Vizuál

Megújul Benczúr Gyula főműve

2013.10.30. 15:17
Ajánlom
Megkezdődött Benczúr Gyula Budavár visszavétele 1686-ban című főművének felújítása a Magyar Nemzeti Galériában. A 25 négyzetméteres festmény egy hónap múlva új helyen, az MNG első emeleti Báltermében lesz ismét látható.

Benczúr nagyszabású történelmi tablója az 1896-os millenniumi ünnepségekre készült el, tízévnyi munka után. A 7 x 3,5 méteres munka a Buda visszafoglalása utáni győzelmi szemlét örökíti meg, korabeli portrék alapján megfestve Lotharingiai Károly, Miksa Emánuel, Esterházy János, Savoyai Jenő és a többi vezér alakját - mondta el kedden az MNG-ben Bellák Gábor.

A művészettörténész kiemelte: a hatalmas kép a 19. századi magyar történeti festészet utolsó nagy összefoglalása, amely még egyszer összegezte a műfaj tanulságait.

Gippert László főrestaurátor közölte: a vászon alapvetően jó állapotban van, de ötven éve restaurálták utoljára, így a festmény letisztításán túl számos apróbb lyuk és szakadás eltüntetése vált szükségessé. Először úgynevezett tisztítóablakokat nyitottak a kép felületén, hogy feltárják az évtizedes szennyeződés mértékét. Egykor viasszal konzerváltak minden vásznat, ez az anyag azonban idővel hullámosodik, sárgul és jóval nehezebb, mint a festék - beszélt a munkálatokról a főrestaurátor.

Gippert László beszámolója szerint ezért a viaszt korszerűbb anyaggal helyettesítik, majd hengeren szállítják a képet új helyére, ahol sor kerül a festékfolyamatossági hiányok helyreállítására. Végül a festmény új keretet kap és az MNG Báltermébe kerül, más történelmi tárgyú 19. századi munkák mellé.

A Benczúr-kép szabaddá váló helyére a Nemzeti Galéria nem helyez másik festményt, így ismét élvezhető lesz a Kupolateremből a dunai panoráma.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál kiállítás

Hős vagy gazember? – Az ismeretlen Görgei

Görgei Artúr honvéd tábornokról szóló időszaki kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban. A tárlat arra is választ igyekszik adni, igaza volt-e Kossuth Lajosnak, aki Görgeit tette felelőssé a szabadságharc elvesztéséért.
Vizuál hír

Ezekért a magyar filmekért szoríthatunk a Berlinalén

Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című rövidfilmje is szerepel a februárban kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programjában.
Vizuál vincent van gogh

Először hagyják el Európát Van Gogh napraforgói

A londoni National Gallery a tokiói olimpiára kölcsönzi a birtokában lévő egyetlen napraforgós Vincent van Gogh-festményt a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékok alkalmából.
Vizuál optikai csalódás

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Vizuál videó

Több mint 30 ezren látták a Rossz verseket

A rendező, Reisz Gábor és csapata ennek alkalmából különleges zenés remix-videóban köszöni meg a nézők bizalmát.