A 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 243 filmet mutattak be, 81 országból. 10 nap alatt 884 vetítést tartottak 30 berlini moziban. Az Arany Medvéért a versenyszekcióban 19 film versengett, és 329.502 néző volt kíváncsi az idei filmes termésre. A fesztivál költségvetése 34 millió euró volt.
A Berlinale mindig is nagy hangsúlyt fektetett a műfaji sokszínűségre. Ez idén sem volt másképp: láthattunk a játékfilmektől a dokumentumfilmeken át a művész- és kísérleti filmekig mindent. A néző szinte mindegy is, hogy melyik szekció melyik filmjére váltott jegyet, fel kellett készülnie arra, hogy a legkülönfélébb miliők, életstílusok és attitűdök megismerésére kap meghívást, és szinte az is borítékolt volt, hogy próbára kell tennie a saját előítéleteit.
Az idei versenyszekcióban mintha domináltak volna azok a filmek, amelyek a klasszikus elbeszélésformák helyett szokatlan esztétikai megoldásokat választottak.
Az Arany Medvét a Drømmer (Dreams – Sex Love) című norvég film vitte el, amely a 17 éves Johanne történetét meséli el, aki fülig szerelmes lesz a tanárnőjébe. A fellángolásról naplót vezet, ahol nyers őszinteséggel írja le élmenyeit és vágyait. Ez a film is, mint a legtöbb a versenyszekcióban, a romantikus fantaziálás és a valóság határán játszódik, és Johanne is a kettő közti szakadékban próbál navigálni.
Dag Johan Haugerud, a Drømmer című film rendezője Arany Medve díjával. (Fotó/Forrás: Berlinale)
A nagy sztárok sem ebben a szekcióban tűntek fel, közülük csak Marion Cotillard-t és Ethan Hawke-ot láthattuk versenyfilmekben. A Cotillard főszereplősével készült, a Hókirálynő történetét feldolgozó La Tour de Glace (The Ice Tower) végig a realitás és a mese határán mozog, de úgy, hogy sokszor nem tudjuk, hogy a valóság az álom, vagy a mese képei peregnek-e a vásznon. A film Cotillard-on túl is esztétikai élmény, vizuális világa olyan, mintha egy prizmán vagy kristályon keresztül néznénk a filmet. A La Tour de Glace meg is kapta a kiemelkedő művészeti teljesítménynek járó Ezüst Medvét.
Marion Cotilard a La Tour de Glace című filmben (Fotó/Forrás: Berlinale)
A versenyfilmek, így a díjazott filmek többsége nem nagyfilm, nem szimfónia, nem nagy dráma, sokkal inkább mikrokörnyezetekben játszódó munka, ahol a cselekmény másodlagos, inkább a szereplők gondolatai, álmai, vágyai vetítődnek a vászonra. Az alkotások nem nagy problémákra keresik a választ, ha egyáltalán van probléma, és sok történet vége nyitva maradt, rábízva a nézőre a befejezést, lezárást, katarzist. A zsűri Ezüst Medve díját is egy ilyen film, az El mensaje (The Message), Iván Fund venezuelai rendező filmje kapta. A fekete-fehérben forgott film a körülbelül kilencéves Anika történetét meséli el, aki egy lakóautóban van úton Myriammal és Rogerrel, akik Anika látnoki képességéből húznak hasznot. Anika állítólag tud kommunikálni a házi kedvenceinkkel, még a túlvilágról is képes hírt, üzenetet hozni tőlük. Azt tudjuk, hogy Myriam és Roger nem a szülei, de hogy miként került hozzájuk, és miért van velük, nem, ahogy az sem derül ki, hogy van-e a látomások, amik inkább hallomások mögött valódi mediális képesség. A semmiből jönnek, és oda is tartanak.
Jelenet az El mensaje című filmből (Fotó/Forrás: Berlinale)
Az is közös a versenyfilmekben, hogy nem beszélnek bennük túl sokat. Üde kivétel ezalól Richard Linklater Blue Moonja és Radu Jude Kontinental ’25-je, ahol meg pont a párbeszédek viszik el a hátukon a filmet. Linklater filmjéről már írtunk, nagy meglepetésre Andrew Scott kapott az amerikai zeneszerző, dalszerző, drámaíró Richard Rodgers megformálásáért Ezüst Medvét mint legjobb mellékszereplő. A román Radu Jude pedig a legjobb forgatókönyvért zsebelt be egyet, amin ő lepődött meg a legjobban, mert szerinte ehhez ért legkevésbé. A film Kolozsvárt játszódik, főszereplője Tompa Eszter erdélyi színésznő. A Kontinental ’25 című szatírában Orsolya (Tompa Eszter) bírósági végrehajtó, egy nap egy hajléktalan férfit kell kilakoltatnia egy lakóház pincéjéből, ami miatt a férfi öngyilkos lesz. Radu Jude számos szociális és politikai problémát villant fel filmjében, amelyből nem marad ki a magyar-román konfliktus sem.
Tompa Eszter a Kontinental ’25 című filmben (Fotó/Forrás: Berlinale)
10 nap intenzív filmélmény után elmondhatjuk, hogy megérzésünk helyes volt, amikor azt írtuk, hogy milyen rendezőelv köré látszódnak csoportosulni a 75. Berlinale versenyfilmjei: menedékek a világ borzalmai elől, ha épp nem magát a borzalmat mutatják be. A Holding Liat ezt teszi, jutalma a legjobb dokumentumfilmnek járó díj lett.
Nem maradt el a Berlinalén magyar siker sem! Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációja a legjobb rövidfilmnek járó Kristály Medve díjat vihette haza a szemléről. A MOME-s diplomafilm egy olyan világban játszódik, amelyben ha egy pár szakít, el kell cserélniük egy testrészüket. Az emberek így nemcsak szó szerint elveszítik egy részüket, de magukkal is hordozzák minden volt kapcsolatukat.
Balogh Mirjána és Polhodzik Ádám a Berlinale vörös szőnyegén (Fotó/Forrás: Berlinale)
„Filmemben azt akartam megragadni, hogyan tudjuk – vagy épp nem tudjuk – elfogadni az elmúlt kapcsolatok okozta változásokat azok lezárása után, illetve miképpen válnak ezek a változások az énképünk részévé. Az átalakulást néhányan veszteségként élik meg, mások úgy érzik, hogy az teljes mértékben a részükké vált. Azt gondolom, hogy ez egy komoly önelfogadási folyamat, és erről szól a történet is” – fogalmazott filmjéről korábban Balogh Mirjána, aki 2024-ben végezte el a MOME mesterképzését.
A film a MOME gyártásában készült, számos jelenlegi és egykori hallgató közreműködésével, forgalmazását és fesztiváloztatását az NFI-vel együttműködésben a MOME Film Tudásközpontja kezeli, hangzásvilágát Iszlai József alakította ki, vágója Czakó Judit, producere Fülöp József.
Fejléckép: Jelenet a Wish You Were Ear című filmből (forrás: Berlinale)
hírlevél
