Vizuál

Megvan az Év természetfotósa!

2013.11.06. 14:00
Megosztom
Máté Bence vehette át november 5-én a GDF Suez - az Év természetfotósa díjat a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM), ahol a legjobb munkákból kiállítás is nyílt.

Az összesített eredmény alapján Máté Bence kapta idén az Év természetfotósa kitüntetést, míg Tányérajkúak című képe az Év természetfotója címet nyerte el. A 2013-as kiírásra 307 pályázó összesen 3822 fotóval nevezett 14 kategóriában.

Az Év búvárfotósa díjat Tökölyi Csaba, míg a 18 év alattiak versenyében az Év ifjú természetfotósa díjat Balla Tihamér érdemelte ki - ismertette az eredményeket Radisics Milán, a pályázatot 21. alkalommal meghirdető naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke.

Az elismert szakemberekből álló zsűri (Kármán Balázs, Bánkuti András, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Novák László és Vizúr János) a pályaműveket három lépésben bírálta el: ezek közül az első kettő az interneten követhető, tehát nyilvános volt, végül pedig 123-ra szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét.

A pályázat díjazott felvételeiből rendezett kiállítás 2014. január 27-éig látogatható az MTTM kupolacsarnokában. A tárlaton látható képek kerültek be az Alexandra kiadásában, a díjátadó és a kiállítás megnyitása alkalmából megjelent Az év természetfotói című kötetbe is. A 192 oldalas album a pályázat legjobb képeiből nyújt válogatást az olvasóknak.

A 123 fotó mellett az érdeklődők elolvashatják a képek keletkezésének történetét, és azt, hogy milyen eszközökkel születtek a fotográfiák.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Vizuál ajánló

Nemes Jeles László és Horvát Lili filmje is bekerült a III. BIFF programjába – íme az első címek

Az idei év nemzetközi fesztiválsikereivel tér vissza a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál október végén: itt vannak az első bejelentett címek a szemle kibővített programjából.
Vizuál ajánló

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Vizuál ajánló

Három történet Szlovéniából, amit érdemes lesz megnézni a Toldiban

Október 8. és 10. között rendezik meg a 10. Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége közös rendezvényének programjában díjnyertes alkotásokat láthat a közönség. 
Vizuál ajánló

Valódi események, hiteles történetek – szeptember végén indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A mesterséges intelligencia térnyerésének korában hogyan maradhatnak relevánsak a múzeumok, és miként segíthetik az eligazodást? Ezzel a központi témafelvetéssel indul a szeptember 28. és november 15. között zajló 21. Múzeumok Őszi Fesztiválja.