Az OFF idei kiadása a Gaudioplis 2017 – Az öröm városa címet viseli a világháborút követően a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész alapította gyermekköztársaság után. Az „öröm városa” több száz gyereknek adott otthont, akik saját kormányzatot hoztak létre, képviselőket választottak, és mindenkire vonatkozó törvényeket hoztak. A gyermekköztársaság történetét a Valahol Európában című film (1947) dolgozta fel, melyben több, a közösséghez tartozó gyerek is szerepet kapott.
Anyagi támogatás
A biennále célja továbbra is a hazai független művészeti szcéna építése. Az OFF támogatói nemzetközi alapítványok és hazai magánszemélyek. Idén is kis költségvetésből, állami források igénybevétele nélkül, döntően önkéntes munkában jön létre.
Az OFF-Biennále projektjei a Gaudiopolis történetéből kiindulva különféle utakat járnak be, de mind annak időszerűségéről tanúskodnak. A gyorsan változó politikai környezetben ma is
és hogy mi lehet a szerepe ebben a gyerekeknek, a játéknak, az örömnek – és a művészetnek.
Marvin Gaye Chetwynd performanszművész a filmből kiindulva, gyerekekkel hoz majd létre látványos díszletekkel és kosztümökkel egy karneváli hangulatú előadást. Michael Rakowitz különböző kultúrák képviselőit vendégeli meg és ülteti egy asztalhoz, megteremtve a párbeszéd lehetőségét. Éva Kotáťková új installációjában a hivatalok rideg és sivár világát alakította át fogyatékkal élő alkotótársainak segítségével:
Manuel Pelmuş városi szobrokat, emlékműveket értelmez újra a mozgás, a performansz eszközeivel. A Slavs and Tatars művészcsoport ironikus munkái a közép-európai nacionalista vízióknak tartanak görbe tükröt. Katarina Šević és László Gergely „vándortársulata” Budapest különböző pontjain tűnik majd fel, hogy utcaszínházi előadásaival a közéletről szóló párbeszédet visszahelyezze annak valódi közegébe: a köztérre.
Kozma Eszter, Mélyi József és Pacsika Márton dokuszínháza egyetlen nap történetét eleveníti fel: az előadás az 1961. április 12-én, Gagarin űrrepülésének napján bekövetkezett tragédiával, a
Gróf Ferenc munkája a különféle rezsimek és az általuk elképzelt „új embertípusok” evolúcióját tematizálja. A Tanközlöny című projektben középiskolás diákok foglalkoznak a társadalmi utópiákkal. Kokesch Ádám szertelen logikát követő, játékos installációinak sorát folytatja az OFF tematikai keretében. Trapp Dominika a táncházmozgalom közösségi és edukatív tapasztalatait egy folk-art-punk zenekarban gondolja tovább. Ember Sári egy brazíliai magyar emigráns közösséget térképezett fel, Kiss Pál Szabolcs a mindenkori hatalom nemzetképével foglalkozik dokumentum alapú munkáiban.