közös kincs lesz, vagy nem lesz - hangsúlyozta Pierre Vasarely.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója kiemelte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csaknem 300 millió forintot fordított a leromlott állapotú, több mint kétezer négyzetméteres épület felújítására. Új szigetelést kaptak az erősen átvizesedett falak, megújult a homlokzat és a tetőszerkezet egy része. Korszerűbbé vált a világítástechnika, a műtárgyraktár és a kiállítóterek is.

A mintegy 150 műtárgyat és számos dokumentumot felvonultató újrarendezett állandó kiállítás a múzeum szándéka szerint új megvilágításba helyezi Victor Vasarely életművét. A kurátor, Imre Györgyi a megnyitót megelőző sajtóbemutatón elmondta: a tárlat részletesen foglalkozik a rövid, ám nagyhatású időszakkal, amelyet a pályakezdő művész Bortnyik Sándor műhelyében töltött el, ahol alapvetően grafikai képzést kapott. Később, az első párizsi korszakában nagyon erősen hagyatkozott az itt tanultakra, ennek megfelelően első, 1933-as kiállítási anyaga is elsősorban plakátokból, könyvborítókból és más nyomtatott papírokból állt össze.

D NOE20170619026

D NOE20170619026 (Fotó/Forrás: Bruzák Noémi / MTI)

Vasarely 1947-től az optikai vizsgálódásai hatására fordult a geometrikus absztrakt művészet felé. Imre Györgyi szerint a véletlen formáit kereste a természetben, például a kristályszerkezetek megnyilvánulásaiban. Az 1950-as 1960-as években jutott el a nevével fémjelzett kinetikus művészethez, jellegzetes mélyreliefjeit a gyermekkora Pécs környéki házainak kétrétegű ablakain átszűrődő fény játéka inspirálta. A kiállítás kiemelt hangsúlyt fektet Vasarely Gestalt-elmélethez kapcsolódó műveinek bemutatására, a szem befolyásolhatóságáról a síkfelületen megvalósított, "lehetetlen" térbeli elemeket ábrázoló alkotásai tanúskodnak - fűzte hozzá Imre Györgyi. Az állandó tárlat két pontján interaktív élményállomások várják a látogatókat, akik a virtuális szemüvegeket felvéve három dimenzióban szemlélhetnek meg "belülről" egy-egy Vasarely-alkotást. A kiállításon 1969 óta első alkalommal 13 sokszorosított grafika is látható abból a 118 darabos kollekcióból, amelyet Vasarely 1968-ban adományozott a Szépművészeti Múzeumnak.

A múzeum gyűjteményét Victor Vasarely 1982-ben adományozta Magyarországnak. A több mint 400 egyedi és sokszorosított alkotást tartalmazó, a művész egész életpályáját áttekintést nyújtó kollekciót bemutató múzeum 1987-ben nyílhatott meg az óbudai Zichy-kastély épületében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál videó

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Vizuál Film

Végre többet tudunk az új Freddie Mercury-filmről

„A bandában csak egy hisztériás királynőnek van hely.” Kijött a Queen-film első igazi előzetese, és még többet ígér, mint a teaser.
Vizuál velencei biennálé

Képzelt kamerák a Velencei Biennále magyar pavilonjában

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén.
Vizuál videó

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Vizuál pompeji

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.