Aranyló fényben csillogó, tömény eszképizmus a Downton Abbey-sorozat folytatásaként készült mozifilm. Szöges ellentéte mindennek, ami jelenleg zajlik a világban,
és ez ugyan egy csipetnyi csalódást okoz, de két órányi vigaszt és zavartalan nyugalmat nyújt.
1927-ben kapcsolódunk vissza a Crawley-család életébe, akiket az a megtiszteltetés ér, hogy a királyi pár egy éjszakát Downton Abbey kastélyában kíván tölteni. A személyzet felpezsdül a lehetőségre, hogy őfelségének szolgálhatnak fel, azonban kiderül, hogy V. György és hitvese a saját cselédségével utazik. A házbeliek még Mr. Carsont is visszahívják, a royalista puccsot azonban ő sem tudja megakadályozni. A család körében – elsősorban az özvegy grófné számára az okoz némi bonyadalmat, hogy a királynő udvarhölgye egy távoli rokonuk, akinek vagyona Lord Granthamet illetné, a nő azonban nem hajlandó ráhagyni. Eközben végre Thomasnak is jut egy kis szórakozás és egy szerelmi szál.
További képekért kattintson a fotóra!
A színészek szinte rutinból hozzák az öt éven át alakított karaktereket.
Az özvegy grófné (Maggie Smith) gyilkos egymondatait keveselltem, de kettősük Isobellel még mindig verhetetlen.
Mary a modern szemléletet és a józan észt ötvözi a tradíciókkal. Kár, hogy Julian Fellows ezt ki is mondatja szereplőivel - mintegy elvitelre csomagolva a tanulságot. A színészi játékról nem sok mondanivaló akad, hiszen itt a körítés a lényeg.
A mozifilm történetszálai igen vékonykák – épp csak arra elegendőek, hogy minden szereplőt hosszabb-rövidebb időre a kamera elé terelgessenek, majd megnyugtatóan elvarrják a sorsukat. (A sorozattal ellentétben – teszem hozzá gyorsan!)
Hisz a lényeg nem az, hogy mi történik, hanem hogy végre ismét itt lehetünk!
Beburkolózhatunk az ismerős érzésben, az ismerős szereplőkkel. Fürdőzhetünk az 1920-as évek Angliájának tárgyainak és ruháinak látványában, melyeket rátarti gondossággal válogattak össze szakértő kezek.
2010-ben, mikor rátaláltam a sorozatra épp az életem egy nehéz és zavaros időszakát éltem. A Downton részeit egyfajta menedéknek tekintettem a valódi életemben zajló zűrök elől: tökéletesen pihentető kikapcsolódás egy órán keresztül, ahogy emberek sétálnak a fűben egy kastély előtt és a sajátomtól lehető legtávolabbi problémákkal foglalkoznak, úgy, mint a birtokok öröklése vagy a cselédségen belüli intrikák. Valószínűleg ugyanerre az alapélménye apelláltak a filmváltozat készítői is.
Ha valakinek mégis van kedve kikukkantani a buborékból a cselédek helyzetéről vicces - de minden viccben van némi igazság - referenciának a Csengetett, Mylord? sorozatot javasolom. Komolynak pedig Kosztolányi Dezső Édes Anna című művét, amely 1926-ban jelent meg.
Az 1920-as évek angol nemesi családjának birtokát pedig se fizikailag se gondolatban nem hagyjuk el egy pillanatra sem.
(Eltekintve némi közlekedési eszköz-pornótól, ahogy a királyi levél útját követjük a Roxfort Expresszt idéző vonattal vagy a postásautóval.) Nem tekintünk ki az – ekkoriban elég zavaros – angol belpolitikára, nem értesülünk semmilyen külpolitikai eseményről, nincs egy cseléd sem, aki ne szolgálná boldogan a nemeseket, és ne tartaná jónak a fennálló rendet.
A tökéletes árnyalatú angol gyepen senki nem aggódik a globális felmelegedés, a műanyaghasználat vagy az amazonasi esőerdők miatt, ahogy a létbizonytalanság, a lakhatási válság vagy a megélhetési gondok sem léteznek ezen a varázslatos helyen.
Miközben ma sorra tűnnek el, vagy szerepelnek le a bölcs, mindent megoldó apafigurák, addig a megnyugtató Lord Grantham még erősítést is kap V. György személyében,
aki nemcsak az országot kormányozza bölcs belátással, de alattvalói életét is ugyanígy igazgatja a háttérből.
És hogy kinek van szüksége egy felnőtteknek szóló Disney-filmre, mikor olyan bátor és szókimondó alkotások készülnek, mint még soha? Az őszinte és a hálószobák magányában rejtőző válasz ez: a többségnek. Az emberek megnézik a Trónok Harcát, a Csernobilt, vagy a 13 okom voltat hogy ne maradjanak ki a céges kávégép melletti beszélgetésekből, a streamszolgáltatók húzótermékei azonban a Jóbarátok, a Szívek szállodája és hasonló, kilencvenes és kétezres évekbeli sorozatok.
A nézők arra vágynak, hogy a nap végén egy olyan virtuális baráti társaság/család tagjai legyenek, amilyenre mindig is vágytak, és az epizód végére a problémák megoldódjanak.
Ne azt érezzék, hogy apró homokszemek a történelem vagy a politika gépezetében, miközben semmi kihatásuk sincs egyikre se.
A Downton Abbey ehhez kínál egy titkos ajtót, amin keresztül 122 percet kóborolhatnak egy szívüknek kedves világban. Ahogyan Tarantino legutóbbi filmjének egyetlen értelme is az, hogy a rendezőnek legyen ürügye abban a közegben időzni.
Downton Abbey (2019)
angol dráma, 122 perc
Bemutató dátuma: 2019. szeptember 12.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
hírlevél
