Vizuál

Megvan a Titanic győztese!

2017.04.13. 11:18
Ajánlom
Az elsőfilmes svéd Amanda Kernell Számi vér című alkotása nyerte a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját. A Titanic versenyprogramjának győztesét szerdán este a filmfesztivál záró gáláján hirdették ki a budapesti Anker't Bárban.

A csütörtökön záruló Titanic versenyprogramjába idén hét filmet válogattak be. A zsűri: Frédéric Strauss francia kritikus, Dragomán György író és Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas rendező egyhangúlag a Számi vér című filmnek ítélte oda a Hullámtörők-díjat.

Számi vér című film

Számi vér című film (Fotó/Forrás: Titanic Filmfesztivál)

Az alkotás főhőse a 14 éves Elle, egy számi származású rénszarvaspásztor, aki a 30-as évekbeli rasszizmus miatt elvágyódik életéből, de hogy megvalósíthassa álmait, más identitást kell keresnie, és minden kapcsolatot meg kell szakítania családjával és kultúrájával.

A zsűri indoklásában hangsúlyozta: "ez a film oldotta meg a legszebben a maga elé tűzött szívszorítóan összetett feladatot.

A saját számi kultúráját és nyelvét elhagyni és a többségi svéd kultúrába beolvadni próbáló Elle Marja története

szépen adagolt költői figyelemmel mutatja meg, hogy milyen fájdalmas áldozatot jelent az anyanyelvtől és az otthontól való elszakadás. A filmben néha felhangzó és sokszor félbeszakadó számi dalok, a jojkák egyszerre a beszéd és a hallgatás szimbólumai, arról beszélnek, amiről a legnehezebb beszélni, a történelemmel, a múlttal és a felelősséggel való szembenézésről".

"Bármilyen fájdalmas is a kultúrák közötti út, oda és vissza is meg lehet és meg kell tenni, mert a film tanúsága szerint az út végére még az is megtörténhet, hogy jobban megértjük egymást és önmagunkat. A Számi vér egy olyan ballada-jojka, ami azután is sokáig ott zeng bennünk, hogy kijöttünk a moziból" - fogalmazott a zsűri.

Számi vér című film

Számi vér című film (Fotó/Forrás: Titanic Filmfesztivál)

Amanda Kernell filmje a Végzetes lövés című Fülöp-szigeteki-katari, a Buster két élete című amerikai, az Egy vezér gyermekkora című angol-magyar-francia, A pásztor című spanyol, a Nehéz szívvel című dán-izlandi és a Gát című luxemburgi-belga-francia filmmel versengett a Hullámtörők-díjért.

A Titanic filmfesztivál programjában idén hat szekcióban 34 film szerepelt.
Ezeket várjuk legjobban az idei Titanic Filmfesztiválon

Kapcsolódó

Ezeket várjuk legjobban az idei Titanic Filmfesztiválon

Vegahorror, távol-keletbe oltott Metallica-film és Oscar-jelölt mozik is bemutatkoznak a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon.

A mustra utolsó napján, csütörtökön a Toldi moziban a Nyers és a Kokszongi sirató című filmeket vetítik, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig Jeff Nichols Oscar-jelölt Loving című alkotását és Jim Jarmusch Gimme Danger című zenés dokumentumfilmjét láthatja a közönség.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Erős, makacs és érzékeny - Meryl Streep 70 éves

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike, akit 21 alkalommal jelöltek Oscar és 31 alkalommal Golden Globe díjra. Portré.
Színház

„Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk”

Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket avatnak idén, de néhány praktikus tanáccsal is ellátják azokat, akik kedvet kapnának ellátogatni a fesztiválra július 30. és augusztus 3. között.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Elton John élete, a musical

Taron Egerton nemcsak őrült jelmezben, de hangban is hozta a karaktert. Ha Gene Kelly ma dolgozna, pont olyan musicalfilmet forgatna, mint a Rocketman. 
Vizuál ajánló

Felújítják az egyiptomi múzeumok "ősanyját"

Megkezdődött a kairói Egyiptomi Múzeum nagyszabású átalakítási és felújítási munkálatai.
Vizuál kaff

Szezonvégi képeslap, vámpírlegenda és féltékenység - véget ért a 14. KAFF

Láng Orsolya diplomamunkája, a Szezon után nyerte el a 14. KAFF nagydíját, Andrasev Nadja legújabb animációja, a Szimbiózis három elismerést kapott, a legjobb rövidfilm Tóth Roland Lugosi Béla életét feldolgozó alkotása lett Kecskeméten.
Vizuál galéria

Erősen kopnak Van Gogh napraforgói, de legalább a festő ujjlenyomata megmaradt bennük

A holland festő sorozatának színei jelentősen "megkoptak" az elmúlt 130 évben - derült ki az 1889-es Napraforgók című festmény tudományos vizsgálatakor. Viszont felfedezték, hogy Vincent véletlenül belenyúlt a félkész képbe.
Vizuál Film

Erős, makacs és érzékeny - Meryl Streep 70 éves

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike, akit 21 alkalommal jelöltek Oscar és 31 alkalommal Golden Globe díjra. Portré.