Vizuál

Mihalek Zsuzsát is meghívta tagjai közé az amerikai filmakadémia

2024.06.26. 14:50
Ajánlom
A meghívottak között összesen tizenkilenc Oscar-díjas, illetve hetvenegy Oscar-jelölt alkotó található, köztük olyan művészek is, mint Sandra Hüller, Justine Triet vagy Lily Gladstone.

Összesen 487 taggal bővítené a testületét idén az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS), az újonnan meghívott tagok között pedig az a Mihalek Zsuzsa is szerepel, aki idén márciusban Oscar-díjat nyert a Szegény párák című film díszletberendezőjeként. A magyar alkotót a szervezet produkciós tervezői ágazata invitálta tagjai közé. A meghívottak közt egyébként olyan nevekkel találkozhatunk még, mint például Sandra Hüller, Lily Gladstone, Catherine O’Hara vagy Jessica Alba.

Az új tagokkal együtt 10 910-re nő a filmakadémia létszáma, közülük 2025-ben 9934-en szavazhatnak az Oscar-díjak odaítéléséről. Az idei meghívottak 44 százaléka nő, 41 százalékuk pedig alulreprezentált közösségekből származik.

Az új tagok felvételével az AMPAS tagságában tovább nőtt a nők aránya, és elérte a 35 százalékot.

A testületben húsz százalék képviseli az etnikai kisebbségeket, és húsz százalék reprezentálja az Egyesült Államokon kívüli országokat és területeket.

A leendő tagok között tizenkilenc Oscar-díjas és hetvenegy Oscar-jelölt művész van. Nyolc filmest a filmakadémia több ágazata is meghívott, köztük Justine Triet-t, az Egy zuhanás anatómiája című film francia forgatókönyvíró-rendezőjét, Ilker Çatakot, A tanári szoba íróját és rendezőjét, valamint Celine Songot is, akit idén két Oscar-díjra jelöltek élete első egész estés alkotásáért, az Előző életekért, amelyet lapunk 2023 második legjobb filmjének választott. Nekik el kell dönteniük, hogy melyik ágazatba szeretnének kerülni.

Semmi különös, csak szerelem – kritika az Előző életek című filmről

Kapcsolódó

Semmi különös, csak szerelem – kritika az Előző életek című filmről

Aki élete során egyetlen alkalommal is feltette magának azt a kérdést, vajon boldogabb lehetett volna-e egy másik emberrel, minden sejtjével érteni és érezni fogja Celine Song drámáját, amely az év egyik legemlékezetesebb filmje. 

A filmgyártás neves szakemberei és veteránjai is szerepelnek a meghívottak listáján, köztük Duncan Crabtree-Ireland, a SAG-AFTRA színészszakszervezet fő tárgyalója, Tim League, az Alamo Drafthouse alapítója, Iris Knobloch, a cannes-i filmfesztivál elnöke, Dan Friedkin, a 30West társalapítója és Peter Safran, a DC Studios társelnöke.

Bill Kramer, a filmakadémia vezérigazgatója és Janet Yang, a filmakadémia elnöke közös közleményben üdvözölte az új tagokat, akik, mint fogalmaztak,

a világ minden táján jelentős hatást gyakoroltak filmes közösségünkre.

A 97. Oscar-díjátadót 2025. március 2-án rendezik meg Los Angelesben.

Fejléckép: Mihalek Zsuzsa (MTI/Purger Tamás)

Nesze nektek gótika – kritika a Szegény párákról

Kapcsolódó

Nesze nektek gótika – kritika a Szegény párákról

Emma Stone varázslatos alakítást nyújt Jórgosz Lánthimosz Frankenstein-parafrázisában, amelyért mindenképpen megérdemelné az aranyszobrot a közelgő Oscar-gálán. A Szegény párák élvezhetőségéhez nagyban hozzájárul Mihalek Zsuzsa díszlettervezői munkája is. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.