Vizuál

Meztelen valóság a filmvásznon – január végén újra BIDF

2018.12.16. 13:15
Ajánlom
Ahogy a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) új szlogenje is mondja, a program a meztelen valósággal kínál szembenézést január 28. és február 3. között, Budapesten, a Cinema City Arénában, ötödik alkalommal.
BIDF_JPGfoto-130109.jpg

BIDF plakát (Fotó/Forrás: BIDF)

A világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenyén, évről évre fesztiváldíjas, egyedi és különleges alkotásokat mutatnak be, olyan filmeket, amelyeket Magyarországon először vetítenek és többségében későbbi filmforgalmazásra sem kerülnek. Az alkotások, valódi történetek emberi sorsokról, problémákról, társadalmi kérdésekről és drámákról – vagyis, a meztelen valóságról beszélnek.

A programban többek között Talal Derki Apákról és fiaikról című Sundance Filmfesztivál győztes dokumentumfilmje is látható lesz, valamint Máté Bence Koka, a hentes (Koka, the Butcher) című filmje is, amely a montanai Big Sky Dokumentumfilm fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában nyert első díjat.

A művészeti élet és a sajtó elismert szereplőiből álló rangos, nemzetközi zsűri, valamint nemzetközi diák- és nyugdíjas zsűri öt kategóriában díjazza a filmeket (Meztelen remény, Meztelen üzenet, Meztelen igazság, Meztelen szenvedély, Meztelen rövidség). A BIDF vetítései után a közönség a meghívott alkotókkal is találkozhat.

Fejléckép: jelenet Talal Derki Apákról és fiaikról című filmjéből (Fotó: BIDF)

 

Kreatív hangsúlyok – interjú Zurbó Dorottya filmrendezővel

Kapcsolódó

Kreatív hangsúlyok – interjú Zurbó Dorottya filmrendezővel

Egymást követik a dokumentumfilm fesztiválok, új forgalmazók, újszerű, alternatív módszerekkel juttatják el a közönséghez a sokszor a játékfilmeknél is izgalmasabb alkotásokat. Zurbó Dorottya rendezővel beszélgettünk, aki egyszerre két első-filmmel mutatkozott be az elmúlt hetekben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószátyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószátyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Vizuál ajánló

A család, ahonnan nincs menekvés – megérkezett az Itt érzem magam otthon végső előzetese

Február 19-én mutatják be a mozikban az Itt érzem magam otthont, amely a pszichológiai thrillerek és a karakterközpontú történetek izgalmas elegyével különleges filmélményt tartogat a közönség számára. Holtai Gábor alkotásának elkészült a végső előzetese, a videó megtekinthető a cikkünkben.
Vizuál videó

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Vizuál hír

Feiner Janka diplomafilmjét beválogatták a Berlinale programjába

A Lángbogár a zsebemben című animációs rövidfilmet a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába válogatták be. Az alkotás varázslatos gombauniverzumba kalauzolja a nézőt, bepillantást engedve a gyerekek lelkivilágába.
Vizuál ajánló

„Annyi valóság van, amennyit csak akarsz.” – 100 művész, 150 alkotás Szentendrén

A magyar kultúra napján, január 22-én nyílik meg Kerettörténetek címmel a Ferenczy Múzeum új kiállítása, amely a több mint kétmillió tárgyat őrző gyűjteményeiből válogat.