Vizuál

Mi mindent csinálunk az ágyban?

2015.04.30. 14:30
Ajánlom
Mi a közös a születésben, a szerelemben és a halálban? A helyszín, vagyis az ágy. Aki a közeljövőben Bécsbe tesz kirándulást, semmiképp ne hagyja ki a 21er Haus múzeum Sleepless című tárlatát, ahol az ágy kultúrtörténetét kísérheti végig művészeti alkotásokon keresztül.

Több mint negyven évvel ezelőtt John Lennon és Yoko Ono az ágyból tiltakoztak a háború ellen. A világ legnépszerűbb művészházaspárja nyilvánosságra hozta mézesheteiről készült képeit, hogy hirdesse a szállóigévé vált mondatot: "Szeretkezz, ne háborúzz'" Ezzel párhuzamosan az ágy politikai eszközzé vált a vizuális művészetben.

Bécsben Sleepless címmel nyílt kiállítás januárban a 21er Haus Múzeumban. Az Ágyak a történelemben és a kortárs művészetben alcímet viselő tárlat éppúgy fókuszál az ágyak történelmi jelentőségére, mint az ikonográfiában betöltött szerepére, és festményeket, szobrokat, rajzokat, fotókat, videókat is magában foglal. Megcsodálhatjuk itt a régi mesterek műveit és a kortárs művészek alkotásait, olyan elrendezésben, hogy a művek egymás viszonylatában további asszociációkat keltsenek a befogadóban.

Mivel az ágy egyszerre a születés, a szerelem, a betegség és a halál színhelye és minden civilizációban hatalmas jelentőséggel bír, az ágy talán az egyik legerősebb metaforája az emberi állapotnak, ezáltal pedig az egyik legkézzelfoghatóbb művészeti téma. Az emberek többsége ágyban születik, tehát az élet egyik legnagyobb csodájakötődik hozzá. Itt kezdődik és végződik az élet. A kiállítás egyik legfontosabb anyaga egy tizenhatodik századi festmény Lavinia Fontana-tól, aki először ábrázol csecsemőt bölcsőben, nem pedig az anyja kezében, ezzel pedig a maga nemében első volt a művészettörténetben. A születés efféle ábrázolása egészen a mai napig tart, elég ha csak Robert Gober vagy Sherrie Levnie alkotásaira gondolunk.


További kulturális érdekességeket talál Bécsből ide kattintva.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Vizuál hír

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.
Vizuál hír

Mads Mikkelsen kapja a Zürichi Filmfesztivál Arany Ikon-díját

Az ötvenhét éves dán színész személyesen veheti át majd a kitüntetést október 6-án. A zürichi közönségnek is bemutatják legújabb filmjét, A fattyú című történelmi drámát, amelyben a főszerepet alakítja.
Vizuál ajánló

Társításaim – Erdélyi Gábor kiállítása a Szentendrei Képtárban

Erdélyi Gábor munkáiból nyílik kiállítás TÁRSÍTÁSAIM címmel az IKON – Szentendrei Képtárban szeptember 30-án. A számos kísérőprogrammal jelentkező tártlat október 1. és december 31. között látogatható.